23. hét
A hosszú hétvégét két nappal megnyújtva először mentünk el kétgyerekes nyaralásra. A nyaralás, a gyerekkel utazás, nyüzsgés megint egy olyan kérdés, amin késhegyig menő vitákat szokás folytatni. Én, leszögezem, nagyon szeretek utazgatni, világot látni, várost nézni, kirándulni, egyáltalán, mindenféle outdoor tevékenységet művelni. Ezenkívül nagyon szeretek úszkálni, dögleni egy pokrócon, fagyit meg pizzát enni a strandon, olvasni, olvasni olvasni.
Mivel számomra ez a nyaralás, ugyanez egy fél és egy kétésfél éves gyerekkel nem nyaralás, illetve csak nekik nyaralás. Lea már többször volt a dédimama házában, szóval ő ismrte a helyszínt, nagyon örült, hogy lementünk, pörgött, rohant, megfigyelt és felfedezett egész nap. Léna kicsit sírós volt, mert ő nagyon ragaszkodik a saját helyéhez, este láthatóan hiányzott neki a megszokott környezet. Ráadásul pont az út első napjától nem kaphatott több anyatejet, mert erős antibiotikumot kellett szednem, és addigra fogytunk ki a tartalékokból. Eddig nem volt baja a tápszerrel, de csak napi egy-két üveggel kapott, most viszont a nagy mennyiség megterhelte a gyomrát rendesen, akárhogy is rá van írva, hogy milyen szuper és pont mint az anyatej: nem pont, mert sűrűbb, nehezebben emészthető és büdös.
Életemben először nyaraltam tehát úgy, hogy egyetlen, azaz egyetlen sort sem olvastam. Amikor az akkor nyolchónapos Leával először Balatonon voltunk, akkor felvásároltam a helyi újságos könyvkészletét, annyit tudtam mellette olvasgatni, amíg ő a kertben héderelt. Amikor másfél éves volt, akkor felváltva olvastunk Pozsival a strandon és mentünk Lea után mindenfelé. Most inkább az volt a felállás, hogy felváltva vigyáztunk Lénára és próbáltunk résen lenni, hogy Lea és környezete épségben maradjon.
Eddig se nagyon mentem gyerekkel menő, drága és távoli helyre nyaralni, mert azt gondolom, édes mindegy, hogy hol szívok a szoptatással/altatással/hisztivel, ráadásul Leával utazni elég kemény – a kocsit nem bírja, a vonatot szereti, de azért egy hosszabb trip alatt nem egyszerű lekötni egy kétésfélévest egy aránylag ingerszegény zárt térben. Ráadásul annyi cuccunk volt, mint egy kisebb hadseregnek: tudom, mindent meg lehet mindenhol venni, de egyrészt nem akarok mindent újra megvenni, másrészt nem lehet megkapni, legfeljebb ha van kocsid, amivel elmész a teszkóba, és azt sem lehet kiszámítani, hogy ki hányszor pisili össze magát, ezért jobb temérdek ruhával készülni.
Két ekkora gyerekkel bárhova (értsd: igazi hotelbe vagy külföldre) menni kész pénzkidobás lett volna, mert pihenni egy percet se tudtam, nekik meg nagyjából mindegy, hogy hol zúznak, csak legyen sok szabad tér. A nagymama háza Balatonon épp ideális nekünk, játszótér, fagyizó, kisbolt és kert van, (meg Állatkert is Veszprémben), máshova meg Londonban se mehetnénk öt percnél hosszabb időre. De majd egyszer elmegyünk a pasimmal kettesben Londonba vagy valami menő helyre, a gyerekek meg csak zúzzanak a nagyszülőknél, az lesz a nyaralás! Bár hallottam, hogy szokás a nagyszülőt is elvinni, befizetni úgymond, ő gyerekezik, párocskává visszavedlett szülők nyaralnak… Hát nem tudom, kicsit kiszúrás szaga van, no meg én úgysem tudnék lazítani a gyerekektől karnyújtásnyira.
Mindenesetre én nagyon szeretem a Balatont. Ilyenkor tavasszal mindenki köszön még, nyugalom van, a tó gyönyörű, este egészen puha színe van, kilenc után teljes a csönd és látni a csillagokat, mert még nem megy a diszkó. Az utca tele van gyerekekkel, ha többet fordulunk elő, talán Lea is elkezd barátkozni velük.
