Hétvégére megörvendeztetünk minden felfokozott érzelmű kismamát és közzétesszük egy olvasónk love storyját, amelyben leírja, hogyan ismerte meg férjét, hogyan alakult a kapcsolatuk és alapítottak családot. Zsebkendőket elővenni!
Nah, végre itt vagyok, a nagybüdösben. Budapesten. Mögöttem a vidék (nem bazmeg, a Balaton), a családom, barátaim, hosszú és csúnya kapcsolat, hosszú és csúnya szakítás. Előttem pedig az ÉLET! „Egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba kerül…” – dúdolgatom széles vigyorral a fejemen és járom az utcákat, tereket, nagyokat csodálkozva. Tömeg, nyüzsgés, újdonság, csupa izgalom! Ide nekem mindent, sokévi punnyadás után belevetem magam az élet sűrűjébe! A pasikat persze nagy ívben elkerülöm – fogadom meg - de legalábbis hosszú távra nem tervezek ilyen téren. Esetleg csak nagyon rövidre…
- Ez a kettő jó lesz?? – így újdonsült barátnőm, a két célszemélyre mutatva, mintha a piacon válogatna a sárgadinnyék között.
- Hee? – kérdem én, jó pár koktél és istentudja mi után, egy bulizós hely kellős közepén. És kérdik ők ketten, kabátban, a kijárat felé indulva. Az egyikkel összenézünk, aztán a ruhatárhoz mennek, mégiscsak maradnak…
Hajnali három. Te jó ég, reggel hétre dolgozni megyek, indulni kéne, mindegy, mostanában jól bírom a strapát. A taxiból kiszállva így szól a legújabb pasijelölt:
- Leesett a fülbevalód – majd zsebre teszi – holnap érted megyek a munkahelyedre és visszaadom.
Na peersze… A fene egye meg, vehetek új karikákat…
1 nap múlva
- Szia.
- Öööö… helló..
Délután 5 óra és előttem áll…. hogy a fenébe is hívják?? Valahonnan biztosan ismerem, mert a kezében a fél pár fülbevalómat lobogtatja.
1 hét múlva
- Egy cappucinót és egy ásványvizet kérek.
- Én is…
Cukrászda. De volt már étterem, vacsora, virág, Gellért-hegy… Nem vagyok én ehhez hozzászokva, ilyen jó nő lennék?! Jut eszembe, lassan meg kéne neki mondani, hogy lejárt az idő. Mármint az 1 hét, amikor is a saját magamnak tett fogadalom szerint minden pasit páros lábbal rúgok ki.
1 hónap múlva
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.
-Hozzám költözöl?
-….
Mit csináljak, mit csináljak, mit csináljak??? Nagyon úgy néz ki, elvesztem… A szívem bólogat, hogy igen, igen, miközben az eszem vadul csóválja a fejét, hogy nem, nem és nem!!!
1 év múlva
- Emlékszel?
- Hmm…
Nosztalgiázunk azon a bizonyos helyen, ahol egy évvel ezelőtt egymásba botlottunk. A pultnál ülve egymás szemébe nézve pontosan tudjuk, mire gondol a másik: akkor ezt nem gondoltuk volna…
5 év múlva
- Szerinted is két csík?! Most mi lesz??!
- Vigyük ki a gyereket az állatkertbe – mondja ő kaján vigyorral.
Jó, jó, végül is tervezgettük már, beszéltünk róla, de előbb össze is kéne házasodni, jajj, de egy esküvő olyan macera, bla-bla-bla… Jó ez így – és elindulunk a kb. 10 mm-es porontyunkkal a hasamban.
6 év múlva
- Akinek most Isten színe előtt kezét fogom – szeretem…hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek…egész életemben…. holtomiglan, holtáiglan… Mondja ő, aztán mondom én is, miközben kisfiunk a nagymamája ölében tágra nyílt szemekkel figyel minket…
nyunyóka
