Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha nem akarom, hogy rám anyakönyvezzék a gyereket, és fizetni sem akarok, akkor mit csináljak?
A Nő meg a Férfi igazából nem voltak hivatalosan házasok, bár akár lehettek volna. Az egyszerűség kedvéért sokszor mutatkoztak be mint férj-feleség, végül is jegygyűrűjük volt, meg aztán mit is mondjon az ember, egy tizenöt éves párkapcsolat az ő korosztályukban nem barát-barátnő (azt a középiskolás együttjáráskor használták utoljára), az „élettárs” kifejezésnek valami enyhe végrendelet jellegű illata volt, a hetvenéves Manci néninek meg nem mutatod be Gézát úgy, hogy ő az én pasim. Úgy is éltek, mintha házasok lennének, a lehető legkonzervatívabb értelemben, meg is lepődtek sokan, hogy valójában nem is azok.
Ilyen esetekben nem feltétlenül tanácsos, ingatta a fejét az öreg ügyvéd, maga is két házassággal a háta mögött, boldog élettársi viszonyban. A hozott batyuban volt ugyanis mindenféle nem közös dolog: válás után eladhatatlan fél lakás, nem közös gyerek, testvérrel közösen örökölt családi himihumi, eltartási szerződés, anyós haszonélvezetével terhelt ingatlan, hosszú távú megtakarítás, mifene. Ráadásul a Férfi az adminisztrációt és a szervezést gyűlölte, a Nő pedig a rongyrázás-pénzkidobást és az idétlen hacukákat – szemében az uszályos menyasszonyi ruha is az volt, miután egy évfolyamtársa leánybúcsúján felpróbált egyet, és megállapította, hogy úgy néz ki benne, mint majom a köszörűkövön.
A saját gyereküknél nem volt nagy gond azért az anyakönyvezéssel. A Nő ugyan mulatott egy jót a „hajadonsági igazoláson”, tipikus magyar hozzáállás, férfi bárkinek csinálhat gyereket, míg a nő esetében akkor is az esetleges házastárs az apa, ha Béla végig Dominikán volt, és még a közértes Manci is tudja, hogy a gyerek apja Józsi a földszint hétből, akkor sem lehet rá anyakönyvezni, ha Béla és Józsi kézen fogva jelenti ki hivatalos személy előtt a tényálladékot.
Most pedig a Nő újra gyereket várt. Mi sem könnyebb, gondolta, hajadonsági izé meg apasági nyilatkozat, kérek időpontot, oszt jónapot. A Nő volt általában az adminisztrációs felelős, rámenős-nyomulós stílusát nem nagyon szerették az ügyintézők, de általában sikerrel járt, mert hamar akartak szabadulni tőle, míg a Férfi, ha hivatali sort látott, egyszerűen eloldalgott.
Amikor a Nő nagy nehezen megtalálta az épületet és az ügyintézőt, térdig érő hóban, miután kétszer is melléirányította valami portás, akkor még hátra volt a feketeleves. Miért nem tetszettek korábban jönni, jogszabály-változás volt, még mi sem látunk tisztán, hogy mit és hogyan kell csinálni. Hajadonsági igazolás az így már nincs, apaságit meg felvehetnénk ugyan, de nem teljes, mert kell a közjegyzői igazolás arról, hogy Ön nem szerepel az élettársi kapcsolatok névjegyzékében mint bejegyzett élettárs, valaki mással.
Mivaaaaan?
Az ügyintéző türelmesen, bár meglehetősen zavarosan magyaráz, el kéne előbb menni a közjegyzőhöz, aki (pénzért) kiállít egy igazolást, hogy nem szerepel a listában, utána megtenni az apasági nyilatkozatot. Ingyen nem lehet? De, ha nem tetszik megszülni február 13-ig, az anyakönyvvezető akkor ingyen kikéri a közjegyzőktől az igazolást, és utána kiállítja a papírokat, de akkor szülés után kell apasági nyilatkozatot tenni, addig a gyereket a maga nevére anyakönyvezik.
A nő fejében vad körtáncba kezdenek a gondolatok. Az, hogy még nincs eldöntve a gyerek keresztneve, az hagyján, de ezek szerint vezetékneve sincsen szegénynek. Közjegyzőnek fizetni, még csak az kéne, a múlt héten hagyatéki ügy kapcsán egy copy-paste műveletért kértek ötvenhétezret. De miért is kéne egy születési anyakönyvi kivonatért fizetni, vagy lecseréltetni egy rakás okmányt? Ki találta ezt ki? Néni kérem, a bejegyzett élettársi kapcsolat az nem az egyneműek kapcsolatát van hivatva regisztrálni? Nem, az a regisztrált élettársi kapcsolat. Vagy fordítva. Mér, a bejegyzett és a regisztrált az nem szinonima? És különben is, ha nem akarom, hogy rám anyakönyvezzék a gyereket, és fizetni sem akarok, akkor mit csináljak?
Házasodjanak össze, mondjuk szombaton, akkor adok maguknak házassági anyakönyvi kivonatot.
A Nőnek eszébe jut hajdani osztálytársa, aki szülés előtt egy nappal, bálnaként, kölcsönpulóverben esküvőzött, mert az elvált férjére akarták írni a gyereket, mondván nem váltak el elég régen. Hát ez elég röhejes volna, na jó, megbeszélem otthon, mi legyen, mondja a hivatalnoknőnek, és dühösen elviharzik, mérgében betér az első hipermarketbe, és vigasztalásul vesz egy sárga, micimackós rugit. Bocs, mondja a babának a hasában, Nemtudomkának mégsem nevezhetlek, és ne merészelj február 13-a előtt megszületni. Tovább tűnődik, nem, nem akarok bejegyzett élettárs lenni, a mintha-dolgokat nem szeretem, meg aztán ha összekevernek a regisztráltakkal, vagy fordítva, regisztráltat a bejegyzettel, akkor... hát a párom nagyon nem néz ki nőnek, úgyhogy nyilván én lennék akkor férfi, jelentkezem is valamelyik bulvárlapnál, mint kétszeres legényanya.
A Férfi otthon ugyanilyen tanácstalan. Mond egy cifrát a jogalkotók anyja köcsögéről, mire végiggondolná a lehetőségeket, már a kezében is tarthatja a saját fiát két hét múlva. Sanyarú arccal nézegetik a baba karszalagját, amin jobb híján az anyja vezetékneve díszeleg.
A Nő saját szakmájában félelmetes, nyomulós lobbistaként is ismert, szülés után másfél nappal előveszi ezt az arcát. A kórháziak segítenek, kezébe nyomják az anyakönyvvezető telefonszámát. Az anyakönyvvezető is segíteni akar, jöjjenek akár a kórházból apaságit tenni. Szülés után két nappal a Nő ki is sántikál a Férfi oldalán a kórházból, a csecsemősök őrzik a babát, ő meg úgy érzi, mintha háromnapi tereplovaglás után akarna sétálgatni. Két hét múlva érdeklődjenek, mondja az anyakönyvvezető, de a Nő ezt a két hetet sem tölti tétlenül. Telefonál a Közjegyzői Kamarába, minek kellett ez maguknak, úgy hallottam, önök lobbizták ki, hogy magunknál legyen a nyilvántartás, de mi köze egy újszülöttnek az egyneműek élettársi viszonyaihoz? A fiatal jogásznő kedves és készséges a vonal túloldalán, a Nő magában, dühöng, hogy eddig egyetlen bunkó és ostoba hivatalnok sincs, akin a mérgét kitölthetné és elküldhetné az édes jó anyjába, de udvariasságra udvariasság a válasz. Higgye el, nekünk sem jó, mondja a közjegyzők jogásza, papíron küldték át az adatokat, informatikai rendszer nincs, jézusmária, a maguk kerülete hatvanat küldött!!! (naná, az ottani kórház Pest babagyára, nem tudod, kisanyám?), ígéri, hogy megteszi, ami tehető, amúgy kötelesek lettek volna felvenni az apasági nyilatkozatot nélkülünk is szülés előtt, mondja. Akkor is, teszi hozzá a Nő, kétezer-ötszázért futtatni mindenórás vagy frissen szült kismamákat, aki kitalálta, üzenem neki, szégyellje magát. A Nő ombudsmani beadványt fontolgat, a születési anyakönyvi kivonat ingyen van, nem fair, hogy aki nem akar majd egy hónapot várni, az fizessen érte, az előző gyereknek születése után 4-5 nappal adták ki.
Valamivel több mint két hét, amíg minden papír összeáll, pedig mindenki nagyon akart segíteni. A kórháziak ügybuzgóságának hála, a zárójelentés és a TB-kártya is rögtön a helyes névre szól, el lehet kezdeni igényelni tgyást, családi pótlékot, anyasági segélyt végre, jól néz ki, akinek azonnal szüksége lenne a pénzre. A nő megnyugodva ringatja a kicsit, édes csillagom, van már neved végre, nem mintha nekem nem lenne édesmindegy, mit írnak nyavalyás papírokra, apád-anyád eddig is tudta, kiktől származol, nekem azok küldtek, akik a Nagygöncöl középső rúdján várnak majd rám, igazából nem fontos semmi, nekem úgyis az vagy, aki, az én kicsi babám, a világ közepe.
A történet hőseihez hasonló sorstársaknak:
http://nol.hu/belfold/20100324-alkotmanyos_a_bejegyzett_elettarsi_kapcsolat
