Az egyik barátnőm barátnője, elvetette a pár hetes kis magzatát a gazdasági világválság miatt. Mondván, ki tudja mi lesz jövőre. Nem értem a döntését.
Nem akarok botrányt okozni, és nem akarok senkinek sem a lelkébe mászni, de egyszerűen nem és nem megy a fejembe a következő dolog. Muszáj kiírnom magamból, mert megbolondulok. Az egyik barátnőm barátnője, akit látásból én is ismerek elvetette a pár hetes kis magzatát a gazdasági világválság miatt. Mondván, ki tudja mi lesz jövőre. Nem értem a döntését. Van két szép egészséges gyereke, vidéken laknak, kertes házban, rendezett családi körülmények között, férjével együtt dolgoznak. Mégis, amikor megjelent a két csík megijedt, és ugyan eddig nem igazán látszott rajta, hogy annyira szenvedne az őrült nagy válságtól, mégis, hirtelen túl meleggé vált a helyzet és szabadulni akart. A saját gyerekétől.
Nem tudom, biztos naiv vagyok, meg tájékozatlan, meg biztos túl egyszerű ebben a bonyolult világban, de úgy gondolom, hogy a hasamban lévő gyerek semmivel sem kevesebb a már megszületett másik kettőnél. Hiszen a két imádott gyerekem testvéréről van szó. Persze, jobban be kell osztani az időt, pénzt, de ez van, összehúzzuk magunkat, hiszen miattunk jött létre ez a kis emberke, mi ültettük bele a hasamba, nehogy már ő szenvedjen brutális kínhalált a mi felelőtlenségünk miatt. Inkább eladom az antik szekrényt, vagy az autót minthogy megöljem a gyerekem. Ahogy ezt leírtam, szinte röhögök, és magam sem hiszem el, hogy valamit így kelljen magyarázni. Hát nem ez a természetes? Én így gondolkodnék, és azt hiszem, az emberek nagy része ugyanígy tenne, mert egész egyszerűen ez így igazságos és logikus.
Ám ez a nő nem így gondolkodik. Ő problémát, nehézséget lát, ezért a méhében úszkáló kistestvért, a harmadik gyerekét kikapartatja a másik kettő javára. Legalábbis ez az indok. És ha válság van, akkor ugye min spóroljunk, hát a gyereken. Nem a házon, nem a nyaraláson, nem az új télikabáton, nem. A gyereken. Főszereplőnk tehát, ha még nagyobb lenne a válság, akkor a kikapart magzata után küldené mondjuk a kisebb testvért, persze a nagyobb javára, aztán később, ha még kevesebb pénze lenne, akkor a nagyobbat is kiiktatná, gondolom akkor már a saját bőréről lenne szó, legalábbis így mondatja velem a logika. Bár lehet, hogy előbb a nagymamába vágná bele a kést? Hiszen az is csak viszi a pénzt. Meg aztán mi a különbség?
Persze értem én, nyilván a testében lévő kisbabát sosem látta, soha nem érintette, sohasem beszélt vele. Nem látta a szemében, hogy mekkora szüksége van egy ilyen kis magatehetetlen csomagnak a mamájára, hogy milyen pici, édes arca van, és még sorolhatnám. Így egy kicsit könnyebben döntött az abortusz mellett, hiszen egy ismeretlent dobatott a fémpitlibe. Darabokban ugyebár, hiszen az ilyen kisbabákat úgy szedik ki a kis odújukból, ahogy érik az orvosok. De itt, itt megint csak áll bennem a lélek. Hiszen ilyet, pláne a “gazdasági válság miatt” még egy teljesen idegen lénnyel, egy bűnözővel, vagy akár egy állattal sem tesz az ember, nemhogy egy védtelen emberkével, aki nem mellesleg a saját gyereke és a többi gyerekének a testvére. És itt van az a pont, ami körül rajzanak a gondolataim már napok óta. Mert ha egy olyan nő dönt az abortusz mellett, akinek még nincs gyereke, az kis túlzással azt sem tudja mit csinál. Nem érzi át a helyzetet úgy, mint egy olyan nő, aki maga is anya. Eddig legalábbis azt hittem.
Tina
