Szülinapi ajándék - szülés három óra alatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rövid szüléstörténet Krisztától, akinek első gyermeke a születésnapján, villámgyorsan jött világra érzéstelenítés és beöntés nélkül.

Rövid szüléstörténet Krisztától, akinek első gyermeke a születésnapján, villámgyorsan jött világra érzéstelenítés és beöntés nélkül. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Szeretném veletek megosztani egy nem mindennapi, szupergyorsnak mondható baba érkezését. Terhességemet a maga természetességében és természet felettiségében éltem meg. Minden úgy ment, ahogy annak mennie kellett. Havi védőnői találkozások, havi orvoskontroll, és még egy 4D-s ultrahangra is kaphatóak voltunk Nagykanizsán. Itt tudtuk meg, hogy egy kisfiú bújik meg odabent a pocakomban. Akkor már a neve is megvolt: Marcell. Mivel őszi baba lett, ezért a terhesség legszebb és legönfeledtebb része a nyári hónapokra esett. És mint talán még emlékszünk rá, 2007 nyara több melegrekordot is tartogatott. De ez szinte meg se kottyant. Se lábdagadás, se ödéma, se szédülés. Azonban volt Balaton ezerrel, napozás ésszel, Boglári Szüret, kerti szüret, diószedés. Kisfiam keddi napon született meg, és én még vasárnap füvet nyírtam a kertben. Ennyit a terhességről.

Hétfőn aztán doktorom a kórházban fogadott, ahol ő minden rendben talált, csak a vérnyomás volt egy kicsivel magasabb a kelleténél. Mivel már a 38. hétben voltam, jobbnak találta, ha felvesz az osztályra: a baba már akár meg is érkezhet. Azonban én nagyon elkeseredtem, mivel másnap volt a születésnapom. Őszintén megvallva sírtam. Nem is keveset: nem akarok a kórházban ünnepelni. Akkor még nem tudtam, hogy életem legszebb születésnapi ajándékát fogom a karjaimban tartani.

Szobatársnőmmel tévét néztünk aznap este, beszélgettünk. Neki még jócskán volt vissza a terhességből. Elaludtunk. Egy furcsa pattanásra ébredtem fel és valami melegre. Na, ez bizony a magzatvíz. Szóltam az ügyeletes szülésznőnek, hogy most aztán hajrá, itt szerintem baba lesz. Fájás azonban még semmi. Ő azért szólt az ügyeletes dokinak, hogy vizsgáljon meg, aki megnyugtatott (vagy sem), hogy itt még nem mostanában lesz baba, és el is ment. A gépet rám kapcsolták, és abban a pillanatban iszonyatosan fájni kezdett. A gép szerint ezek már "szép" fájások voltak, így ismét felzargatták a dokit. Na ekkor kezdődött a hajrá. Ez már nem vicc - mondta. Van-e választott orvos, szülésznő? Mondom igen.

Orvosom a kórház szomszédságában lakik, így futva (mert ezt volt az ügyeletes "utasítása") időben be is ért. Szülésznő szintén. Apuka szintén. Beöntés nincs. Saját hálóing van csak. Érzéstelenítésre már nincs idő. Iszonyatosan szomjas vagyok. Inni nem kapok. Egy, kettő, három. Baba kint. Kezembe vehetem. Apa köldökzsinórt elvágja. Apa elmegy a bébivel. Apgar 10/10. 3030 gramm, 51 cm. Minden rendben. Nagyon boldog és fáradt vagyok. Végre kapok inni szívószállal. Két órát töltünk még a szülőszobán. El sem hiszem, hogy 3 óra alatt megvolt az egész mindennel együtt. A szülésznő szerint nagyon szerencsés vagyok. Én elhiszem neki. Ügyeletes orvos és a dokim együtt jönnek gratulálni: Boldog születésnapot! És tényleg, ma van a szülinapom, vagyis a SZÜLINAPUNK! Október 16. Gál napja. És ahogy a mondás tartja: „Ki Gál napján szület, vidám lesz mint a szüret!" Így legyen.

Kriszta

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.