Negyven fölött is sok a nem kívánt terhesség

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nők túl hamar abbahagyják a védekezést.

Nagy-Britanniában a 40 és 44 éves kor közötti nők körében elvégzett abortuszok aránya megfelel a 16 év alattiak abortusz arányának, ami azt jelenti, hogy minden ezer nőre négy terhességmegszakítás jut. Igen sokan lesznek tehát akaratuk ellenére terhesek negyven fölött is, amiből az orvosok azt a következtetést vonják le, hogy a nők túl hamar abbahagyják a védekezést, elhagyják a tablettát és nem gondoskodnak egyéb fogamzásgátó módszerről - írja a BBC. Az idézett cikk szerint valószínűleg túlságosan is jól sikerültek a változó korról szóló üzenetek. Múlt héten olvashattunk például arról, hogy harmicéves korra a női petesejtek 88 százaléka már elpusztul, és gyakran hangsúlyozzák, hogy 35 felett már problémás lehet a teherbeesés, ezért sok negyvenes nő azt gondolja, ő már biztosan nem lehet terhes. Ráadásul a gyógyszergyártók is kiveszik a részüket a félretájékozatásban.

Nyilván mindenkinek megvan az a reklám, amiben egy 44 éves nő arról panaszkodik, hogy 8-10 órát tölt az ügyfelekkel naponta, és milyen ciki, hogy közben hőhullámai vannak. Ezzel azt az üzenetet közvetítik a nők felé, hogy egy 40-44 éves nőnek már a menopauzával kell foglalkoznia, - sőt kezelnie kell azt valamilyen szerrel, -  pedig nem egy nő, főleg mostanában, 40 fölött még simán szül. Sőt, az utóbbi évtizedben Nagy-Britanniában megduplázódott a negyven fölött szülő nők aránya.

Angliában most egy új kampányt indítottak, amelyben a 35 év feletti nők figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy próbálják elkerülni a nem kívánt terhességet, és amennyiben nem akarnak több gyereket, szedjenek fogamzásgátlót egészen a változó kor végéig. Amikor sokat hallani arról, hogy 35 év felett jelentősen csökken a teherbeesés esélye, akkor sokan hajlamosak azt gondolni, hogy koruk megvédi őket a terhességtől. A valóság azonban az, hogy egyetlen meggondolatlan éjszaka ugyanúgy terhességgel végződhet negyven-, de akár még ötvenéves korban is. Ráadásul a rendszertelen menstruáció miatt ilyenkor a nők nem is gondolják, hogy esetleg egy kimaradt menstruáció terhességet jelez. Később veszik észre, és általában sokként érti őket a terhesség híre.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.