Teával, sziruppal, kúppal a köhögés ellen

Olvasási idő kb. 3 perc

Télen minden gyerek köhög, és ilyenkor, tél végén úgy tűnik, hogy ez már soha többé nem fog megszűnni.

Az én kislányom nagyon köhögős, attól is köhögni kez, ha kicsit gyorsabban elmegy mellette a villamos (ugyanakkor lázas például nem szokott lenni.) Lássuk, mit lehet tenni a makacs köhögés ellen!

Gyógyteák

Köhögésre mindenképpen érdemes a gyerekkel teát itatni, a sok folyadék amúgy is fontos. A köhögést, ha nem túl erős, ébrenlét alatt ne csillapítsuk, hiszen ez a légutak védekező rendszere, fel kell köhögni a letapadt nyákot, ebben segítségünkre lehet némi köptető. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a keserű aromával rendelkező gyógynövények jó nyákoldók, ilyen például a kakukkfű, a fehérmályva, a pemetefű, de meghűléses betegségekre nagyon jó még a hársfa is, utóbbinak igen kellemes az íze. Ezek a garatot bevonják nyákkal, ezáltal csökkentik a köhögésingert, erre lehet jó például a méz is.

De kapunk előre kikevert köhögés elleni gyógynövényteát is, például a Mecseknek is van ilyen terméke gyermekek részére. Ebben kamilla, borsmenta, és édeskömény található, ára 600 Ft. De nagyon jó köptetű hatású a só is, így itathatunk a gyerekkel egy kis nátrumban és ammónium-kloridban gazdag ásványvizet is.

Köhögécsillapító szirupok

A patikában rengeteg köhögéscsillapító gyerekszirupot lehet kapni, én őszintén szólva felhagytam ezek alkalmazásával,  mert nagyjából semmit sem érnek, a gyerek ugyanúgy nem tud aludni, így szerintem fölösleges gyógyszerezni. Én legalábbis nem találtam egyet sem, ami hatna, de ha van ilyen, mondjátok, és három gyógyszert is próbáltam. Végül kikötöttem a lándzsás útifű szirupnál.

Az egyik legjobb készítmény köhögés ellen szerintem a dr. Theiss lándzsás útifű szirupja: oldja a váladékot, csökkenti a gyulladást és csilapítja a köhögési ingert, kisgyerekeknek naponta háromszor egy kiskalnál javasolt. Éjszakára van a lándzsás útifű szirupnak egy Jó éjszakát változata, ezt sajnos elég kevés helyen lehet kapni. Ebben az útifüvön kívül kamilla, citromfű és kakukkfű is van, csökkenti a köhögési ingert.

Balzsam

A saját tapasztalataim szerint kisgyerekeknél a felsőlégúti megbetegedesk kezelésére a legjobb szerek a balzsamok. A bedörzsölést fél éves kortól alkalmazhatjuk, de válogassuk meg jól a  készítményeket, nem mindegyik alkalmazható 3 éves kor alatt. Alapanyaguk általában az eukaliptuszolaj és a kakukkfűolaj. Ennek hatásmechanizmusa, hogy az illóolajok a bőrön átjutva a légzőszervekben választódnak ki. A Baby Luuf balzsam narancssárga változata hároméves kor alatt is adható, és már egy nap alatt is látványos javulást érhetünk el vele (1400 Ft). Kenjük be jól a gyerek hátát, bugyoláljuk be meleg pizsamába, és dugjuk az ágyba. A Kinder Luuf balzsam 3 éves kor felett alkalmazható, illetve a Dr. Theissnek is van köhögés elleni eukaliptusz balzsamja. Utóbbi nem tartalmaz mentolt, ára 1200 Ft.

Kúp

Ha végképp semmi nem segít, és a gyerek már több éjszakán keresztül nem tud aludni, érdemes köhögéscsillapító kúpot használni. Ezt azonban csak az orvos tudja felírni, vény nélkül nem kapható.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • világom
Ezeken a helyeken élhetsz túl egy új világháborút
Ezeken a helyeken élhetsz túl egy új világháborút

Egy kutatás szerint bizonyos helyeket kevésbé fenyeget egy új világháború.

10 perce

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek