Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Poronty olvasói nekiláttak egy jó kis hagyományos Margitszigetező-gyerekező találkozót szervezni.
A Poronty olvasói nekiláttak egy jó kis hagyományos Margitszigetező-gyerekező találkozót szervezni. Ennek örvén megírjuk, hogyan is lehet eljutni a Margitszigetre.
Budapest lakossága a Margitsziget szempontjából két részre osztható: azokra, akik a Margit-hídhoz laknak közelebb, és azokra, akik az Árpád-hídhoz. (Természetesen ez ostoba egyszerűsítés: tudom, a Poronty olvasói könnyen kirekesztést kiáltanak efféle kategorizálás esetén, ezért gyorsan hozzá teszem, van egy olyan szelete is a lakosságnak, akik annyira messze laknak, hogy eszükbe sem jut a Margitszigetre járni. A középen elhelyezkedő Kolosy-téri kisebbségről nem is beszélve. Ők átúsznak.)
Azoknak, akik a Margit-hídhoz közel, illetve a 4-6 vonalán laknak, könnyű dolguk van. Fölszállnak a villamosra, a Combinora, Budapest alacsonypadlós büszkeségére, és már ott is vannak a Szigeti bejárónál. (Istenem, hát nem felemelő, hogy 2007-ben csodaszámba megy egy európai fővárosban, ha az egyik legforgalmasabb vonalát már a másodrangú állampolgárok – kerekesszékesek, kismamák, öregek – is tudják használni?) Ugye, milyen egyszerűen hangzik? Az is, csak győzzük az aluljáró lépcsőkön föl-le cipelni a kocsit. Aki először használja az útvonalat, figyeljen! Apró csapdát rejtettek el az építők a Szigetnél. Itt ugyanis, a híd küszöbön álló felújítása (muhaha) miatt nem emelték meg a járdát. A mi kocsink kereke úgy illeszkedik az alacsony járda és a kicsit kevésbé alacsony padló közé, mintha odatervezték volna. Szóval itt inkább emeljünk, nehogy a beszorult kocsit ráncigálva tegyük ki magunkat türelmetlen utastársaink tekintetének. (Milyen anyuka ez, még leszállni se tud a kocsival…) A következő megpróbáltatás a meredek lépcső az átjárón le és fel. De hát a Szigetre ugye sportolni jár az ember. Ez is egyfajta sport. (Én botor! Amikor megtámasztották a korlátokat, akkor eleinte azt hittem, kerekesszékes felvonót építenek.)
Ha Pestről jövünk, egyszerűbb talán, ha átszállunk a Nyugatiban a 26-osra, akkor megússzuk a lépcsőzést, igaz, vesztünk egy negyed órát: körülbelül ennyit kell a várakozásra számolni.
Hogy ha mozgalmasnak tűnt erről az oldalról elérni a Szigetet, akkor gondoljunk az Árpád-híd felől közeledőkre. A pestieknek arany élete van: felszállnak a 26-osra annak zebrán is megközelíthető végállomásán, az rögtön bevisz a Szigetre, csak a metróból kifel kell egy kicsit tornázni a kocsival. Ez a busz is alacsonypadlós.
Azonban mi lesz a budai oldallal? Az 1-es villamos ugye nem áll meg a híd közepén. Marad a 106-os busz, ami 20 percenként jár, jó esetben nem az orrunk előtt megy el, és ezért nem kell a Szentendrei út füstjében sokat várakozni. Többnyire alacsonypadlós járatról van szó, tehát mondjuk csak minden negyedik régi busz. Ha azonban leszálltunk a buszról a híd közepén, nagy megpróbáltatás következik: bejutás a Szigetre. A meredeken lefelé vezető járdán kátyúk és puklik váltakoznak, igazi babakocsirodeó lejutni épp kerekekkel az aljára. Onnan már csak át kell valahogy csalinkázni a legközelebbi járdaszakaszig – az átkelés ugyanis nincs megoldva. Ha ezt a pár métert leküzdöttük, a gyerek még a kocsiban, és a nyelvét sem harapta le, célegyenesbe értünk. Visszafelé annál izgalmasabb az út: vagy negyed órát füstöljük az Árpád-híd nevű autópálya melletti buszmegállóban a kisdedet, aki a zajtól felriad és sír, vagy felszállunk valahol a Szigeten a (nagy valószínűséggel dugig tömött) 26-osra, elbuszozunk a végállomásig, ott átsétálunk a 106-oshoz vagy az 1-eshez, és visszamegyünk, ezzel a kis kitérővel, Budára. Persze az 1-es villamoson számítsunk rá, hogy nem adják át a babakocsis helyet, úgyhogy szúrósan néznek majd ránk az utastársak, hogy elfoglaljuk a lépcső felé az utat. (Legalábbis nekem 4 hónap alatt még nem nagyon volt szerencsém.)
Amennyiben megnyugodtunk kint, a zöld parkban (madárcsicsergés, gyerekkergetés, ilyesmik), a hazaút után megpróbálhatjuk otthon összekanalazgatni magunkat.
