Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Abigél ma bölcsibe megy, én meg úgy izgulok, mint szülés előtt.
Abigél ma bölcsibe megy, én meg úgy izgulok, mint szülés előtt. Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy egyszerűen otthagyom majd valahol, rácsukom az ajtót: szia kislányom, jó legyél, aztán nem fogom látni, hogy mi történik vele.
Igazából ez a furcsa, hogy kicsúszik a kontroll, hogy amit tanul, jót, rosszat, azt nem feltétlenül tőlünk tanulja. Hogy többé nem csak mi befolyásoljuk majd a gyerekünk életét, hanem 11 másik gyerek, na és persze Móni néni. „Na, azért nem költözik a bölcsibe” – veregette meg a vállamat a gyerekem apja.
Nagyon érdekel, mit szól majd vajon, szívesen megy-e, akar-e maradni. Mit szól a többi gyerekhez, fog-e ott enni, aludni, játszani? Az jutott eszembe, hogy ebből nem könnyű jól kijönni. Ha zokog a gyerek, és látszólag utálja, a szíved szakad meg, ha meg fel sem veszi, csak állsz ott leforrázva: hát nem is szeret? Egyelőre optimistán nézünk a dolgok elébe, amikor ugyanis szülőértekezleten letelepedtem a szőnyegre, a babakonyha mellé, úgy éreztem, magam is szívesen eltöltenék ott egy napot. Kedves, tágas jó hangulatú szoba volt. Pedig igen nagy harci kedvvel érkeztem a szülőire, hallottam már más szülőktől, hogy nagy a küzdelem a jelekért. A körtét szerettem volna, egyrészt mert cuki, mégis egyszerű, - de nem túl egyszerű - bárhova könnyen felrajzolható, Abigél imádja, minden nap kér „puha körtét”, na és ez volt az első értékelhető szó, amit kimondott. Persze fogalmam sem volt, hogy van-e ilyen jel, de mint láthatjátok nagy filozófiát építettem a körte köré, persze mindenki más is hasonló filozófiákkal érkezett, és apukák, pontosan betanítva, hogy melyik jellel térjenek haza. Majd Móni néni közölte, hogy évek hosszú tapasztalata szerint a felnőttek rosszabbak, mint a gyerekek, úgyhogy kiosztották ők a jeleket. Felolvasta mindegyiket, Abigél: körte. A sikeres kezdés tehát megvolna.
Múlt héten olyan voltam, mint egy izgatott kisiskolás, tisztasági csomagot állítottam össze, benti cipőt vásároltam, szabadidőnadrág után rohangáltam, és most még leülök, hogy kitöltsem a több oldalas adatlapot, Abigél evési, alvási és játszási szokásairól. Nagy nap a mai, a 23 hónapos lányom bölcsődébe megy! Gondoljatok ránk!
