Szülés után, objektíven: 1. hét
Megszültünk, túl vagyunk egy kisebb csatán a szülőszobában, amitől tudatosan, vagy tudat alatt, de rettegtünk, s most itt vagyunk egy nagyobb cipónyi gyerekkel, akit nekünk kell ellátni. De hát mi az nekünk, lábunk között egy kisebb pelenkával, amibe a varratok minduntalan picit beleakadnak. Ha hüvelyi úton szültünk, és minden rendben van, az ötödik napon távozhatunk a kórház nevű bokszutcából, miután nagy eséllyel egyáltalán nem pihentük ki magunkat előzetes várakozásainkkal ellentétben. Mert vagy a szomszéd gyereke bőgött egész éjjel, vagy a miénk, vagy mindegyik. A látogatók pedig csak jöttek, így ide-oda „rohangáltunk” a szoba és a folyosó között, terpeszben, kissé hajlottan és majdnem mínusz kettővel. Ha császárral szültünk, előfordulhat, hogy kicsivel tovább élvezhetjük a kórházi személyzet támogatását, a hasi seb miatt egyáltalán nem érezzük jobban magunkat, mint a láb között sérült anyák.
Amikor végre hazaérünk, egyáltalán ne lepődjünk meg, ha a mi kezünket a kilincsen a védőnőé váltja, mivel postafordultával érkezik, s elmond minden hasznosat és kevésbé hasznosat, ami eszébe jut. Hogy egészen biztosan ne legyünk egyedül, a gyerekorvos is igen hamar le fog csapni ránk, de mindez tök jó, mert azért ezek a látogatások jelentősen csökkentik a kezdeti bizonytalanságokat, így teljesen felesleges felbosszantani magunkat rajtuk, a munkájukat végzik.
A gyermekágy mint tudjuk, hat hét, így ezt az időszakot illik mérsékelt tempóban élni, ha nem is hanyatt fekve és személyzet által kiszolgálva, de mindenképpen kímélve. Jól jön tehát az első otthoni napokra egy kis segítség, klasszikusan anyánk, vagy anyósunk, vagy a párunk, készüljünk fel azonban, hogy bárki is érkezik, nagy eséllyel ki fogunk rá borulni előbb vagy utóbb, ha van rajta sapka, ha nincs. Ugyanis a nők 50-80 százalékánál beüt a gyermekágyi depresszió. Ne ijedjünk meg, normál esetben ahogy jön, úgy múlik el, s azok, akiket elkerül, pontosan olyan sírósak, zaklatottak és érzékenyek lesznek a fránya hormonoktól. Persze vannak kivételek is, így aki most terhes, semmiképpen ne izguljon azon, hogy mi vár rá szülés után, mert összességében biztosan nagyon jó lesz minden. Ugyanis annyira meghitten telnek az első napok, akkora csodával tekintünk arra a pici kis emberkére, aki eddig csak belülről kapirgálta, majd ütötte szét a vesénket, hogy legszívesebben egész nap csak a kiságy fölött állnánk és bámulnánk őt.
Az első héten még jócskán betéttel mászkálunk, mert a gyermekágyi folyás bőven tart (egész idő alatt távozhat belőlünk az egyre halványuló, vagy barnás folyadék, a méh méretének csökkenése miatt). A varratokat is kiszedték, s ez sokat segít a kínunkon, talán már fickósabban is ülünk (bár az aranyér gyakran jobban fáj, mint a gátseb), de a felszívódó varratok még tartják magukat. A tejünk belövellt a 2-4. napon, ezért a melleink készülnek kidurranni, a szoptatások alatt pedig néha még hihetetlen méhgörcseink is vannak, egyszóval örülünk, hogy élünk, egy sikeres kakálás is ünnepnek számít.
Mégis, erre az időszakra úgy fogunk nagy eséllyel visszagondolni még nagymama korunkban is, hogy ez volt életünk legszebb egy hete. A baba ugyanis végre megérkezett, mi lehet ennél fontosabb?
