Nyolcadikba megy a legnagyobb csemetém, így hát az idei nyarunk az iskolák honlapjának böngészésével telik jórészt. Sőt, a lányom már tavaly nyáron is ezzel szórakoztatta magát.
Évek óta tudja – és tartja is magát a dolog -, hogy mivel szeretne majd foglalkozni később, ez alapján próbálunk szelektálni.
Fő szempontok: kéttannyelvű, lehetőleg DSD-nyelvvizsga, nem baj, ha normálisan megközelíthető (Pesten simán lehet városon belül is órákat menni), bár ez nem annyira mérvadó, és ami neki fontos: az iskola cserediák-, illetve ösztöndíjlehetőségei, hogy lehet-e fakultációban még nyelvet tanulni (vagy akár az iskolában tanfolyamon) és a sportolási lehetőségek sulin belül – na ez valami egészen szánalmas képet mutat.
Volt olyan suli, ami pedig a top10-ben van a sulik közt, aminek megnéztük a honlapját és azóta sem értem, mitől van a legjobbak közt, de inkább úgy mondom, nekünk nem jött be. Az sem, amelyiknél minden infó helyett annyi van csak, hogy feltöltés alatt. Már egy hónapja.
Az osztályfőnök azt mondta, négy iskolát keressünk, listát írtunk tehát, hogy miket fogunk megnézni ősszel a nyílt napokon. Jelenleg 6 suli van a listán. Ami számomra meglepő volt a kéttannyelvű gimnáziumoknál, hogy sehol nem követelmény az előzetes nyelvtanulás.
Érdekesnek tartom, hogy van olyan iskola, ahol szeptemberben van matek-töri előkészítő, ezután december x-ig jelentkezni valami felvételi vizsgára, ami januárban van, a felvételi lapokat meg csak februárban kell beadni. Pont 20 éve már, de nekem még csak a továbbtanulási papírt kellett kitölteni és kész. Felgyorsult a világ, az én gyerekemben is buzog a versenyszellem, a „melyik suliból vesznek fel utána egyetemre?". Év végén, amikor az igazi nagy hajtás van, előfordult, hogy a könyvön aludt el. Sokszor már én aggódtam, hogy túlhajtja magát, túlzottan nagy elvásárokat támaszt saját magával szemben, mi van, ha mégsem sikerül, mi van, ha a szorgalom nem mindig elég – mert nem mindig elég az életben. Aggódom érte és vele, szurkolok neki és érte. Néha úgy érzem, gyerek még, néha meg elcsodálkozom, mennyire felnőtt már.
Előre gondolkodik, tervei vannak, véleménye a világról, ami pedig most fog még kinyílni előtte. Sustorgások a barátnőkkel, vajon ciki-e, hogy még nem csókolóztak... (szerintem nem, sőt!) Körmöt lakkoz és frizurát csinál, álmodozik egy fénykép fölött, de még nem blama a táborból „ugye tudod, mennyire szeretlek?" sms-t írni nekem és hozzámbújva ébredezni kicsit reggel. Úton van a felnőttkor felé és néha visszakívánom, hogy az én kislányom legyen csak. Ugyanakkor mosolyra húzódik a szám, ha arra gondolok, hogy most következnek esetleg élete legjobb évei majd. Addig meg még előttünk van egy tanulással, izgulással, felvételikkel tarkított sűrű év.
Magenta
