A gyermekkori elhízásért csak kisebb részben tehető felelőssé a genetikai hajlam, nagyobb részben a szülők és a tágabb család felelőssége.
A gyermekkori elhízásért csak kisebb részben tehető felelőssé a genetikai hajlam, nagyobb részben a szülők és a tágabb család felelőssége, hogy az életmód és a környezeti tényezők alakításával tegyenek az elhízás ellen, akár még a genetika ellenében is - derült ki a Quintess Médiaklub legutóbbi rendezvényén, ahol dr. Fekete György professzor, a II. számú Gyermekklinika igazgatója és dr. Ranschburg Jenő professzor beszélt a gyermekkori elhízás genetikai és pszichológiai okairól.
Előadása bevezetőjében Fekete professzor kiemelte azt a paradoxont, hogy miközben a rubensi szépségideál helyébe már régen a sovány testalkat divatja lépett, a gyermekkori elhízás világszerte egyre szélesedő probléma. A statisztikai adatok riasztóak: a gyerekek 35 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ami nem egy esetben akár 20-30 kilónyi felesleges súlyt is jelenthet! Egy 2006-os európai felmérés szerint kontinensünkön 22 millió túlsúlyos és 5 millió elhízott gyerek él, és számuk évente 300 ezerrel növekszik. Magyarország e tekintetben a középmezőnyben foglal helyet, megelőzzük például Máltát, az Egyesült Királyságot és a mediterrán országokat, ugyanakkor a miénknél jobb mutatókkal büszkélkedhet többek között Lengyelország és Svájc.
A kövér emberek szájából gyakran elhangzó védekezéssel szemben - miszerint a gének ellenében nincs mit tenni - Fekete professzor megemlítette, hogy a gyermekkori elhízás az esetek mindössze 30 százalékában magyarázható genetikai okokkal, de még ezekben az esetekben sem vagyunk tehetetlenek, hiszen megfelelő táplálkozás és életmód mellett a mégoly kedvezőtlen genetikai örökség mellett sem törvényszerű a nagyfokú túlsúly. Az elhízás elleni harcban alapvetően fontosnak tartja az anya szerepét, de még a legeltökéltebb anya is tehetetlen, ha nem érzi maga mögött az egész család támogatását. A legfontosabb, hogy a gyereket ne hagyjuk magára, mert a tapasztalatok szerint a magára hagyott gyerek mindig a könnyebb utat - az örömforrásként szolgáló evést, a tévé előtt tespedést vagy a számítógép gombjainak vég nélküli nyomogatását - választja, ez pedig mind egyenes út az elhízás felé.
A családi törődés fontosságához kapcsolódva Ranschburg professzor a rohanó életmódból adódó szülői lelkiismeretfurdalást emelte ki, amikor a szülők - mintegy önmaguk „pótszereként" - ételekkel, jórészt édességekkel halmozzák el a gyereket, az édességeket mintegy jutalomként adva. A szakember úgy gondolja, hogy az étellel (édességgel) jutalmazás éppen akkora hiba, mint az édességmegvonás büntetésként való alkalmazása. Véleménye szerint nem helyes, ha az édesség kategorikus és merev tiltásával éppen mi magunk, a szülők emelünk az élet hangsúlyos szereplőjévé egy-egy tábla csokoládét, hiszen semmi baj nem történik, ha a gyerek alkalmanként és persze módjával fogyaszt édességeket is. Sőt egyenesen károsnak tartja a pszichológus, ha valamilyen ételtől (édességtől) egyszer s mindenkorra elzárjuk a gyereket, hiszen később e gyerekből válik jó eséllyel „zugevő", aki - a szülők figyelő tekintete elől kikerülve - minden zsebpénzét csokira és egyéb tiltott ételre váltja az iskolai büfében.
Több évtizedes tapasztalata alapján Ranschburg professzor úgy látja, hogy érdekes kettősség él a legtöbb családban: a szülők egyrészt hajlamosak egy harmadik személyben megtalálni a gyerekkori kövérség minden okozóját („hiába akarom én a legjobbat a gyereknek, ha a nagymama folyton csokit ad neki, meg is fogom neki mondani, hogy megtiltom!"), miközben ők maguk sem következetesek a kérdésben, és a tévé előtti nassolásba bevonják a gyereket is. Ez utóbbi egyben rávilágít arra is, hogy szülői példamutatás nélkül nem érhető el eredmény, ezért az egész családot meg kell tanítani az egészséges életmódra.
Ez azonban nem képzelhető el szilárd szülői elhatározás nélkül (szükség esetén szakemberek segítségével kiegészítve), ami annál nagyobb eséllyel eredményez sikert a gyermekkori elhízás ellen, minél fiatalabb korban kerül rá sor - e tekintetben pedig az élet eső 50-55 hónapja a kritikus időszak, amikor a káros szokások és körülmények még minden különösebb nehézség nélkül jó irányba formálhatók.
