A szülés közbeni érzéstelenítés témakörét már sok cikkben tárgyaltuk itt a Porontyon. A mai heti kérdésben azt szeretnénk tudni, hogy az olvasók hogyan vélekednek az epidurális érzéstelenítésről: igénybe vették-e, ha igen, mik a tapasztalatok, ha pedig tudatosan érzéstelenítés nélkül vállalták be a szülést, mi volt ennek az oka.
Első szülésem előtt (pláne, mert farfekvéses volt a lányom), mivel rendkívül rosszul viselem a fájdalmat (értsd: hisztis vagyok), elhatároztam, hogy mindenképp igénybe fogom venni napjaink legkedveltebb fájdalomcsillapítási módszerét, az epidurális érzéstelenítést. A dolgok azonban másképp alakultak, minden olyan gyorsan zajlott, hogy nem volt idő elvégezni a beavatkozást, így megtapasztaltam a természetes szülés minden fájdalmát. (Jelzem, kibírható volt.)
Másodszorra úgy voltam vele, hogy ha egy faros babát megszültem érzéstelenítés nélkül, akkor ezt is ki fogom bírni. Most pedig (talán mert öregszem), annyira félek a fájdalomtól, hogy elgondolkodtam: talán ki kellene próbálni a fájdalommentes szülést is. Az orvosom lebeszél róla, mert – mint minden beavatkozás – ez is hozhat nem várt komplikációkat és mellékhatásokat, és különben is, szerinte a harmadik gyerek is hamar meg fog születni.
Egy brit szülész szerint nem is igazi anya az, aki nem szenvedi meg a szülést, ő úgy véli, a vajúdás kínjainak átélése rituális út ahhoz, hogy kialakuljon a kötődés az anyában a gyermekéhez. A Poronty szüléstörténetei között szép számmal szerepelnek beszámolók epidurális érzéstelenítéssel történt szülésekről, egy tanulmány szerint pedig az epidurállal szült nőknek gyakrabban támadtak gondjaik a szoptatással, mint azoknak, akik fájdalomcsillapítás nélkül hozták világra babájukat.
A kérdés tehát az, hogy ti hogyan szültetek: érzéstelenítéssel vagy anélkül? Aki pedig mindkét variációt kipróbálta, ossza meg tapasztalatait a Poronty olvasóival: jobb-e fájdalommentesen szülni vagy bízzuk a természetre a dolgot: a gyerek így is, úgy is kibújik, a fájdalom pedig abban a pillanatban megszűnik?
