Sőt! "Minél nagyobb vagy, annál jobb!" Nem állítom, hogy ez az egyetlen mondanivalója a Felkoppintva (Knocked Up) című filmnek, de tény, hogy ez az egyik legeredetibb. Egy napsütéses szombat délelőtt beültem a mozi legnagyobb termébe (harmadmagammal össz-vissz), és megnéztem ezt a rég várt romantikus vígjátékot.
Mivel az utóbbi időben érdeklődésem eléggé ki van hegyezve a gyerektémára, őszinte kíváncsisággal vártam, hogyan s miként lesz kacagtató sztori abból, ha egy fiatal nőt felcsinálnak á la Hollywood.
Előrebocsátom, hogy tetszett a film, nagyon is. De minden erénye ellenére vannak benne apróbb vattacukor halmok. Főhősünk, a húszas évei elején-közepén járó Alison gyönyörű, jófej, sikeres. A munkája az élete. Olyannyira, hogy az sem tűnik fel neki, hogy kimaradt a menstruációja, ezért csak a 8. héten szerez tudomást a becsúszott babóról. És bár nővére megszidja ("Te leszel az, aki csak akkor veszi észre, hogy terhes, amikor a wc-n ülve kipottyan belőle a gyerek?"), anyja lebeszéli ("Egyszerűen nincs itt az ideje! Vetesd el, lépj tovább!"), a néző számára rejtélyes okokból mégis megtartja a babát.
Méghozzá egy olyan apajelölttel, aki 10 éve egy kártérítési összegből él, illegálisan tartózkodik az országban, rendszeresen szív és tép, a haverjaival lakik, és halvány segédfogalma sincs arról, mi a felelősség. Mégis belevágnak, megpróbálják együtt, majd a hormonok játékának köszönhetően, egy kiadós üvöltözés után inkább mégiscsak külön.
Úgy éreztem, hogy a film nem maradt sekélyes, de nem is ment túl mélyre. Az alkotók pozitívak és bizakodóak, remélik, hogy a mai fiatalok tulajdonképpen nem is ostobák, felelőtlenek és tudatlanok, csak éppen semmiért sem kell felelősséget vállalniuk. Ám, ha az élet közbeszól, egy csapásra - vagy legalábbis néhány hónap alatt -képesek felnőni a feladathoz, megváltozni, beilleszkedni, mosolyalbumba illő életet élni.
