Fenn tud akadni a szemem, hogyha látom, hogy az egyik mennyire kihasználja a másik felet, vagy az egyik fél meghunyászkodik és csak tűr.
Minden kapcsolatban van egy domináns fél, nemtől függetlenül: van, ahol a férfi az erősebb személyiség, és van, ahol a nő az, aki meghatározó a kapcsolatban. Fenn tud akadni a szemem, hogyha látom, hogy az egyik mennyire kihasználja a másik felet, vagy az egyik fél meghunyászkodik és csak tűr. De meddig lehet elmenni egy kapcsolatban, meddig fogja társunk eltűrni? Amit mi lehet, észre se veszünk, mert a párunk az a típus, aki egy ideig nyel, aztán majd máshol keresi meg a boldogságát, mástól kapja meg a szeretetet, mert mi csak magunkra gondoltunk.
El szoktam merengeni a környezetemben lévők életén, van olyan, aki egész nap otthon van, gyerekek óvodában és mégis jár a takarítónő. Vajon apu mit gondol erről, hogy anyunak a háztartás a feladata és végül is erre se képes, neki kell kiadnia a pénzt rá? Aztán olyan is van, hogy nem főz, mert a gyerek eszik úgyis az óvodában, és arra hivatkozik, hogy apu este nem kíván meleg ételt. Azért kevés olyan férfiről tudok, aki ne szeretne megenni egy tál meleg ételt este.
Azokat a nőket sem értem, akik elvárják a férjeiktől, hogy hazaérkezésük után két perccel gyereket fürdessenek. Az a szegény ember, aki egész nap pénzkereséssel foglalkozik, nem érdemel meg egy fél órát, és csak utána követeljük, hogy nekünk is jár egy kis pihenés?
Mert igen, nehéz a gyereknevelés, sok a házimunka is, de azért akkora stressz talán mégse ér minket, mint az akármivel foglalkozó pénzkereső társunkat.
Sokszor látom, hallom, hogy apuka viszi hétvégén a gyerek(ek)et moziba, szánkózni, csakhogy anyuka tudjon pihenni. Vajon apukának mikor jár a pihenés? Persze, ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy férjünk ne csináljon semmit, de talán okosabban kellene megoldani, hogy jó legyen mindenkinek.
A legtöbb esetben mi vagyunk azok, akik erőltetjük, hogy gyerekünk szülessen, sokszor a férfi csak a nő kedvéért bólint, hogy valóban legyen gyerek. Aztán amikor ott a gyerek, előszeretettel vágjuk kedvesünk fejéhez, hogy együtt akartuk, közös a feladat.
Amíg nincs gyerekünk, addig férjünkön éljük ki anyai ösztöneinket, őt babusgatjuk, neki kedveskedünk, aztán amikor kezünkben tartjuk azt a pici babát, a férj már erősen háttérbe szorul és még azt is elvárjuk tőle, hogy rajtunk könnyítsen.
Te nem érzed, hogy néha sokat engedsz meg magadnak?
Ayse
