Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Aki nem nevel gyereket, az fizessen gyermeknevelési hozzájárulást, hogy az államnak legyen miből állnia a családosok adókedvezményét.
Aki nem nevel gyereket, az fizessen gyermeknevelési hozzájárulást, hogy az államnak legyen miből állnia a családosok adókedvezményét - így foglalható össze Boross Péter volt miniszterelnök - hangsúlyozottan ötletszintű – elképzelése, amely a Gazdasági Rádió interjújában hangzott el. Boross Péter a családi adózás kapcsán - hangsúlyozottan egyéni véleményként, sehol nem előterjesztve – úgy fogalmazott: a gyermeket nevelőknek nyújtott adókedvezményből eredő költségvetési hiányt ellensúlyoztatni kellene a gyermeket nem nevelők gyermeknevelési hozzájárulásával. „Az a nemzet, amelyik fogyásnak indult, az nem szabad, hogy a merészebb gondolatokat merő tapintatból ne tűzzön napirendre. Meggyőződésem, hogy a gyermeket nem nevelő magyaroknak is a nemzet jövőjéhez hozzá kell járulnia” – mondta.
Tulajdonképpen ahol van családi adózás és van gyermekneveléshez kötődő adókedvezmény, ott beszélhetünk “gyermektelenségi adóról” is, mivel tök mindegy, hogy kedvezményként nyújtjuk az egyiknek vagy büntető tételként a másiknak, a kettő közti különbség számszerűen ugyanaz, meg a tény is, hogy előbbiek kedvezményét utóbbiakkal (is) fizettetik meg. Ha Boross Péter erre utalt, ezzel nem mondott sok újat, elvégre a családi adózásról, gyerek utáni kedvezményről szó volt máshol is. Sőt, három gyerek után most is jár adókedvezmény. Ha van adózó jövedelem.
A szociális rendszer juttatásait meg mindig valaki más, más adófizetői csoport fizeti meg, esetleg a külföld, hitel formájában – utóbbira most nincs esély, marad az előbbi, hogy aztán melyik csoport, a cégek, a gazdagok, a minimálbéresek az már ízlés kérdése (figyelmeztetés törvényhozóknak: mindenképp az emberek fogják fizetni, mivel az üregi nyulak most sem lesznek hajlandóak).
Ezen túl másként nem tudok konkrét intézkedést elképzelni. Lenne valamiféle termékenységi korhatár, fölötte meg alatta nem kell fizetni? Aki orvosilag meddő, az felmentést kap? És aki nem fizet adót, se ilyet, se olyat, az pont ezt fizetné meg? Kivezetünk kisadókat mert macerás és drága beszedni őket, akkor miért vezetnénk be egy újat? Mi van az elvált, gyerektartást fizetni nem hajlandó szülőkkel? Ad absurdum fizetne-e, aki elveszíti mondjuk balesetben tízéves gyermekét?
Az iskolalátogatáshoz kötött családi pótlékot viszont már megszavazták. A cikk alapján az új törvény szerint a következő tanévtől, ha egy tanköteles korú gyermek egy évben ötven órát igazolatlanul hiányzik, akkor őt települése jegyzőjének védelembe kell vennie, és el kell rendelnie, hogy a gyermek után járó családi pótlékot hat hónapig természetben nyújtsák. Ez a lehetőség egyébként korábban is adott volt, az új szabály azonban kötelezővé tenné a pénzkifizetés visszatartását. A jegyzőnek – a szülők véleményének figyelembevételével – pénzfelhasználási tervet kell készítenie, ki kell rendelnie egy eseti gondnokot (helyi szakembert, szociális munkást), a támogatás összegét pedig egy, a kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlára kell utalnia. Azért, hogy az összeget a gyermek szükségleteire használja fel a család, a gondnok felel. Ő végzi az esetfelmérést, és ő tartja a családokkal a kapcsolatot, neki kell megállapodnia abban, hogy az egyes hónapokban mi legyen a természetbeni juttatás.
A gyakorlati megvalósításon azért eltűnődöm, remélve, hogy nem a pedagógusnak meg a szülőnek kell majd félévente igazolást küldeni a MÁK-nak, hogy igen, a gyerek jár iskolába. És hogy ki mer egyes helyeken efféle eseti gondnok lenni, elvégre tudott, hogy van, ahol a védőnő is csak a kapuig jut el, mert ott a csacsirészeg családfő két vicsorgó kutya kíséretében adja tudomására nem épp cizellált fogalmazásban, hogy nem kívánatos a jelenléte.
Az ötven igazolatlan óra – ez nagyon sok, átlag családban nehéz összeszedni – nem önálló jelenség, általában valami nagyobb, komplexebb bajnak a tünete. Hallottam már szakértőtől, milyen rettenetes aprómunka egy ilyen iskolából kivadult gyereket visszaédesgetni a tanuláshoz, sokszor a saját családjához is. Ehhez az aprómunkához kellene sok-sok felkészült segítő (kevesen vannak), sok pénz, és komplex, valódi lehetőséget, alternatívát mutató oktató-nevelő program.
Sajnos ma az ilyen gyerek előbb magántanuló lesz sok esetben (tehát magányosan nem tanul semmit), majd túlkorosként bukik ki az iskolából, amit talán sosem fejez be. Iskolába járni fontos, iskolába járni muszáj, ezt jól érzik a szabályozók. Kérdés, ez az eszköz elér-e valamit, vagy csak a pedagógusok, esetleg a település jegyzőinek helyzetét nehezíti bizonyos helyeken.
