Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Terv kell ahhoz, hogy szüljek? - kérdeztem magamtól, amikor a terhesfórumon az ugyanarra a hónapra kiírt kismamák elkezdték a szülésterveiket összehasonlítani a harmadik trimeszterben.
Terv kell ahhoz, hogy szüljek? - kérdeztem magamtól, amikor a terhesfórumon az ugyanarra a hónapra kiírt kismamák elkezdték a szülésterveiket összehasonlítani a harmadik trimeszterben. Mindaddig még a szót sem ismertem. A magam részéről én már régen elhatároztam, hogy milyen szülésem lesz, (könnyű! természetes! fájdalommentes!) és sosem hallottam, hogy bármit le kellene írni. Mégis, percekkel azután, hogy a többiek beavattak a szüléstervírás művészetébe, már buzgón írtam a sajátomat.
Az egyre inkább divatba jövő szüléstervet a kismama készíti a kezelőorvos (avagy szülésznő, bába vagy dúla) bevonásával. Apás szülés esetén fontos, hogy a leendő apa is közreműködjön, de legalább jól ismerje a tartalmát. A szülésterv nem azoknak való, akik szeretik a szülést teljesen a szakemberre bízni, nem szeretnek feltenni kérdéseket, vagy a “jobb, ha erről minél kevesebbet tudok előre” álláspontot képviselik.
A tervben a kismama pontról pontra papírra veti igényeit és elképzeléseit a kórházba megérkezéstől számítva a szülésen át egészen az azt követő órákig. Tartalma lehet egy pár kézzel írt sor, de akár egy sűrűn telegépelt oldal is (több mint egy oldal soha ne legyen). A leggyakrabban megvitatott pontok a partner jelenléte és szerepe, a szülőszobai környezet, a fájdalomcsillapítás, egyes beavatkozások, (mint például a beöntés, a borotválás, a gyorsító injekciók vagy a gátmetszés) megtagadása vagy kérése, speciális eszközök (bordásfal, medence, labda) kérése és az újszülött első pár órájára való igény.
A szülésterv sikerének első számú feltétele, hogy a szülést levezető szakember (és kórház) együttműködjön, egyébként csak olyan kívánságlista lesz, mint amiket a gyerekek a Télapónak írnak az oviban. Ezért nulladik lépésnek ajánlatos kipuhatolni, hogy a szakember bevonható-e a projekbe. Ha a válasza egy hangos nevetés és egy “Szülésterv? Haha! Álmodik, hölgyem?” vagy egy “Ember tervez, isten végez.” kategóriájú felhorkanás, akkor érdemes a dolgot feladni, avagy végső esetben orvost váltani. Ha viszont az orvos hajlandó együttműködni, akkor kezdődhet a szülésterv-írás.
A terv mindvégig legyen nagyon udvarias hangnemű. Semmiképpen ne legyen belőle követelődzés, vagy arrogáns hangnemű lista. Legjobb azzal kezdeni (esetleg zárni is), hogy a kismama teljesen tisztában van azzal, hogy egy szülés folyamán bármi történhet, és természetesen a szülésterv kizárólag arra az optimális esetre van, ha minden rendben folyik, és nincs annak orvosi oka, hogy azt azonnal semmibe vegyék.
A terv felépítése során érdemes az orvossal, szülésznővel, avagy egy ugyanott már szült ismerőssel lépésenként megbeszélni, hogy hogyan folyik egy problémamentes szülés azon a helyen. Ez kórházanként, intézményenként változni fog! (Így elég nehéz szüléstervet “lopni” mástól).
Ha például nincsen medence vagy bordásfal, akkor hiába kérjük azt, avagy ha a kórház előírást követve és rutinszerűen végez gátmetszést a szülő nők 100 százalékánál, akkor hiába kéri az ember, hogy “légyszi ne”.
Valahányszor egy olyan ponthoz ér az ember a szülés megbeszélésénél, ahol választási lehetőség van, a kívánságot, ha van ilyen, rá kell rakni a listára. (Pl.: Szeretnem, ha partnerem végig mellettem lenne, hacsak előre nem látható okok ezt nem teszik lehetetlenné.” vagy “Kérem senki ne próbáljon lebeszélni ha epidurális érzéstelenítést kérek, és biztatni, hogy bírjam ki nélküle”.)
A rendben lefolyó természetes szülés megvitatása után érdemes kitérni a komplikációk esetére is. Manapság a szülések komoly része császármetszéssel végződik, ezért jó megtudni, milyen opciók vannak, például benn lehet-e az apuka, vagy megkaphatja-e a papa kisbabát közvetlenül a kivétele utan? Elvághatja-e a köldökzsinórt? (Természetesen egy tervezett császármetszésre is lehetséges szüléstervet írni!)
A szülés utánra vonatkozó kívánságok között a leggyakoribb, hogy az újszülött mindig az anya vagy az apa karjában lehessen (pl. mialatt a mamát varrják) avagy hogy az új család maradhasson egyedül és háborítatlanul egy ideig, és mindenféle elhalasztható vizsgálat, mosdatás, méricskélés, stb. maradjon későbbre, ha lehet. Sokan azt is kérik, hogy azonnal szoptathassanak.
A szüléstervet, sokszoros átértékelés után, érdemes végső formájában is mindenkinek megmutatni, több példányban lemásoltatni, egyet a dokinak/szülésznőnek adni, egyet pedig a partnernek vagy más a kórházban jelen lévő családtagnak.
Mivel a kisbabák nem tudnak szüléstervet olvasni és követni, gyakran az egész egyáltalán nem úgy alakul, ahogyan azt az ember elképzeli. Erre fel kell készülni. Valószínűleg ez sokkal gyakrabban fordul elő, mint a pontról-pontra követett szülésterv. A gondosan elkészített terv sokszor a szülőszoba padlóján, összegyűrve, összetaposva végzi (avagy a télikabát zsebében, otthon). Sőt: arra is van példa, hogy a természetes szülésre vágyó és számító kismama “Epiduráááááált!!!” sikollyal lép át a kórház küszöbén.
Minek is akkor az egész? Számomra felbecsülhetetlen értékű volt, hogy a szülés várható eseményeiről a szülésznőmet pontról pontra kikérdeztem és válaszait, preferenciáimmal együtt írasba raktam. Az utolsó trimeszterben a találkozások gyakran csak vizsgálatokkal es az aggodalmak megbeszélésével telnek, és a kiírt nap megvitatásával. A szülésterv segített, hogy tisztán elképzelhessem, mi fog történni a nagy napon.
Olyan részletek is szóba kerültek, amikről sehonnan nem hallottam előtte. Jópár téveszmémet is eloszlatta. A szülésterv megvitatása alatt tudtam meg, hogy választott kórházam soha nem végez gátmetszést, csakis ha az a kitolási szakasz alatt orvosilag indokolttá válik (például fogós szüléskor), továbbá azt, hogy nálunk már nem csepegtetnek semmit az újszülött szemébe, amikor az megszületik (az egyik eredeti kívanságom az volt, hogy a csepegtetést csak később végezzék, hogy az újszülöttem jól megnézhesse magának az új családját).
Egy másik nagy pozitívum az volt, hogy a szülésterv megbeszélése után úgy éreztem, sokkal komolyabban vettek. Tudták, hogy utánaolvastam a dolgoknak, tisztában voltam az opcióimmal. Úgy éreztem, hogy ez nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szülés alatt engem es Páromat végig informáltak, minden beavatkozáshoz engedélyt kértek, mindent megmagyaráztak es tisztelettel kezeltek mindkettőnket. Akkor is, ha a végén semmi nem történt úgy, ahogyan elterveztem.
Azon kevés dolgok egyike, ami megvalósult az volt, hogy Párom fenntartotta magának a jogot a “Kislány!” felkiáltásra. Meg is tette, és erre nagyon büszke. A szülőmedence sajnos száraz maradt. Nem volt se félhomály, se csend. Műtét volt, éles fény és zaj. De a szüléstervem máig megvan és szép kis szuvenír lett belőle. Megmosolyogtat, már csak azért is, mert szinte álomnak tűnik. Akit érdekel, azzal szívesen megosztom.
