17. hét
Tömeg: 57,3 kg
Haskörfogat: 80 cm
Kezd tele lenni a csukám azzal, hogy bárkinek is mondom el, hogy babát várok és már a 17. héten vagyok, mindenki azzal jön, hogy „De hát nem is látszik!” Aztán jönnek a vicceskedő beszólások, úgy, mint „Hol van a gyerek?” „Befelé nő a hasad?” vagy „Nem is vagy terhes!” Jelentem, az vagyok, nagyon is, az összes létező szemét tünetet produkálom az aranyértől a hányáson keresztül a migrénig bezárólag. Ja és a hangulatingadozások sem kerülnek el, szóval ne csodálkozzon senki, ha a következő „Túl kicsi a hasad” beszólónak leharapom a fejét.
Igaz, hogy a teherbe esés előtti súlyomat még nem sikerült megdönteni, de a haskörfogatom szépen nő, és vacsora után külsőre már kezdek egy terhes nőre hasonlítani. Aki irigykedne, annak elárulom, hogy nem túl jó érzés, amikor összesúgnak a hátad mögött vagy a szemedbe mondják, hogy „Hű, nem nézel ki valami jól. Az arcod is iszonyúan lefogyott, a szemeid beestek, látszik rajtad, hogy nem érzed jól magad." Az a baj, hogy igazuk van, saját magam árnyéka vagyok csak. Bizakodásra ad okot, hogy mostanában egyre több az olyan nap, amikor nem fáj semmim, nem hányok és kifejezetten jól érzem magam. Na, ekkor nagyon szeretek kismama lenni.
Ruhák
Lehet, hogy a hasam nem nő látványosan, ám a derekam biztosan vastagodik, mert a nadrágjaim kényelmetlenné váltak, ha be is tudom gombolni őket, leülni már nem nagyon tudok bennük. Azt gondoltam, kihúzom valahogy a régi ruháimban a terhességet, de rájöttem, hogy nem fogok szenvedni, ezért beszereztem két kismamafarmert, amivel kihúzom decemberig és nyárra egy vékony térdnadrágot. Megállapítottam, hogy sokkal jobbak a mai terhescuccok, mint 5-7 évvel ezelőtt, amikor a jobb minőségű kismamaruhákhoz csak aranyárban lehetett hozzájutni és a választék sem volt valami fényes. Azóta a terhesruhabiznisz felvirágzott, elérhető áron (farmerek 10-12 ezer forintért) lehet hozzájutni egy-egy igazán csinos darabhoz. Az enyémeken például nem is látszik, hogy terhesfarmerek.
Időjárás
A frontok jönnek-mennek, minden délután monszunesők árasztják el a fővárost, néha jégkockák potyognak az égből. A fülledt, párás, forró levegőt nem terhesen is nehéz elviselni, sokszor csak tátogok, mint a partra vetett ponty. Ilyenkor eszembe jutnak a nyolcadik-kilencedik hónapban lévő kismamák és igencsak sajnálom őket.
Vérvétel
A hétfői vérvétel nem volt zökkenőmentes, itthon hagytam a beutalót, amit a terhesgondozóban kellett pótolni. A feledékenység tényleg kismamaszokás, velem együtt még egy terhes nő várakozott a terhesgondozó előtt – ő az AFP vizsgálathoz szükséges kísérőlapot hagyta otthon. Kaptunk is a fejünkre a védőnőtől. Ha már ott voltam, kértem toxoplazma-vizsgálatra is beutalót, ugyanis mániákusan dögönyözöm a kertben grasszáló macskákat és az előző két terhességem alatt végzett vizsgálat szerint nem estem még át a fertőzésen. Persze minden macskasimogatás után gondosan kezet mosok és nem eszem nyers húst, de az ördög nem alszik.
Bulik
Mostanában sokszor hívnak kerthelyiségekbe traccspartizni, aminek általában az a vége, hogy én iszogatom az alkoholmentes koktélt (amit utána ki is hányok), a többiek pedig óráról órára vidámabbak és felszabadultabbak mellettem az elfogyasztott alkoholmennyiség függvényében. Ez a nyár nekem az önmegtartóztatásé, a Sziget-bulikat is ki kell hagynom (pedig a tavalyi igazán emlékezetes volt) és az ilyen beszélgetős estéken sem fogja a vörösbor megoldani a nyelvem, hogy megváltsuk a világot. A Tankcsapda-koncerthez viszont ragaszkodom. Legfeljebb tizenöt év alatt először kivételesen nem az első sorban fogok tombolni, hanem valahol hátul, családilag. Így is jó lesz.
