Mit kíván egy kétéves a fa alá?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem könnyű ennek a korosztálynak ajándékot venni, hiszen az egy-kétéves még nem érti az ajándékozás aktusát, magát a karácsonyt sem, és nincsenek kívánságai.

Nem könnyű ennek a korosztálynak ajándékot venni, hiszen az egy-kétéves még nem érti az ajándékozás aktusát, magát a karácsonyt sem, és nincsenek kívánságai. Az óvodásokkal ellentétben egy kétéves nem fogja megmondani nekünk, hogy mit szeretne, a szülő azonban érthető módon mindenképp szeretné meglepni valamivel a gyermekét. Bármilyen nagy a kísértés a játékboltban, nem árt észben tartani, hogy ebben a korban a gyerekeknek kifejezetten egyszerű játékokra van szükségük, minél egyszerűbb, annál jobb, hiszen az fejleszti legjobban a fantáziájukat.

Egy egyéves például az egymásba rakható dolgokat szereti a legjobban, amikkel pakolászni tud, fölösleges ezért neki például favonatot venni. Ha már jól tudnak menni, nagyjából másfél éves korban jön a tologatós korszak, szeretik a babakocsikat és minden tologatós játékot. Hosszabb koncentrációt igénylő, kézműves dolgokkal, zsírkrétával, gyurmával, nyomdával kétéves kor körül érdemes próbálkozni, kiskonyhával, boltos játékokkal és babaházzal meg hároméves korban, könyvvel, főleg kemény lapozókkal meg persze bármikor. Összeszedtünk néhány ötletet mi is.

Állatkerti bérlet

Ha valami igazán hasznosat szeretnék, vagy rokon gyereknek nem tudunk mit venni, érdemes egy állatkerti bérletbe beruházni. Az egy évre szóló gyerekbérlet 10 ezer forint. Decemberben egy felnőtt bérlet (15 ezer forint) vásárlásakor egy másikat is adnak ajándékba, amely lehet gyerek-, felnőtt-, nyugdíjas-, vagy diákbérlet is lehet. Így akár két legyet is üthetünk egy csapásra, anyának is lesz bérlete és a gyereknek is, mehetnek sétálni meg elefántot etetni az állatkertbe egy éven keresztül, akár minden nap. 

Robeez kiscipő

Színes, csinos, kényelmes, és nem tudja lerúgni a gyerek. Ideális benti cipő, kapható vékony és vastagtalpú változatban is. Ára elég borsos, 7000 forint körül van. Olcsóbb alternatívája az itthon gyártott Liliputi cipő, amiért 4500 forintot kérnek. A Liliputi.hu oldalon még számos más érdekesség is van. Liliputi kiscipőt a Mamazon.hu oldalon is rendelhetünk, ezt az oldalt is mindenképpen ajánljuk ajándékkeresőknek, nagyon édes horgolt állatok és takarók kaphatók.

Talicska

Nincs éppen szezonja, de zseniális ajándék lehet a kicsi fémtalicska. Motorja, biciklije és dömperje mindekinek van, de talicskája? Az ára 4900 forint, de van építkezős szettel kiegészített változata is, kicsit drágábban, aki meg szezonális ajándékot szeretne, annak ott a szánkó.

Babzsákfotel

Minden gyerek imádja, így igazán ideális ajándék, egy tarka huzatba gyömöszölt, vidám babzsákfotel. Ez mondjuk nem egy olcsó ajándék, egy gyerek babzsákfotel 11 és 20 ezer forint között van, viszont hosszú távra szól, nem kell jövőre feltenni a szekrény tetejére.

Névre szóló takaró

Szebbnél-szebb névre szóló és állatos takarók találhatók a Takoo.hu oldalon, 4400 forintért. Talán nem késő még megrendelni őket, de ha igen, biztosan találunk hasonló, kedves takarókat. Persze ha valaki nagyon személyes ajándékot szeretne, és van kézügyessége meg varrógépe, akkor a legjobb, ha elkészíti maga.

Kisvakondos bőrönd

Nálunk valamelyik gyerek a családban biztosan ilyet fog kapni, kicsiknek is ideális, lehet bele ki-be pakolászni. A nagyobb méret 2990 forint, a kisebb papírbőrönd pedig 2490.

Lehet kapni 1800 forintosat is, amely 25x18x9 centiméteres. 

Hintaló

Ennek a korosztálynak egy tuti ajándék, ráadásul a választékkal sincs gond, tiszta fa, nyihogó plüss, sőt még Micimackó formájú hintaló is kapható. Egy színes, fa hintaló 8-9000 forint, (az ikeás hintaszarvas 7000) a plüssök ennél pár ezerrel drágábbak.

Szék

Nem hangzik éppen divatos ajándéknak, de az egy-két évesek legtökéletesebb ajándéka a kisszék. Imádnak ugyanis a székre felmászni, és ücsörögni, és persze ki lehet egészíteni a kombinációt egy kicsi asztallal, vagy ha igazán menők akarunki lenni, beszerezhetünk egy gyerekhintaszéket is.

Fa játékok

Ezt szinte fölösleges is megemlíteni, rengeteg féle kapható szinte bárhol. Egy aranyos, ritkán látható fajta ez a a Noé bárkája készlet, bárkával és sok sok állattal. Minden pakolászós gyereknél garantált siker!

A drága külföldi fajátékok ragyogó alternatívája a fakopancs.hu weboldal, rengeteg fajátékkal.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kalas Györgyi
Kalas Györgyi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.