Kampány a szülőbarát étteremért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legyünk őszinték magunkhoz: egy éttermet nem illene gyerekbarátnak nevezni.

Legyünk őszinték magunkhoz: egy éttermet nem illene gyerekbarátnak nevezni. Gyerekbarát az, ha otthon maradok a picúrommal, megfőzöm a kedvenc kajáját, majd a legangyalibb türelemmel hagyom, hogy egy órán át fogyassza el – természetesen a felét szétkenve és szétdobálva a jól megszokott díszletek között. Étterembe viszont azért mennénk, hogy mi, felnőttek, jól érezzük magunkat. És jó lenne, ha majdnem spontán is elmehetnénk, előzetes szervezés nélkül, gyerekestül. És ott ráérősen, kényelmesen, zavartalanul fogyaszthatnánk el kedvenc ételünket. No ehhez kellene a szülőbarát étterem.

Az ötletet az élet szülte. Tizenhárom hónapos lányunkkal pár napra elutaztunk. Ha meleg ételhez akartunk jutni, étterembe kellett mennünk. Néhány étkezés után az éhség mellett menetrendszerűen jelentkezett a rettegés is, miszerint mit fog művelni drága porontyunk - mekkora hangerővel, milyen hajigálási taktikával fogja az étterem közönségét szórakoztatni -, és mennyit kell felváltva sétálnunk vele a hűvös utcán, hogy közben a másikunk meg bírja enni az ételét.

Ekkor találtuk ki a szülőbarát éttermet.

Egy nagy helyiség úgy van felosztva, mint gyermekrajzokon a nap: áll egy központi részből, majd a sugaraknak megfelelő egységekből. (Tetszőlegesen lehet kör vagy négyszögletes is!) A „sugarakban” található egy-egy asztal és a székek. Amelyeket a szomszéd asztaltól átlátszó plexifal választ el. Az a fajta, amit akkor szoktak alkalmazni, amikor a rockegyüttes együtt játszik a szimfonikus zenekarral. Tökéletes hangszigetelés! Ha szeretnéd érezni, hogy most aztán étteremben vagy: mindent láthatsz. Ugyanakkor a szomszédok nem hallják azt a fantasztikus üvöltést, amit gyermeked egy kanálnyi finomság láttán présel ki magából hirtelen, Téged is meglepve. Ha nem igényled a látványt – illetve azt, hogy Titeket lássanak -, elhúzhatod a függönyt vagy lehúzhatod a reluxát.

A hely közepén egy játszóház található. Képzett személyzettel. Ha feladtad a próbálkozást, hogy gyermeked is fogyasszon valamilyen ételt, kiengedheted oda az örökmozgót. Szemmel követheted, hogy mit művel, és ő is lát Téged a plexifalon keresztül. Mert természetesen Te se azért mentél étterembe, hogy a gyerekvisítást hallgasd. (Az ajtó rosszanyavagyok-komplexus esetén nyitva hagyható!)

De térjünk vissza a kis külön asztalunkhoz. Minden egységnél található pelenkázóasztal, de rejtett módon. Vagy fiókként tudod kihúzni a falból, vagy le tudod hajtani. Nincs a szobában, de bármikor kérhető, hogy betoljanak egy kényelmes fotelt, lábtartóval és szoptatós párnával. Felár nélkül kérhető etetőszék, a kerekes-ötpontosöves fajta, állítható magasságú. (Étteremben vagyunk, kérem, jár a luxus!) Szintén rendelhető akkora méretű állvány, amire kényelmesen elfér a babaülés-hordozó, billegés nélkül, s amely se nem túl magas, se nem túl alacsony. Hozatható továbbá gyerekasztal gyerekszékkel, többféle méretben. Te határozhatod meg, hogy milyen gyerekevőeszközt kérsz, az étlap mellett található katalógusból választhatsz. Ebben a mellszívótól a cumisüvegen és a műanyag kisvillán át a partedliig minden szerepel.

Ettől függetlenül a berendezés teljesen étteremszerű. Ízléses textilterítők, dizájnos étkészlet, igazi üveg pohár. Ez ugyanis nem gumiszoba, hanem egy igazi étterem. Ahol benne van a pakliban, hogy kiborul, összetörik, elgurul, szétszakad. És erre jobban számítanak, mint bárhol máshol.

A felnőtt étlap mellett található spéci gyerekétlap is. Amiben minden elképzelhető irányzatból (bio, gluténmentes, sómentes, adalékmentes, párolt, ropogós, nyers, szétfőtt, aprított stb) szerepel néhány étel. Pl. bio sárgarépafőzelék só és cukor nélkül. Gluténmentes rizskása vaníliával édesítve. Természetesen Te mondod meg, hogy az étel tűzforró, meleg, langyos vagy hideg legyen. A felnőttek étlapja minden igényt kielégítő, valódi remekműveket tartalmaz: olyan ételeket, amelyeket nem tudsz és nem is akarsz odahaza megfőzni. Pizzáért nem érdemes hazulról kitenni a lábunkat...

Extra szolgáltatásként – legalább huszonnégy órás előzetes asztalfoglalás esetén – különleges kívánságok teljesítésére is mód legyen. Mi például most rendelnénk egy fonott papírszemetes kosarat, ami félig tele van (tiszta!) papírszeméttel. Mivel drága gyermekünk értékes negyedórákat szokott eltölteni a szemét kipakolásával, majd a kosárba való beköltözéssel, végül a kosárban üldögéléssel, számunkra ez volna maga a paradicsom – a nyugodt étkezés biztos záloga.

Szerintetek még mi minden kellene az Igazi Szülőbarát Étterembe? Kedves Kolleginák és Kollégák, csatlakozzatok Ti is javaslataitokkal! Hátha erre jár az ötletvadász befektető, és jövő ilyenkor már ott ülhetünk kedvenc éttermünkben!

matzi

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.