Abigél nyári szabadságát tölti, és a szülei észrevételei alapján a rengeteg élménytől rohamosan fejlődik.
Abigél nyári szabadságát tölti, és a szülei észrevételei alapján a rengeteg élménytől rohamosan fejlődik. Először Erdélybe látogatott, ahová tavaly is, Erdélyről ugyanis ismét csak azt tudom mondani amit akkor: szuper, gyerekkel még szuperebb. Nem volt más dolgunk, mint reggel megetetni a tyúkokat, kiballagni a piacra, aztán meg a strandra a tóhoz. Mihelyt kinyitotta a szemét reggel, már mondogatta, hogy tóba, tóba, persze csak a szája volt nagy, mert maximum térdig ment be a tóba, tovább nem, ha bevittem, hatalmas hisztit csapott. Előtte is gyanakodtam már egy kicsit, mert a jól megtöltött felfújhatós medencéjébe sem szívesen merészkedett be soha, inkább csak kívülről pancsolt. Hivatalos lett tehát: Abigél retteg a víztől.
Ez mondjuk megmagyarázza a hajmosáskor tapasztalt hisztérikus rohamokat, nem javult a helyzet azóta sem, de úgy látszik nem is fog. Persze megkezdtük a szoktatást, járunk vele itthon is a strandra, és míg első alkalommal a gyerekmedencébe sem volt hajlandó bemenni, harmadszorra már ugrált is.
A december óta húsz szavas szókinccsel rendelkező Abigél erdélyi tartózkodása alatt legalább megötszörözte a tudását, azóta pedig már követni sem tudjuk a naponta beújított szavak számát. Ennek ellenére még mindig nem beszél, pedig sok, vele egyidős (21 hónapos) kisgyerek már komplett mondatokat fogalmaz. Ő viszont marad a szavaknál, azon belül is szinte csak a főneveknél, és nem is nagyon tesz össze szavakat, legfeljebb két rövidet, például hogy pici tó, meg Anna néni. De szinte mindent ismétel, persze a maga cuki kiejtésével, és nem tudom, hogy ez minden gyerek sajátja-e de amit tud, azt egymás után ezerszer elmondja. A nap nagy része abból áll, hogy süti, süti, süti, süti, süti, meg strandra, strandra, strandra, strandra, strandra. Látszik rajta, hogy örül a szavaknak, de számomra még mindig elképzelhetetlen, hogy egyszer olyan mondatok jönnek majd ki a száján, hogy „tegyél vizet a kannámba", vagy „légyszi vegyél pogácsát".
Szenvedélyesen érdeklik viszont a számok. Én annyira el voltam foglalva azzal, hogy mikor fog már beszélni, hogy szinte észre sem vettem, hogy magától elkezdett számolni. A „kettő" az egyik első szó volt, amit megtanult, azóta is nagyon örül, ha valamiből kettő van, és rögtön mondja. Nem tudom, hogy fejlődik ez a számolósdi a gyerekeknél, Abigél ismeri az egyet, meg a kettőt, de nagyon érdeklik a további számok is, ha számolunk, mindig próbálja mutatni a kezén, ahogy én, és rendszeresen mondogatja, hogy öt-hat-hét, de ezekről még nyilván fogalma sincs. A számolásba Mádon szeretett bele, ahol szintén nyaralás céljából tartózkodtunk, és a házigazdáknak éppen hét kiscicája született. Naponta ezerszer kellett őket megszámolni.
És a színeket is imádja. Járkál körbe a lakásban és mindenről elmondja, hogy milyen színű. Na jó, ez a játék egészen pontosan úgy zajlik, hogy ő mindenre rámondja, hogy kék, vagy piros, én meg mondom, hogy nem, az nem kék, hanem sárga. Ő pedig mosolyog, és mondja, hogy kék.
