Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szakadó esőben érkeztünk a Scooby-Doo és a kalózszellem című előadásra az Arénába. A nagy sietségben Pötyi felnyalta a követ nem messze a bejárattól, a térdén hatalmas lyuk lett az eséstől, de ez nem vette kedvét attól, hogy megnézze „élőben” kedvenc mesehősét, a nagy barna kutyát.
Volt némi nyüszi a kegytárgyakat árusító pultnál, és már majdnem ellágyult a szívem Pötyi hatalmas, rezgő pilláinak láttán, de amikor kiderült, hogy a cirka 15 centis plüssebért 3400 forintot kérnek, megmakacsoltam magam. Láthatóan nem okoztam bevételkiesést, a plüss Scooby-t úgy vitték, mint a cukrot. Mi beértük az 1300 forintos meglepi-csomaggal, amelyben ötcentis műanyag figura lapult. (Lehúzás ez is.) A slágerkütyü a fénykard volt, amelyért 2000 forintot fizettek a szülők, hogy aztán gyerekeik a sötét nézőtéren idegesítően villoghassanak vele szerteszét.
A lelátón lévő helyünk jónak tűnt, még az előttünk ülő nagydarab felnőttek sem takarták el a kilátást, viszont ahogy a nagyobbik lányom megjegyezte, túl messze ültünk a színpadtól, nem látszott a szereplők arca. (Először azt hittem, csak az előző napi Metallica-koncert miatt nem tiszta a látásom, de ezek szerint nem az én gépemben volt a hiba.) A hangosítással is gondjaim voltak, néha fülsértően szólt Vilma hangja (Pedig hangerő tekintetében is edzett voltam előző napról.) Még egy hátrány ért minket a lelátói ülőhelyünk miatt: nem tudtak a gyerekek előre szaladni a csónakos jelenetnél, amikor a színpad előtt rengeteg gyerek ugrott be alkalmi szereplőnek a békák szerepeire. Maradt a farkasvonyítás. Az ekkorra az ölembe kéredzkedett Pötyi is átéléssel nyüszített és huhogott Bozont vezényletére, én meg a nyakába bújtam és onnan segítettem be titokban a vonyításba.
A történetet nem igazán tudtam követni (úgy látszik, nem sikerült délutánra összeszedni a szétszaladt agysejtjeimet), de a gyerekeknek is gondjuk volt vele: „Anya, most akkor ezt álmodja a Scooby?” „Miért húzzák el a függönyt mindig?” „Hogy kerülnek ezek oda?” típusú kérdések hangzottak el körülöttem. Lányaim egybehangzó állítása szerint a legjobb az volt, amikor a főszereplők táncoltak a színpadon, bár nem értettem, hogy jön a táncverseny a kalóz-sztorihoz. Arra számítottam, hogy a Scooby-filmhez hasonló előadást látunk, ehhez képest a rajzfilm-változat elevenedett meg: a Barátok közt ex-Tildája remekül illegett-billegett Diana szerepében, az okostojás Vilma karaktere is pontos mása volt a rajzfilmben látottnak, a Bozontot játszó Puskás Peti pedig kitűnő választás volt a szerepre.
Bár legszívesebben az ágyamban töltöttem volna a szombatot, és nehezemre esett kimozdulni az ítéletidőben, összességében azért kellemes program volt az előadás.
