Abigél ma bölcsibe megy, én meg úgy izgulok, mint szülés előtt. Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy egyszerűen otthagyom majd valahol, rácsukom az ajtót: szia kislányom, jó legyél, aztán nem fogom látni, hogy mi történik vele.
Igazából ez a furcsa, hogy kicsúszik a kontroll, hogy amit tanul, jót, rosszat, azt nem feltétlenül tőlünk tanulja. Hogy többé nem csak mi befolyásoljuk majd a gyerekünk életét, hanem 11 másik gyerek, na és persze Móni néni. „Na, azért nem költözik a bölcsibe” – veregette meg a vállamat a gyerekem apja.
Nagyon érdekel, mit szól majd vajon, szívesen megy-e, akar-e maradni. Mit szól a többi gyerekhez, fog-e ott enni, aludni, játszani? Az jutott eszembe, hogy ebből nem könnyű jól kijönni. Ha zokog a gyerek, és látszólag utálja, a szíved szakad meg, ha meg fel sem veszi, csak állsz ott leforrázva: hát nem is szeret? Egyelőre optimistán nézünk a dolgok elébe, amikor ugyanis szülőértekezleten letelepedtem a szőnyegre, a babakonyha mellé, úgy éreztem, magam is szívesen eltöltenék ott egy napot. Kedves, tágas jó hangulatú szoba volt. Pedig igen nagy harci kedvvel érkeztem a szülőire, hallottam már más szülőktől, hogy nagy a küzdelem a jelekért. A körtét szerettem volna, egyrészt mert cuki, mégis egyszerű, - de nem túl egyszerű - bárhova könnyen felrajzolható, Abigél imádja, minden nap kér „puha körtét”, na és ez volt az első értékelhető szó, amit kimondott. Persze fogalmam sem volt, hogy van-e ilyen jel, de mint láthatjátok nagy filozófiát építettem a körte köré, persze mindenki más is hasonló filozófiákkal érkezett, és apukák, pontosan betanítva, hogy melyik jellel térjenek haza. Majd Móni néni közölte, hogy évek hosszú tapasztalata szerint a felnőttek rosszabbak, mint a gyerekek, úgyhogy kiosztották ők a jeleket. Felolvasta mindegyiket, Abigél: körte. A sikeres kezdés tehát megvolna.
Múlt héten olyan voltam, mint egy izgatott kisiskolás, tisztasági csomagot állítottam össze, benti cipőt vásároltam, szabadidőnadrág után rohangáltam, és most még leülök, hogy kitöltsem a több oldalas adatlapot, Abigél evési, alvási és játszási szokásairól. Nagy nap a mai, a 23 hónapos lányom bölcsődébe megy! Gondoljatok ránk!
