Lucácskával november 20-ra voltunk kiírva, és már egy hónappal azelőtt voltak jóslófájásaim, tehát amikor nov. 13-án délután 1 felé fájdogálni kezdett a hasam, csak automatikusan nyúltam a hajszárító után (a melegtől elmúlnak a jóslófájások, az igaziak viszont nem). 2-fél 3 felé beszéltem telefonon az apukával (nevezzük P-nek, mint papa), akivel már korábban is megegyeztünk abban, hogy ott lesz velem a szülésnél. Mondtam, hogy mi újság, és azt is, hogy szerintem ez még nem komoly. Aztán 10 perc múlva újra hívtam azzal, hogy mit szólna hozzá, ha másnap nem kellene bemennie dolgozni. Akkor ugyanis már pár csepp vér is megjelent, és nem tudtam elfelejteni, amit a terhesgondozáson alaposan a számba rágtak, hogy a) fájások egy órán belül min. hatszor, vagy b) vérzés, vagy c) magzatvíz-elfolyás esetén irány a kórház. Így P. azonnal elindult hozzám, és együtt vártunk, hogy a fájások sűrűsödjenek.
A pár csepp vérre és a kis fájásokra még nem akartam elindulni. Aztán lassan kezdtek hullámokban jönni, kb. 20-25 percenként, de nem voltak erősek. Bár pisilési és kakilási inger is jött velük, és ilyenkor mindig kimentem és „produkáltam” valamit, ettől a fájdalom mindig el is múlt. Ez az inger egyre erősebben és erősebben jelentkezett, de még mindig nem jöttek 10 percenként. A fájások szüneteiben jól éreztem magam, és egy-egy fájás indulásakor, – mert lassan, bizonytalankodva, gyengén indultak el, hogy aztán egy „csavaros fagyiban” végződjenek, – térdelve, a sarkaimra ereszkedve, a mellkasom alá párnákat polcolva ültem-feküdtem hason az ágyon. Mint egy kis béka. Aztán az egyik fájásnál magzatvíz is folyt el. P. ekkor hívta a mentőket. Az út során 2 fájásom is volt, abból a fajtából, amikor az ember hideget izzad.
A szülészeten megállapították, hogy már 8 centire ki vagyok tágulva, kaptam egy hálóinget és csak zoknit meg melltartót tarthattam magamon, ez utóbbit butaság volt, de picit zavarban voltam. Az orvos mondta, hogy kaphatok epidurális érzéstelenítést, de sok értelme nincs, mert mire az hatni kezd, már rég kint lesz a baba. Ez kicsit meglepett, hiszen azt olvastam, hogy az első szülések a fájások megindulásától 10-12 óra hosszat is eltartanak, és ekkor még csak fél 6 volt. Így kéjgázt kaptam, aminek fura íze volt, de hatását nem éreztem különösebben, P. sem, aki kíváncsiságból beleszippantott, amikor egyedül maradtunk bent. Az orvos burokrepesztést javasolt, én azt mondtam, hogy inkább maradjunk a baba tempójánál, elfogadta, és azt mondta, hogy a gátmetszéshez sem ragaszkodik feltétlenül.
A fájások között továbbra is elég jól éreztem magam, kettesben voltunk P-vel a picike szülőszobácskában, ahol barnáslilás függöny volt felcsíptetve a 90-es évek elejének fodros stílusában, meg két kép, festettek, nem fotók, mármint az eredetijük, az egyiken talán egy jegesmedve, a másikon meg cipőcskék.
Volt egy bordásfal is, előtte egy nagy állólámpa, de én már kezdettől a szülőágyra kellett, hogy feküdjek, és amikor a szülésznő kérdésére, hogy a fájások közt is van-e székelési ingerem, igent feleltem, akkor szétkapták az ágyat, félig ülő, félig fekvő pozícióba kerültem, és – na, ez itt pl. a horroros rész – valami tartókba fölszíjazták a lábaimat. Ezt nem akartam, de beletörődtem, mert túl gyenge voltam már, hogy vitázzak. Utólag jobb is, hogy elővigyázatosak voltak, de erről majd később.
Szóval a fájások erősödtek, én már szülőpozícióban feküdtem, P. vizes kendővel törölgette az arcomat, a nagyon kedves szülésznő, az orvos és P. együtt biztattak, hogy nyomjak. Azt hittem, az orvosnak aktívabb szerepe van a szülésben, ez furcsa volt, de kiderült, hogy a szülésznő az, aki a szüléskor legaktívabb, és az orvosnak csak akkor van szerepe, ha szabni-varrni kell.
A másik, ennél jóval nagyobb meglepetés az volt, hogy a szülés, vagyis maga az, amikor a baba kibújik, tényleg nem fáj! Egyszerűen kibukkan és kisiklik az egyik fájás alatt, amikor összeszorított foggal próbálsz nyomni. Jó tanács: nem árt a szüléshez a fitt tüdő. Én annyi levegőt bírok csak bent tartani, mint egy veréb, így aztán a levegő-visszatartás volt a legnehezebb.
Még valami: ez a tolófájás (ha jól emlékszem a nevére) olyan erős görcs, hogy azt hiszed, a bordáid alatti tartományból minden kijön belőled, és inkább azon kell igyekezned, hogy ne próbáld visszatartani, nem azon, hogy ki tudd nyomni a babát. A baba jön magától, neked csak hagynod kell, hogy kijöjjön, meg egy picit rásegíteni.
Így másfél órával azután, hogy az osztályra fölvettek, a kezünkben tartattuk a kisbabát. Leírhatatlan érzés volt. A baba a szakkönyvek ijesztgetéseivel ellentétben se kék, se zöld nem volt, hanem rózsás és gyönyörű. Az apuka is fantasztikus volt. Elmondhatatlanul jó volt, hogy velem volt, a többiek jelenlétét igazából szinte észre se vettem, ám azt még mindig érzem, ahogy mellettem áll szívvel-lélekkel, és fogja a kezem.
De az igazsághoz hozzátartozik a folytatás is. Természetes szülés- és otthonszülés-párti vagyok, tudjátok. A szülés után nagyon véreztem. Meg kellett varrni a méhszájamat. Másfél órás varrás követte a szülést, és persze addig se a baba, se az apuka nem lehetett velem, de jobb is, hogy nem voltak, mert ez borzalmas volt. Kábé, mintha egy sündisznót passzíroztak volna föl a méhembe. Ha nincs a lábam leszíjazva, hát lehet, hogy elfutok. Sokkal rosszabb volt, mint a szülés. Négy egység vért kaptam, vérplazmát meg mindenféle mást, összesen négy tűn át csorogtak belém a levek. Nem mondta senki, de azt hiszem, ha 200 évvel ezelőtt szülök, akkor elvérzek a szülőágyon. Nem mondta senki, de azt hiszem, megmentették az életem. Csak azt mondták, hogy ez egy nagyon ritka pech, és ne tartson vissza a következő terhességtől. Meggyőztek: nem fog visszatartani.
Soha olyan boldog nem voltam életemben, mint aznap. Nem tudtam, hogy szülni ennyire jó. Igazából azóta is egyfolytában boldog vagyok, és a jókedvemet még az sem zavarja, amikor a baba sugárban kakilja le a nacim a pelenkázó tetejéről. Pedig korábban olyan voltam, mint a két öregúr a Muppet Show-ból, most meg az élet olyan lett, mint egy májusi rét! És millió köszönet mindazoknak, akik drukkoltak és szurkoltak nekünk!.
Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
