Sosem felejtem el, mikor 8 hónapos terhesen a 8-as buszra felszállva birodalmi lépegetőhöz hasonló járással igyekeztem az egyetlen szabad üléshez, hogy a Hegyalja úton lefelé közlekedő buszon ne guruljak görögdinnyeként tehetetlenül a sofőr nyakába.
Sosem felejtem el, mikor 8 hónapos terhesen a 8-as buszra felszállva birodalmi lépegetőhöz hasonló járással igyekeztem az egyetlen szabad üléshez, hogy a Hegyalja úton lefelé közlekedő buszon ne guruljak görögdinnyeként tehetetlenül a sofőr nyakába. Már a hátitáskámból is kibújtam és épp leüléshez készülődtem, mikor egy középkorú fazon nesztelen macskaként került meg észrevétlenül és huppant le előttem a székre.
A sokktól megszólalni sem bírtam, körbenéztem, hátha valaki a segítségemre siet, az utazóközönség azonban láthatóan rettentően el volt foglalva az ablakon kibámulással, a cipőfűző ellenőrzésével vagy az újság olvasásával. Szó nélkül hagyták, hogy liluló ujjakkal kapaszkodva ácsorogjak a végállomásig.
Szerencsére a tömegközlekedési eszközöket viszonylag ritkán kell igénybe vennem, most úgy gondoltam, kipróbálom, változott-e a helyzet, vagy az emberek ugyanolyan önzők-e, mint néhány évvel ezelőtt. A Bosnyák tértől a Ferenciek teréig utaztunk a másfél éves Pötyivel a piros hetesen.
Amíg a megállóban várakoztunk, többen odajöttek megcsodálni a gyermeket. Igencsak meglepődtem, mikor egy néni megkérdezte, hogy kisfiú-e vagy kislány. Pötyin rózsaszín plüss pulóver és kék kisszoknya volt.
Rutintalan tömegközlekedő lévén a kicsit meggyűrődött jegyet sehogy sem sikerült beledugni az érvényesítő automatába. Fél kézzel a gyereket tartva próbáltam egyensúlyozni a Thököly úton zötyögő buszon, másikkal szerettem volna belegyömöszölni a gépbe a jegyet. Szerencsétlenkedésemet többen nézték kíváncsian, de senki nem segített. Az első megállóban sikerült végre beküzdenem a papírt.
Ezek után már csak a rikító rúzzsal kikent pacsuliszagú öregasszonyok szemrehányó tekintetét kellett elviselnem, amiért nem adtam át a helyet. Így is nehéz volt a macskaköveken pattogó buszon az ölemben fickándozó gyereket megtartani.
Visszafelé a Ferenciek terén vártunk a piros hetesre, Pötyi izgatottan nézte az embereket, és lelkesen mutogatott: „Néni!” „Bácsi!”. Egy idős apáca még a buksiját is megsimogatta és megdicsérte, hogy milyen szép. Aggódva néztem az egyre növekvő tömeget. Hogy fogok felszállni a csemetével?
Végre megérkezett a busz. Nagy nehezen felküzdöttem magam a lépcsőn, átverekedtem magam a közvetlenül az ajtónál ácsorgó embereken és megálltam egy ülés előtt. Abban a pillanatban felpattant róla a középkorú férfi, és mosolyogva átadta a helyét. Leesett az állam.
Mivel a nagy tömegben nem fértem hozzá a lyukasztóhoz, megkértem egy nőt, hogy segítsen. Kiderült, hogy nem magyar, de nagyon szívesen segített, továbbadta a jegyet egy úrnak, aki kicsit kelletlenül ugyan, de érvényesítette.
A heringként összepréselődött embereket nézve felmerült bennem a gondolat: hogyan lehet babakocsival utazni egy járművön? A legközelebbi alkalommal ki fogom próbálni.
