Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Megérkezett, itt van, imádod.
Megérkezett, itt van, imádod. És most hogyan tovább? Hogyan szoptass? Hányszor? Igény szerint vagy ne? Felvedd, ha sír, vagy ne? Éjszaka megetesd, teáztasd, dugj a szájába cumit? Túl sokat sír! Túl sokat alszik! Kiütéses a feneke! A bóraxos krém akkor most jó vagy árt? És akkor most tényleg nem ehetsz fél évig zöldbabfőzeléket meg paprikát? Annyi megválaszolatlan kérdés tolul elborult agyadba, és nincs, aki válaszoljon! Illetve dehogy nincs, jelentkező akad bőven.
Először is már a csecsemősnővér ellát néhány (keresetlen) jótanáccsal. Ezeket vagy megfogadod, vagy nem, igény szerint. Aztán hazamész, és jön a védőnő, meg a gyerekorvos. És persze nőnemű rokonaid. Mivel sanszos, hogy még mindig nem vagy teljesen meggyőzve (bármiről is legyen szó), az első szabad ötpercedben irány az internet. Na és ha eddig nem, ott aztán teljes káosz fogad.
Eltelik egy pár nap, mire rájössz, a sok vélemény nagyjából két térfélre rendeződik. Van a régi iskola, az oldschoolok, akik egybehangzóan állítják, hogy igenis három óránként kell szoptatni, de csak nappal, éjjel igyon a gyerek teát. Ha nincs elég tej, akkor tápszer, jó az is. Ha bőg, hát bőg, majd elhallgat, úgyis a saját szobájában van (nem az ágyadban!), ne zavartasd magad. Egy pár hónapos korában már kaphat egy kis gyümölcsöt, kenyérhéjat, tejbegrízt. Sózz és cukrozz, és a bébikomp egyáltalán nem árt, mert jól elvan benne a gyerek.
Ebbe a táborba tartozik az anyád, az anyósod, az orvosok és a védőnők nagy része, meg Klári néni a közértből. Az ő egyetlen és legnagyobb fegyvertényük: te is felnőttél valahogy, nem? A borderline személyiséged vagy a lisztérzékenységed nyilvánvalóan máshonnan ered.
A másik kompánia egy fokkal szimpatikusabb, legalábbis elveiket tekintve. Én otthonszülőknek hívom őket, persze teljesen indokolatlanul, mert nagy részük egyáltalán nem otthon szül, de az én fejemben valahogy összemosódnak.
Vissza a természethez: igény szerinti szoptatás, legalább 3-4 évig, ha probléma van, csak próbálkozz, de ne használj segédeszközt. Soha ne adj a gyerek szájába cumit vagy cumisüveget, vedd fel, ha sír, aludjon veled, vagy a közeledben, ésatöbbi. Ez a társaság fiatalabb, a már szült anyukák, dúlák, és normálisabb védőnők alkotják. Élőben kevesebb van belőlük, bezzeg az interneten! Ott abszolút átvették a hatalmat, harsányak, agresszívek, és a nagy segíteni akarás közben a sárba tipornak, ha valamit nem úgy csinálsz, ahogy ők.
Gyorsan rájöttem, hogy ha nem akarok megőrülni, a legjobb, ha magamra hallgatok. Valami úgyis lesz, maximum nem sikerül azonnal. Például abszolút pro cumi vagyok. Arról ugyan még nem tudok beszámolni, hogy hogy fogom Samut leszoktatni róla, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan nehéz, mint Andriskáéknak, akik rengeteg értékes órát vesztettek életükből azzal, hogy kisujjukat Danika szájában tartották.
Vagy ott a szoptatás. Az én bal mellbimbóm speciel az első hat hétben úgy nézett ki, mint Juscsenko arca a mérgezés után. A La Leche Ligától a szoptatási tanácsadóig mindenki azt mondja, hogy tűrni kell, ne használj semmi mást. Hát én nem bírtam tovább, és egy hétig bimbóvédővel szoptattam, ami persze tiltólistán van, és konkrétan ez mentette meg a mellem életét. Lehet hogy már nem is szoptatnék, ha még mindig úgy fájna.
Persze tudom, hogy azért mindenki mond hasznos dolgokat is, meg a LLL azért tök jó, hogy van, de szerintem meg kell találni az átmenetet az oldschoolság meg az otthonszülő hippik között, azt, ahogy neked meg a babádnak jó, és nem kell törődni semmi mással. De persze az se baj, ha neked azok a tanácsok jönnek be. Csak ne érezd szarul magad senki miatt, az a lényeg.
