Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor dönt: a családi cash-flow érdekében és az öko gondolkodás szellemében nekivág a pelenka nélküli világnak.
Lányom, az egyes számú versenyző, immáron 6 éves. Emlékszem, amikor szép csendben szabadultunk meg a babás világ komplikációitól: cumisüveg-melegítő, csücsi takaró, cumi, egyebek. Olyan volt, mint egy felszabadulás, már csak 2 külön táskával mentünk a sarki boltba, amiben benne volt Joci, a nyúl és megannyi barátja. A pelenkától való elválás azonban sokkal idegpróbálóbb volt, mint azt előre gondoltuk.
Nyáron kell a gyereket bilire szoktatni, mondják a hozzáértők, így amikor a fák már zöldelltek, belecsaptunk a lecsóba. Az intuíciómra hagyatkozva, lánygyerekről lévén szó úgy döntöttem, hogy a hiúságára hatok.
- A szoknyából annyira ciki, ha kilóg a pelus, naaa, sokkal csinibb vagy nélküle. Ugye, hogy milyen klassz dolog bugyiban lenni? Anyán sincs. És ördögi vigyorral bódítottam az alig kétévest.
Ez után következett a lelki terror.
- Hogy néz ki ez a gyönyörű mackós harisnya kakafoltokkal?
Elsőre ugyanis a kakára összpontosítottunk. Döntésem mögött semmi tudományos ok nem húzódott, egyszerűen a gyors sikerre pályáztam. És persze nagyon tele volt már a bilim a kakában való turkálással. Gondolom senkinek nem kell elmesélnem, milyen az, amikor a körmünk hosszú és… szóval jobb, ha a végtermék végre a megfelelő helyre kerül. A bilibe.
A kétéves azonban hamarosan rájött, hogy a pelenka a világ legkényelmesebb öltözete. Az első sikerek után, amit a bili körül lejtett törzsi táncokkal koronáztunk, megkezdődött az egymás figyelése és átejtése. Én figyeltem őt, hogy mikor bújik el valami mögé, ő pedig figyelt engem, hogy mikor tud lelépni feltűnés nélkül egy szimpatikus fotel mögé. Az első gyanús lépteknél már lecsaptam és hoztam az ádáz bilit, amely lassan rémtárggyá vált. Közeledett az ősz és a gyereket, ha eltűnt, szag után simán megtaláltuk. Mindenki biztatott, hogy higgyem el, érettségire nem kell már neki, de ezen csak ők röhögtek.
És egyszer csak bekövetkezett az áttörés. Összeállt a kép a gyermekben a könnyed öltözet, a bili és az inger között. Eljött a pillanat, amikorra nagy dolgokban száz százalékosak lettünk. Hurrá, jöhet a teljes felszabadulás, pisilni is a bilibe kell! Akinek van gyereke ismeri azt a szitut, amikor a postán suttogja édesen a gyermek: pisilni kell. Villám anya természetesen hanyatt homlok keres fűt, fát, bokrot, és persze az utolsó pillanatban mindig becsúszik mégis. Ez azért kínos, mert a kaka halmazállapotából kifolyólag az első rétegen fennakad (jó estben). No de a pisi! Ott nincs mese, meg sem áll a cipőig.
Eljutottunk aztán hamarosan arra a pontra, amikor én, mint lelkes anyuka vérszemet kaptam. Aludjunk Disney-s bugyiban! Ha valaki nem vágja rögtön az összefüggést, annak elmagyarázom, hogy cselesen elrejtettem szándékomat lányom rajongásának tárgya mögé. Az első ilyen próbálkozás után egész délután hajszárítóval szárogattam a matracot, hiába, első gyerekes anyuka. Ezután még napokig hercegnők tucatjai lógtak a fregolin, de elhatározásom töretlen volt. S tavaszra teljes volt a siker!
Most nézem a másfél éves fiamat. Gátlások nélkül nyomja tele a pelust, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt hiszem, hanyagolom a témát egy ideig. De van egy olyan érzésem, hogy kalandjaim a jó idő beköszöntével folytatódnak, ketteskével. Addig is, aki hasonló gondokkal küzd, annak a türelem meghozza a sikert. Csak legyünk cselesek és gyorsak!
Win
