A gazdag családok gyerekei több vitaminhoz jutnak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gazdag családba születni sok szempontból szerencsésebb dolog, mint szegény családban felnőni, ez már többször is bebizonyosodott.

Gazdag családba születni sok szempontból szerencsésebb dolog, mint szegény családban felnőni, ez már többször is bebizonyosodott. Egy most lezárult amerikai kutatás szerint például azért is, mert a jómódú, jobb társadalmi helyzetben lévő szülők több figyelmet fordítanak arra, hogy vitaminkészítményekkel is kiegészítsék a gyerekek étrendjét. (Most nem mennék bele annak boncolgatásába, hogy a több pénz és a magasabb társadalmi pozíció miként és hogyan függ össze egymással, mindenki tapasztalatai, hite és meggyőződése szerint illessze be az „és” vagy pedig a „vagy” kötőszót a kettő közé.)

Az 1999 és 2004 között lefolytatott, az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című lapban most nyilvánosságra hozott vizsgálatban több mint tízezer, 2 és 17 év közötti gyerek szüleitől kérdeztek rá arra, hogy adnak-e vitaminkészítményeket gyerekeiknek, egyúttal arra is kíváncsiak voltak, milyen a család étrendje, mennyit mozognak, hogyan élnek, és nem utolsósorban mekkora összegből gazdálkodik a család hónapról hónapra.

Kiderült, hogy a gyerekek 34 százaléka szedett valamilyen vitamint a felmérés előtti egy hónapban, ami a tudósok szerint azt jelenti, hogy összességében nagyobb mennyiségben fogynak a vitaminok, mint amit az amerikai gyerekek egészségi állapota, étrendje és életmódja indokolttá tenne. Nem nagy dolog - mondhatnánk, a szülők kicsit túllihegik ezt a vitaminkérdést, ennyi az egész. Az egyéb tényezők elemzésekor azonban kiderült, hogy leginkább azok a gyerekek jutnak ilyen formában is pluszvitaminhoz, akik egyébként is egészségesebben étkeznek: több tejet, zöldséget és gyümölcsöt, növényi rostban gazdag, ugyanakkor koleszterinben és zsírban szegény ételeket fogyasztanak, és emellett többet is mozognak.

A vitaminszedést szorgalmazó szülők tehetősebbek voltak, nagyobb arányban rendelkeztek egészségbiztosítással, pontosabban tisztában voltak az ételek biztonságos tárolásának és elkészítésének szabályaival, kevesebbet ültek a számítógép vagy a tévé előtt, mindez pedig - nem meglepő módon - egyértelműen megmutatkozott abban is, hogy gyerekeik végeredményben jobb egészségi állapotban voltak, mint azok, akiknek szülei nem vásároltak vitaminokat. Az egyébként is kiváló egészségnek örvendő gyerekek 37 százaléka szedett vitaminkészítményt, míg a kedvezőtlenebb egészségi „paraméterekkel” rendelkező gyerekek körében mindössze 28 százalék volt ennek aránya. Az anyagi helyzetet tekintve még élesebb különbség mutatkozott: a jómódú családok csaknem fele (43 százaléka) áldozott a gyerekvitaminokra, miközben a szegényebb szülők csupán 22 százaléka szorította ki a szűkös családi költségvetésből az ehhez szükséges összeget.

Az amerikai gyermekgyógyászok szakmai szervezete arra int, hogy megfelelő összetételű táplálkozás, elegendő testmozgás mellett egy egészséges gyereknél semmi nem indokolja a többletbevitelt a vitaminokból, sőt a feleslegesen bekerült vitaminok és ásványi anyagok súlyos mellékhatásokat is okozhatnak. Éppen ezért fontosnak tartják, hogy a szülők mindenképpen konzultáljanak a gyerekorvossal, mielőtt vitamintablettával kezdik tömni a gyereket.

Úgy tűnik tehát, hogy sok egyéb mellett e szempontból sem mindegy, ki hová születik, hiszen nyilvánvalóan azoknak a gyerekeknek jut több vitamin mesterséges készítmények formájában is, akik kevésbé szorulnak rá, hiszen egyébként is megkapják mindazt, amire a szervezetüknek szüksége van - mert szüleik pontosabban ismerik az egészséges életmód alapelveit, mert fontosnak tartják ezek tudatos érvényesítését a mindennapokban, és nem utolsósorban megfelelő anyagi helyzetben vannak ahhoz, hogy meg tudják vásárolni az egészséges táplálkozás minden kellékét, köztük a többnyire borsos árú vitaminkészítményeket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

huhhh
huhhh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.