Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szüléstörténeteket olvasva kíváncsi lettem, hogy emlékszik az én anyukám a születésemre.
A szüléstörténeteket olvasva kíváncsi lettem, hogy emlékszik az én anyukám a születésemre. Megkértem, írja le a közel 30 évvel ezelőtti történetet. Igaz, a családi eseményeken szinte mindig előkerült a téma, de ilyenkor apu mesélt, mindig ugyanazt: mikor kivitt a szülésznő a folyosóra megmutatni neki, hogy milyen gyönyörű vagyok, első gondolata az volt, hogy „Gyönyörű? Ráncos, ordító, vörös egérke.”
„Ha jól emlékszem, szeptember 23-ra voltam kiírva szülni. Be is mentem, de sehol semmi. 30-ra rendeltek vissza. Apuval bementünk a Margit Kórházba (akkor még csak a régi épület volt.) Túlhordtalak egy héttel, de olyan kicsi volt a hasam, hogy meg is kérdezték tőlem a folyosón, hogy mikor szültem. Tök elképedtek, hogy én most fogok.
Leborotváltak, beöntést adtak. De nem sejtettem még semmit. Aztán behívtak a szülőszobára. Kb. egy, fél kettő lehetett. (nappal) Megvizsgáltak, megnézték a magzatvizet. Elszíneződött. Szerintem az összes nőgyógyász engem kukkolt. „Infúzió, műtőt előkészíteni. Egy percre se maradjon egyedül.” Ez volt a nőgyógyászom, akinek lejárt már régen a munkaideje, de miattam maradt. A parancsszavaitól kissé betojtam. Le sem engedtek a szülőágyról, az infúziót bekötötték. Kértem, szóljanak apunak, aki kint volt a folyosón, hogy előbb szülök, aztán megyek csak ki.
Nemsoká jöttek a fájások, előbb 5 percenként, aztán 3, 2. Ezek már igencsak húzósak voltak. A méhszáj 2 cm-re nyílt meg elég hamar, aztán lassabban, ezért kaptam egy szurit is. Egyedül voltam egy szülésznővel a szülőszobában. Csönd volt. Néha az ügyeletes orvos bejött. Mondta, hogy apu kint idegeskedik. Mondtam neki két „egyperces” fájás között, hogy szegény, milyen rossz lehet neki. A doki elképedt, hogy itt vajúdok, s én a férjemet sajnálom. Tényleg nagyok voltak a fájásaim, s hiába a hónapok óta gyakorolt légző gyakorlatok, ami igazán enyhítette a macerát, az a vizes ruha volt, amit rendszeresen bevizezett a szülésznő, s én a nyakamra, tarkómra, homlokomra tettem.
Mikor már azt hittem, nem bírom, kértem tőle egy slukk cigit. A Jóisten áldja meg érte: adott egy cigit azzal, hogy de nem ő volt, s magamra vessek, ha rosszul leszek. Kb. 3-4 slukkot szívtam, s nagyon jót tett: kevésbé éreztem az erős fájást. Az vigasztalt még, hogy fáj-fáj, de a végén egy baba lesz az eredmény, s ha nem viselkedem okosan, akkor császár.
Egyszer csak úgy éreztem, hogy kiszalad belőlem minden. A szülésznő ne nyomjon felkiáltással azonnal riasztotta a dokim. Nem értettem, mi van, mert én nem nyomtam. Rajtam kívül történt minden. Mire a doki odaért, már jött a második izé - később rájöttem, a tolófájás - , s közben egy éles fájdalom, mintha a vonat szaladt volna rajtam át, pedig kiderült, hogy „csak” gátmetszés volt. Akkor öntudatlanul is egy nagyot sikítottam. És vége. Már megszülettél. A doki azt mondta, jé, sokkal kisebbnek hittem. 2,05 kg voltál és 48 cm. Én a kikötött karommal – mert ugye egész szülési idő alatt szinte meg sem mozdulhattam - kuksiztam, mit csinálnak veled. Nem érdekelt, hogy közben a doki stoppol, csak az, hogy ott van az én pici babám.
Másnap még nem volt tejem, de egy nővér elkapta a melleimet, meggyömöszölte (azt hittem, pofán vágom), s estére már dőlt belőlem a tej. Nem fogytál, hanem 5 dekát híztál is. A doki viccesen megjegyezte, hogy most már adhatok neked paprikás krumplit is.”
Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
