Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hadd meséljek arról a nem kevéssé bosszantó változásról, amit a hormonok az én táplálkozásommal művelnek.
10. hét
+1 kg
Az első trimeszterben kétféle kismama van: azok, akik zöld arccal, folyamatos hányingerrel, kicsit meggyötörten járnak-kelnek, és azok, akik hatalmas mosollyal, elégedett arccal virulnak, tudván, hogy egy kivételezett kisebbség tagjai. Én eme második, szerencsésebb csoportba tartozom. Ugyanúgy, mint az előző körben, a sors most is kegyes hozzám, és a rosszullétek elkerülnek. Késő esténként van a gyomrom leggyengébben, órákkal a vacsora után kavarog egy kicsit. Hányásra eddig csak egyszer került sor, egy hirtelen éjjeli köhögőroham után közvetlenül, azaz egy nagyon erős fizikai inger kellett hozzá. Mielőtt azonban bárki elkönyvelné, hogy csak móka kacagás az élet errefelé, hadd meséljek arról a nem kevéssé bosszantó változásról, amit a hormonok az én táplálkozásommal művelnek.
Először a negyedik hét környékén vettem észre, hogy a szaglásom javul, és az étvágyam nő. Ez meglepetésként ért, mert legutóbb a farkasétvágy sokkal később jelentkezett. Az elmúlt pár hétben napról napra súlyosbodott a helyzet. Szinte kielégíthetetlenül ételre vágyom, és válogatás nélkül bármit szívesen megeszem.
A gyomrom kapacitása is megnőtt, és hihetetlen, sosemlátta mennyiségeket meg tudok enni anélkül, hogy a telítettség érzését elérném. Kiváló szaglásomnak köszönhetően a metrószerelvény végéről megérzem, ha valaki sok-sok méterre tőlem egy olyan ártatlan dolgot rágcsál, mint egy sonkás-sajtos bagett, és attól kezdve a nyálelválasztás megindul, és életem fő célja egy hasonló illatú zsákmány elejtése és azonnali bekebelezése. Akkor is, ha történetesen 1 órája ebédeltem.
Vacsoraidőben, az utcán sétálva pontosan meg tudom állapítani, hogy melyik lakásban éppen mit főznek, a téli hideg miatt becsukott ablakok ellenére. Legszívesebben végigkopogtatnám az összes ajtót és meghívatnám magam mindenhova. Ehhez hasonlót eddig csak akkor éltem át, amikor 5 éve a gerincműtétem után szteroid tartalmú gyógyszert kellett szednem. Utoljára akkor tudtam megenni egy egész kacsát egymagamban, az azt megillető köretekkel együtt.
A fentiek tükrében csoda, hogy eddig még csak egy kiló jött fel rám, és bár minden egy kicsit szűk rajtam, még mindig a rendes farmeromat hordom. Ez is csak annak köszönhető, hogy mivel nincsen semmiféle különleges kívánósságom, megpróbálom farkasétvágyamat hússal, hallal és zöldségekkel csillapítani, nem nassolok sokat. Na jó, a Páromnak, a gyerekemnek és nekem karácsonyra küldött hatalmas nagyszülői szeretetcsomag csokoládétartalmát az érkezése utáni 1 napon belül magamévá tettem a hétvégén, de hát emberből vagyok én is. Bűntudatom nemigen volt a megevése miatt, Párom nem nagy csokievő, a kétévesnek meg csak nem adhatok egész mogyorókat tartalmazó Piros Mogyoróst (vagy tízet), mert veszélyes. Mondhatni, az enyém volt úgyis.
Azt mondjuk egy kicsit bánom, hogy a bekaffantás reggel fél 7 és 9 között történt vasárnap. Amikor Párom reggel 9-kor felébredt és kicsit kócosan és bukdácsolva megpróbálta megközelíteni a kávéfőzőt, én egy menekült kétségbeesésével, az elfogyasztott megközelítőleg 1500 gramm csokoládétól kicsit lihegve, hozzávágtam a kiürített dobozt, aminek az alján az utolsó darabkák zörögtek. "Ezt most rögtön dugd el előlem", sikítottam neki, és amikor nem reagált elég gyorsan, az egészet a földhöz vágtam, és "akkor inkább szétzúzom" harci üvöltéssel fel-le ugráltam az ártatlan marcipános csokoládédarabokon. Mezítláb.
A fenti igaz történet méltóképpen illusztrálja, hogy a hormonok a terhes nő szervezetében olyan változásokat okoznak, amik a különféle vegyi anyagok és drogok megszokott mindennapi hatását módosítja, és gyakorta intenzívebbé teszi. Igaz ez a hajfestékre ugyanúgy, mint a cukorra és a koffeinre is.
A hidegfront, az örökmozgó gyerek kergetése a havas mezőkön, és a Karácsonyhoz vezető hetek ételdömpingje nem igazán teszi egyszerűvé a kalóriakorlátozást. Nem mintha az célom lenne. Bár nehezebb súllyal kezdem ezt a terhességet, mint az előzőt, lassan utolérem magam. Két éve nagyon gyorsan elkezdtek felszaladni a kilók, mert a pozitív terhességi teszt napján abbahagytam a dohányzást. Több csokoládétartalmú megaszállítmányt nem várunk, és az előző ugyebár már nem zavar senkit. Részemről a súlyom miatti aggódást ezennel egy időre abbahagyom, legalábbis az Ünnepek idejére szabadságra küldöm. Be lett nekem ígérve egy sült liba.
A csillapíthatatlan étvágyon kívül a legerősebb eddigi terhestünetem az aluszékonyság. Bár a 8. hét után orvosom áldását adta a napi 2 csésze erős kávéra, ha délutánonként nem csatlakozom a lányom csendespihenőjéhez két órára, használhatatlan vagyok a nap további részében, az éjszakánkénti 8-9 óra alvás ellenére. Ami azért akárhonnan is nézzük, elég sok alvás egy felnőtt embernek, talán még egy macskának is becsületére válna.
Erősen elgondolkodtam azon, hogy hogyan is bírtam én ezt pár éve, egy megterhelő, stresszes, folyamatos pörgést és napi 4-5 értekezletet igénylő állás mellett. Az nem lehet, hogy ennyire elfelejtettem az ólmos fáradtságot és az állandó farkaséhséget az első trimeszterben, hiszen nemrégen volt az egész, csak pár éve. És ennyit csak nem öregedtem azóta! Eleinte arra gondoltam, hogy ez a terhességem egyszerűen más, és a második magzatom több energiát és tápanyagot igényel. Azután egy beszélgetés folytán váratlan "heuréka!" pillanatom volt.
Egy ismerősről volt szó, akiről az anekdotázó elmesélte, hogy annyira pörgött a terhessége alatt, és annyira elfoglalta a munkája, hogy nem "engedélyezte meg magának a várandósság érzését" egészen az utolsó hetekig, amikoris végre szülési szabadságra ment. Akkor hirtelen mindent elkezdett érezni, mintha a nyakába szakadt volna.
A történet hatására megvilágosult előttem, hogy velem is valami hasonló történt közel 3 éve. Azon a héten kezdtem egy új állást, hogy megtudtam gyerekem lesz. Hajtanom kellett, bizonyítanom, és a terhességem tényét mindenáron titkolnom 3 hónapon át. Egy hatalmas multiban dolgoztam, ahol az erős légkondicionálás az ételszag minden molekuláját pillanatokon belül beszívta. Az ebédem vagy egy joghurt volt az automatából, vagy egy szendvics, a gép előtt elrágcsálva, narancslével és terhesvitaminnal leöblítve. A percenként beérkező e-mailek és telefonok mellett folyamatosan stimulálva volt az agyam, és a fáradtság csak akkor szakadhatott rám, amikor este 7-kor beestem otthon az ajtón és leroskadtam a laptopom elé, hogy megnézzem Zsarnok Főnök írt-e valamit, mialatt a metróztam haza.
Mennyire más most minden! Csend van körülöttem, béke és nyugalom. A gyerek a szőnyegen, legókkal körülvéve halkan dudorászik magában, mialatt odakint szállingózik a hó, és a mai nap 6. étkezését készítem elő. Nem csoda, hogy a testem jeleit sokkal hangosabban hallom. Nem csoda, hogy sokkal intenzívebbnek tűnik minden: az éhség, a fáradtság, a kisbaba miatti aggódás. Ez egy egészen más első trimeszter, amit sokkal jobban élvezek, akkor is, ha sokkal fáradtabb vagyok, és nagyságrendekkel éhesebb.
Másutt
