A szülő is ember, tévedhet és hibázhat olykor-olykor, a gyereknevelés meg igazán nem könnyű szakma, így becsúszhatnak néha szerencsés kimenetelű „balesetek”.
A szülő is ember, tévedhet és hibázhat olykor-olykor, a gyereknevelés meg igazán nem könnyű szakma, így becsúszhatnak néha szerencsés kimenetelű „balesetek”.
Pár hete jelent meg a gyerekszáj poszt, amelyre volt alkalmunk közzétenni gyermekeink beszólásait. De ne csak a gyerekeken nevessünk, hanem magunkon is: lássuk, kinél milyen hiba csúszott be, amin utána évekig röhögött a család.
Csecsemőkorban ugye gyakran előfordul, hogy a kisded kihasználva azt az egy-két másodpercet, amíg a használt pelus már nincs rajta, a tiszta meg még nem, végtermékkel árasztja el pelenkázó asztalt, rosszabb esetben a tapétát vagy magát a tapasztalatlan szülőt is. De ki tud ilyenkor haragudni a pár hetes csemetére, inkább jót röhögünk az egészen és rohanunk tisztálkodni.
Talán az sem ritka, amikor véletlenül ottfelejtjük valahol a gyereket: óvodában, iskolában, rosszabb esetben valahol egy osztrák benzinkútnál, hazafelé jövet. Kedvenc családi történetem azé az apukáé, aki szánkón húzta maga mögött a kislányát és nem vette észre, amikor az lepottyant útközben. A legnagyobb nyugalommal fordult vissza a hátrahagyott nyomvonalon, hogy felkutassa elveszettnek hitt gyermekét, aki a meglepődöttségtől nagyra kerekedett szemekkel, ám csendben várta vissza az apukáját a park egyik fája alatt. Ugyanez az apuka – megtartva felesége búcsúzó szavait – rendesen felöltöztette reggel, óvodába menet a gyerekeket: télikabát, sapka és sál is került rájuk – áprilisban.
Aztán, hogy a városi legendákból mi igaz és mi nem, azt nem tudom, de olyat is hallottam már, hogy anyuka a saját angol fekete teájából főzött le egy-egy adaggal és azt töltötte a cumisüvegbe a gyerekének, aztán hetekig csodálkozott, hogy miért nem alszik az az ebadta. Egy szóval: bakiparádé.
Zill
