Ma van a Bölcsődék Napja

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Április 21-e A Bölcsődék Napja Magyarországon. Arról emlékeznek meg, hogy 1852. április 21-én nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában.

Április 21-e A Bölcsődék Napja Magyarországon. Arról emlékeznek meg, hogy 1852. április 21-én nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában.

A Bölcsődék Napja 2010-től államilag elismert ünnep itthon, amelyet miniszteri rendelet szabályoz - hívta fel a figyelmet a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.

Az első magyarországi bölcsőde létrehozása a Pesti Első Bölcsődei Egylet érdeme. Megnyitásakor elözönlötték az emberek az utcát és éljeneztek. Az egylet első elnöke Forrainé Brunszvik Júlia, Brunszvik Teréz unokahúga volt. Az egylet igazgatója Rozmanith Antal, orvosa Fromm Pál, aki nyolc évig ingyen végezte a bölcsődeorvosi teendőket, a gyerekek testi és lelki fejlődésével is sokat foglalkozott. A bölcsőde alapszabálya rendkívüli felvilágosultságról, egészségügyi és pedagógiai tájékozottságról tett tanúságot, több része ma is időszerű még - olvasható a szakszervezet történeti áttekintésében.

A Bölcsődék Napjának elismertetéséért évekig küzdött Koncz József, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének valamint a Magyar Bölcsődék Egyesületének alapítója - írják az érdekképviselet közleményében. Április 21-én, szerdán az elmúlt évtizedek bölcsődei dolgozói mellett a fiatalon elhunyt Akócsi Ágnesre is emlékeznek, aki létrehozta a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetét valamint a bölcsődei munka javításával foglalkozott. Köszönik az ünnep kapcsán azok munkáját is, akik bezárástól védtek meg bölcsődéket.

(Független Hírügynökség)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.