Harc a kilókkal - 7. hét

Repkedek a boldogságtól, a mérleg nyelve végre elmozdult, hála a Súlykontrollnak. Katica súlya sajnos stagnál, Janókát pedig leszedték a gyógyszerekről, így jobban oda kell figyelnie a diétára. Három új fogyitársunk közül Detti inkább level-diétázik és szakemberhez fordul, Hetty az Update-módszerrel ismerkedik, Zita pedig már az első héten másfél kilót dobott le.


Tünde
56,9 (59,3)

Jelentem, a váltás nagyon bejött, annak ellenére, hogy még csak 3 napja csinálom Alexandra Súlykontroll programját, a lélektani határ alá került a súlyom. Kétszer is ráálltam a mérlegre, feltételezve, hogy elromlott, de mindkétszer 56,9 kilót mutatott. Ez olyan erőt adott, hogy egész nap vigyorogtam, mint a tejbetök. És még csak nem is éheztem!

Kangoozni is voltam. Rájöttem, mit szeretek a mozgásban: ahogy az adrenalin szétárad a testemben, boldogság önt el, akkor is, ha közben verítékben úszom. Hihetetlen jó érzés az is, amikor edzés végén kipirult arccal fekszem a polifoamon, elernyedt izmokkal. Szinte lebegek. Ez megéri az egy órás ugrabugrát, főleg, ha közben arra gondolok, hogy talán még alakot is formáltam.

Apropó, alakformálás. Azt találtam ki, hogy ha sikerül 56 kiló alá mennem, meglepem magam egy alakformáló-cellulit masszázskúrával, már a masszőrt is kinéztem hozzá. Talán ez elég motiváló tényező lesz ahhoz, hogy a kitartásomat is kicsit megeddzem és ne hagyjam abba félúton a fogyit.

Katica
59 kg (61)

A testem tíz körömmel kapaszkodik minden sejtbe, grammot nem fogyok. A gyerekecske szoptatása más állapotban tart, s ez előtt fejet kell hajtanom. Mennyivel vagyok okosabb most, mint az első babám születése után?
1. Én nem fogyok pusztán az anyatej termelésétől.
2. Nekem sok munka visszaépíteni a testem egy számomra elfogadható- messze nem fitnesz- manci - szintre.
3. Van elég akaraterőm csinálni, újrakezdeni, a tévelygések után is.
4. Nekem ebben is – mint mindenben – megszállott lovag(nő)ként az arany középutat kell keresnem: arra is hajlamos vagyok hogy semmit ne tegyek, és ezt jól megmagyarázzam hosszú ideig, miközben csak nő, duzzad, rönyhül a testem, és az a veszély is fennáll esetemben, hogy elmebeteg módon belevessem magam a tornatermek csodálatos világába, és orrvérzésig a súlya miatt aggódó, „nem túl vastag a combom?” kérdéssel a környezetét fárasztó, unalmas és száraz agárkutyává fogyasszam magam.

No, ezen hajlamaimra rálátásom van, ismerem őket mint a rossz pénzt, ezért már kötőfékem is van hozzájuk, tehát van remény. A torna ezen a héten kevesebb volt utazás miatt, sebaj majd pótolom. A pécsi kiruccanás miatt többé-kevésbé tartott étrendem is borult kicsinyt, egy kedves adag szarvaspörköltet és bizony - egészen őszinte leszek kedves naplóm, értékeld! - két pohárka (pohárkácska) pazar Márkvárt szekszárdi kékfrankost is elnyeltem. Mér’, az aszkétákat még a nagy vallásalapítók se nagyon komálták, most mit nézel… Egyre megengedőbb vagyok magammal, jó vége lesz ennek? (Jó, de k. sok dolgom van még.)

Janóka
Nem tudom (112)

Orvostudomány, hah – megingott a hitem, mint Galileié a geocentrikus világképben, amikor mégis megmozdult a Föld. A múlt heti vérvétel után úgy volt, hogy a doki küldi postán a leleteimet. Ezzel szemben már hétfőn reggel hívott a mobilomon, hogy a koleszterinre szedett gyógyszert azonnal hagyjam abba, ugyanis valami enzimszintem a 190 körüli felső érték többszörösére nőtt (később megnéztem, 630-ra).

Amikor megkaptam a laboreredményeket, akkor már némi óvatosságból elmentem egy belgyógyász ismerősömhöz, aki miután megnézte a papírokat, megkérdezte, hogy intenzíven iszom-e. Ez a kérdés erősen rosszul esett, de miután tisztáztuk a félreértést, azt javasolta, hogy hagyjam abba a vérnyomás-csökkentő szedését is, mert valami májfunkciómmal is problémák vannak (emellett egyébként is szédültem és kezdtem feledékeny lenni, amik a gyógyszer mellékhatásai, úgyhogy magamtól is letettem volna, mielőtt jön a libidó elkopása és az impotencia).

Szóval most semmit nem szedek, így viszont fokozottabban oda kell figyelnem a diétára, aztán április közepén majd újabb kontroll vizsgálat lesz. A fokozott odafigyelés szombatig ment is – leszámítva szerdát, akkor Tokajban jártam, és visszafelé nem lehetett nem megállni Miskolcon a Tusculanumban –, szombaton viszont váratlanul vidékre kellett utaznom néhány napra (ezért nem tudom most a súlyomat sem, a hét közepén 107,8 kiló voltam), ahol mint erről korábban már írtam sokkal nehezebb tartani a diétát, már csak a családi konyha varázsa miatt is.

Szombatig szinte csak salátákat ettem, továbbá növényi és szójagolyókat (egész jók), és egy 70 dekás filézett pulykamellet három napra beosztva, natúr megsütve. Aztán vasárnap egy adag rakott krumplival sztornóztam a hetet, de legalább egy hasonló adaggal kezdtem hétfőn a következőt, hogy az előző heti miatt ne legyen lelkiismeret-furdalásom.

Detti

Tévedések és félreértések sorozata miatt az előző heti bemutatkozások közé nem azokat a sorok kerültek fel, mint amit Detti eredetileg a Porontyra szánt, ezért elnézést kérek, íme a bemutatkozó és az első hét beszámolója:

89 kg mell: 113 cm; derék:104 cm csípő: 116 cm; comb: 67 cm.

27 éves vagyok, számtalan fogyókúrán túl, de remélem az utolsó kezdetén. A sokféle koplalásos diétától egyre jobban elhíztam. Klasszikus jojó effektus, 2 napig koplalok, aztán egy hétig nem bírom abbahagyni a zabálást. Csoda, ha a kilók egyre csak gyarapodtak... Ezt egyre rosszabb hangulat és kedv kísérte. Ördögi kör: rossz kedvem van, mert dagadt vagyok, hát eszem egy kicsit, ami megvigasztal, mert ez az én egyetlen örömöm, és így sikeresen még dagadtabbá válok.

2 éve sikerült lefogynom 74 kg-ra (turbó diétával), akkor már kezdtem magam jól érezni. De ahelyett, hogy a következő 10 kiló ment volna lefelé és végre célomhoz, álmomhoz jutottam volna el (64 kg), visszaszedtem minden leszenvedett kilót kamatostul. Nem figyeltem oda, azzal takaróztam, hogy vannak nekem ennél fontosabb dolgaim is, majd ha azok lezárultak, akkor megint fogyózok. De hát ilyen dolgok mindig akadnak, nem bújhatok e mögé, változtatnom kellett, tudtam.

Év elején elhatároztam, hogy ennek véget vetek, és végleg elkötelezem magam a szénhidrát-szegény életmód és a mozgás mellett. Sajnos eddig ezzel sem boldogultam 100 % -ban, mert a hétvégéken a kétszeresét ettem meg egy normál ember heti szénhidrát adagjának. Hiába tartottam magam hét közben szigorúan a szabályokhoz, jártam heti legalább háromszor tornázni, amikor hétvégén mindent összezabáltam. Nos ebből lett elegem - többek között.

Terv: level diéta, plusz hetente legalább 3 nap mozgok valamit. Az mindegy, hogy mit, csak meglegyen a legalább 1 óra:). A variációk: kocogás, torna (erobik, pilates), A célom a 60 kg elérése, heti 2-3 kg fogyást tervezek, de 1 kg is jó, csak menjen...

Első hét:

A múlt hét vegyesen zárult. Felkavaró volt, hogy ennyire heves visszhangot váltott ki felbukkanásom a neten. Azoknak a kommentes lányoknak, akik ezt tették, köszönöm a biztatást, és üzenem, hogy elindultam a gyógyulás útján 7 év után... éppen pszichológust és kineziológust keresek, hogy kezeljenek. Vagyis teszek azért, hogy tünetmentessé váljak, mert ebből nem lehet kigyógyulni, ezt sokan tudják.

Hétfőn és kedden is voltam tornázni, sőt még infraszaunáztam is. Szerdán végre lementem futni, és remek érzést nyújtott. 40 percig kocogtam lazán. A level diétába fogtam bele hétfőtől, de sajnos mivel hétfőn otthon voltam, nem bírtam megállni, és megszegtem a diétát. Kedd reggeltől viszont remekül ment, szépen lelapult a hasam. És sikerült egy szombatra egy jó kis túrát lebeszélni. Sajnos azonban pénteken megint rossz voltam, csokifagyi volt a bűnös. Kellett a túrára a szénhidrát, vigasztaltam magam. És ezt még tetézte, hogy lebetegedett az doki, akihez mentem volna kezelésre. Próbáltam más időpontot betenni helyette, de nem ment. A kirándulásra azért rostgazdag és egészségesebb szendvicseket pakoltam, vizet és light energiaitalt, ha minden kötél szakad. Az energiaital végül nem kellett.

A kirándulás remekül sikeredett, egészen fel voltam dobódva, de otthon olyan éhes lettem, hogy csak rendeltem pizzát. Ezen annyira elkeseredtem, hogy az egész vasárnapom elromlott minden szempontból. Hétfő mindig az újrakezdéseké, úgyhogy már teljesen jókat ettem: hétfőn reggelire kávé tejjel, ebédre gyros sok zöldséggel pita nélkül, vacsora kis csoki. Kedden reggelire joghurt rozskenyérrel, ebédre natúr csirkecomb paradicsommal. Remélem sikerül megállni a vacsorát. nem szeretnék vacsorázni. Este még megyünk fallabdázni. Kilóban egyenlőre nem látszik változás, de a lábaimon már kezdek valamit érezni.

Hetty
59 kg (59)

Elolvastam az Update könyvet és beszereztem egy 2006-os update kódkönyvet. Nem is olyan ördöngösség, bár vannak benne hihetetlen dolgok (mint például a kóla light ami update 1-es). Nem is kíván olyan nagy áldozatot, mint gondoltam volna, ami persze nem azt jelenti, hogy nem kell önuralom hozzá. Este ha már nagyon nasiznék valamit, akkor vagy almát rágcsálok vagy sajtot (update 1-est persze).

Az első akadályba akkor ütköztem, amikor péntek este megfőztem a szombati ebédet. Nagymamám tudott úgy főzni kislánykoromban, hogy nem kóstolta meg az ételt és mégis isteni finom volt. Nekem nem jött be. Másnap utána kellett ízesíteni és úgy sem lett az igazi. Legközelebb beállítom valamelyik családtagot kóstolónak magam mellé.

Eddig kétszer voltam kick-boksz aerobikon és nagyon tetszik. Jó kis izomlázam van. Nem tudom, attól-e, hogy elkezdtem diétázni és mozogni, vagy a tudat, hogy teszek valamit a kinézetemért, de sokkal jobb a közérzetem és energikusabb vagyok, mint egy héttel ezelőtt. Kíváncsi vagyok mennyi idő kell, hogy látszódjon is rajtam némi változás.

Zita
61,5 kg (63)

Sajnos a télen nem sokat mozogtam, viszont sokat dolgoztam és tanultam. Ez nálam mind azt jelenti, hogy ültem, ültem, ültem. Ez persze a súlyomon is meglátszott. Rögtön felugrott rám vagy 6 kiló.

Mivel 2 évvel ezelőtt kaptam egy enyhe szívrohamot, ezért a súlyomra is oda kell figyelnem egyéb dolgok mellett. Ez a plusz 6 kiló sajnos nagyon érezhető volt már a közérzetemen. (Persze a nyári ruhákat is lassan elő kell venni a szekrényből).

Ezért elhatároztam, hogy elkezdem a fogyókúrát. (Kedves férjem úgy döntött, hogy velem tart, így talán könnyebb lesz.) A fogyókúrám lényege mindössze az, hogy kerülöm az édességet, mindenféle pékárut, és a köreteket (tészta, rizs, burgonya). tehát nem sanyargatom magam és mégis fogyni fogok.

És persze a mozgás. Mivel vidékről járok be a munkahelyemre, a buszvégállomástól kb. 2 kilométerre van az irodánk. Ezt az utat eddig egy másik busszal tettem meg, de a múlt hét óta gyalog járok. Ez 20 perc intenzív gyaloglás reggel és ugyanennyi délután. A múlt hét elején 63 kiló voltam, tegnap este már 61,5 kilót mutatott a mérleg. A közérzetem is jobb és határozottan érzem a változást.
Oszd meg másokkal is!
Mustra