Terhesnapló: Hányás az egész világ

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy látszik, ez a hányás-téma a keresztem. Végre túl lettem a kissé elnyúlt hányós időszakon, ám a rókák más formában nem hagynak békén.

18. hét

Tömeg: 57,4 kg
Haskörfogat: 80 cm

Úgy látszik, ez a hányás-téma a keresztem. Végre túl lettem a kissé elnyúlt hányós időszakon, ám a rókák más formában nem hagynak békén. A hétvégét a Balatonon töltöttük kis családommal. Péntek éjjel arra ébredtünk, hogy Málni sugárban lehányta a körülötte lévő dolgokat: ágyat, falat, ágyneműt és saját magát. A kis légtérben a szagoktól én is öklendezni kezdtem, a helyzetet a férjem mentette meg, aki - igaz, szitkozódva - takarította fel a produktumot, míg én a gyereket tettem rendbe. Másnap este Földváron a kedvenc kávézónk mosdójába kísértem ki Málnit, amikor a szomszéd mellékhelyiségből félreérthetetlen hangok és szagok jöttek át: egy ittas nő szabadult meg gyomortartalmától. Akkor elgondolkodtam: vajon miért büntet a sors ezzel a témával?

Baba

Hazafelé a kocsiban Alice Cooper Poison című számának hangerejét tekertem fel és hangosan énekeltem is, mire a kölyök odabent eszeveszett rugdosásba kezdett. Azon elmélkedtem, hogy vajon tiltakozását akarja-e így kifejezni, (a rockzene vagy a hangom ellen), esetleg már most pogózik a drága? Betettem a lejátszóba ACDC-t majd Tankcsapdát is, de egyikre sem reagált, pedig ezeket is énekeltem.

Vas

Jól sejtettem, a múltkori terhesrendelésen felírta a dokim a folsavval dúsított vasat, ami tulajdonképpen rágótabletta, méghozzá borzasztó pocsék ízzel. Szerencsére a dobozra rá van írva, hogy szükség esetén egyben is le lehet nyelni, szóval én ezt az utat választom, bár így is pillanatok alatt leolvad róla annyi íz, hogy felforduljon a gyomrom. Van barátnőm viszont, akinek kifejezetten ízlik a kakaóporral ízesített tabletta.

Kaja

A krumplifőzelék-mániám nem csillapodik, jó sok ecettel hetente többször is fogyasztom. Újításként rákattantam a sűrített tejre, amiről nyilvánvalóan hamar le kell állnom. Szerencsére egészségesebb dolgokat is kívánok: legújabb hobbim az őszibarackevés, esténként a konyhaasztal fölé görnyedve eszem szürcsölve a héjától megfosztott gyümölcsöt. Látványra olyan lehetek, mint a motkány.

Betegség

Nem volt elég a hétre a hányós sztori, kedd délutánra Pötyi dőlt ki a sorból, 39 fokos lázzal hoztam el az oviból. Lélekben már felkészültem az újabb hányástakarításra, ám ezúttal nem fölül, hanem alul dől a cucc szerencsétlenből. A 39.9 fokos láz mellett aggasztó, hogy apjuknak is hasmenése lett, szóval elég agresszív vírusnak tűnik. Vajon elkapom-e én is és ha igen, vajon nem árt-e a babának?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.