Mit jelentenek az álmaink?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szimbólumaink értelmezése

Bár kisebb álmaink szerepét sem szabad lebecsülni, a Nagy Álmok jelentősebb átalakító erővel bírnak. A szó szoros értelmében utat mutathatnak (akárcsak a bennük és a mesékben szereplő segítőkész állatok, bölcs öregek, jó tündérek, varázslók és a bűvös tárgyak, melyekkel megajándékoznak bennünket) hiszen zsigereink, ösztöneink, biológiai létünk bölcsessége siet segítségünkre olyankor, amikor intellektusunk, racionális kiindulópontunk nem találja a kiutat. A vallások világszerte istenekként, szellemekként és más természetfeletti lényekként ismerték ezeket az ösztön energiákat, a jungiánus pszichológia archetípusokként tartja őket számon. Bármelyik álláspontot fogadjuk is el, jó, ha minél behatóbban megismerkedünk velük, ugyanis kezdettől fogva kulcsszerepet játszanak majd álommunkákban.

Amennyiben eredményesen akarunk foglalkozni velük, sürgősen felejtsük el az álmoskönyveket, ill. azokat az ún. hivatásos álomfejtőket, látókat is, akik „darabszámban" értelmeznék álmainkat. Éjszakai világunk szimbólumnyelvét meg lehet, és meg is kell érteni - de ebben maga az álmodó a legilletékesebb, a munka pedig akár több évet is igénybe vehet.
Hiszen tény, hogy az olyan jelképek, mint a hegy, gömb, kígyó, sárkány, tó, barlang, kard, vár, stb. részei az emberiség közös tapasztalati tartományának, ugyanakkor megítélésük nemcsak kultúrkörönként, de személyenként is változó.

Kígyók - viperák, kobrák

Kultúrkörünkben pl. az édenkerti kígyó úgyszólván a gonosz, a csalárd szinonímájává vált, ennek megfelelően pedig sokszor jelenik meg ismeretlen, félelmet keltő szimbólumként az álmokban. Pedig,évezredeken át , a görögök előtti kultúrákban Európa-szerte tisztelt Nagy Istennő hatalmi jelvénye, s később is női istenségek attribútumai volt. A görög mitológiánál maradva gondoljunk csak Héra, a szülés és a házasság istennőjének öltözékét díszítő példányokra, Athéné, a bölcsesség, kézművesség és háború istennője kígyós pajzsára és sisakjára, Démétér viperáira vagy az egyiptomi fáraók kobrás fejékére. Vedlési ciklusai miatt szinte minden kultúrkör összekapcsolja a halál és újjászületés körforgásával, a halottak birodalmával, a föld és víz elemmel, regenerációval, gyógyulással (ld. Aszklépiosz, a görögök isteni orvosa kígyós botját vagy a navahó indiánok gyógyító kígyómandaláit). Fallikus szimbólumként nem csupán az átvitt értelemben vett teremtő potenciált, hanem magát a szexuális energiát is jelképezi.

Navaho kígyómandala, az eredeti homokfestmény alapján

Hasonlóképpen a sárkány a nyugati, keresztény hátterű kultúrában a lovagok ellenlábasa, a káosz, a gonosz megtestesítője, keleten - pl. Kínában a teremtő erő, alkotókészség, férfiasság szimbóluma. Egy és ugyanaz a jelkép egyénenként is eltérő jelenléttel bírhat.

Álmoskönyv helyett szimbólumtárat

Ha értékelhető ismereteket akarunk szerezni tehát a szimbólumokról, sokkal jobban tesszük, ha beszerzünk néhány szimbólumtárat. Az itthon hozzáférhető Szimbólumtár, Jelképtár kitűnő választás ebből a szempontból, akárcsak C.G. Jung, (aki pszichológusként nemcsak századunk lélektanára, hanem egész kultúránkra nagy hatást gyakorolt) és tanítványai: Az ember és szimbólumai című tanulmánykötete, vagy magyar fordítója, Bodrog Miklós írásai. Hosszabb távon érdemes, legalább alapszinten feleleveníteni mitológiai ismereteinket is egyszersmind, sose szégyelljük, ha visszatérünk kedvenc meséinkhez. A szintén Jung tanítvány Marie - Louise von Franz részben magyarul is hozzáférhető meseelemzései nem csak a szimbólumok világában segítenek eligazodni, de igen olvasmányosak is.

Ezzel párhuzamosan hozzuk létre saját, egyéni szimbólumtárunkat is, melyben, általános jelentésük mellett feltüntetjük, mit jelentenek számunkra az álmainkban megjelenő jelképek, motívumok. A sárkány példájánál megmaradva: mi is jut eszünkbe róla? Szerettük gyerekkorunkban vagy féltünk tőle? És most milyen érzésekkel viseltetünk iránta? Miért?
Mivel álmainkban nemcsak az élőlényeknek és a tárgyaknak, de a helyszíneknek, cselekedeteknek, eseményeknek is jelképes értelme van, hasonlóképpen vizsgálhatjuk a többi álomelemet is.

Szimbólumaink megmunkálása

Jóllehet már az is sokat segít, ha felszínre engedjük és igyekszünk megérteni belső képeinket sokkal messzebbre jutunk, ha valamilyen kreatív formában beleszőjük őket hétköznapi életünkbe. Időnként - főleg alkotó foglalkozású embereknél, művészeknél vagy olyanoknál, akik nincsenek is tudatában alkotókészségüknek - maguk az álmok „súgnak" ennek mikéntjéről.

Nemcsak Chagallal, Dalival, hanem szinte mindnyájunkkal előfordul pl., hogy könnyebb lerajzolnunk, mint elmondanunk egy álmot, vagy egy virág, díszítő motívum, állat, stb. annyira plasztikus formában jelenik meg, hogy késztetést érzünk megjelenítésére. Ne engedjük, hogy előítéleteink, gátlásaink megzavarjanak bennünket. Nem baj, ha tudomásunk szerint nem vagyunk tehetségesek, nem rendelkezünk képzőművészeti képzettséggel, csak lássunk munkához.

Minden alakzatot érdemes ily módon is megközelítenünk, ha késztetést érzünk rá. Azokat a motívumokat azonban, melyek különösen megragadtak érzelmileg, álmunkban erőt, energiát, optimizmust merítettünk látványukból, érdemes a tőlünk telhető legaprólékosabb részletességgel megjelenítenünk. Hasonlóképpen tehetünk a valamilyen segítséget, megoldást nyújtó álomalakokkal, helyszínekkel, épületekkel, ahol jól éreztük magunkat, varázseszközökkel, talizmánokkal, melyekkel sikeresen védekeztünk, a szívünknek egyszerűen csak kedves szereplőkkel: pl. egy gyerekkel, virággal, állatkával, stb. Készíthetünk egészen apró álomkártyát, amit napközben magunkkal hordunk, kisebb-nagyobb képet, amelyet akár szobánk falára is kiakaszthatunk, hogy folyamatosan a látóterünkben legyen, főleg ha valamilyen kedvező változással állt kapcsolatban.

Rajzban, versben, novellában

Természetesen, ha végképp hadilábon állunk a rajzolással, más, alkatunkhoz közelebb álló kifejezési formát is választhatunk számukra. Egy volt osztálytársnőm pl. addig álmodott szebbnél szebb ruhákról, míg meg nem tanult szabni-varrni. Később az egész iskola irigyelte különleges holmijaiért. Ismerek keramikust, tűzzománc-készítőt, akiket szintén álmaik inspirálnak, egy barátnőm ébrenlétében is elkészíti azokat az ínyencfalatokat, amelyekkel álmodott, mások versbe szedik az éjszaka hallott rigmusokat. Jómagam diákkoromban novellákat kerekítettem a fura történetekből, melyek nagy része meg is jelent, rendszeres zsebpénzt hozva a konyhára.

Bármelyik megoldást válasszuk is, éjszakánként újra meg újra találkozni fogunk az ily módon konkrét, értékes formát kapott motívummal. Álmaink letisztulnak, egyre biztatóbbá válnak és ezzel párhuzamosan lassanként ébrenlétünkben is kimozdulunk a holtpontról. Igen gyakran az említett foglalatosságok közben - vagy ezek hatására értjük, érezzük meg, milyen változtatásokat követel tőlünk sorsunk, miféle új irányba kell elindulnunk és megfelelő belső energiák szabadulnak fel megvalósításukhoz

Még az is megtörténhet, hogy egyre kevesebb késztetést érzünk arra, hogy korábbi módszereinkkel enyhítsünk feszültségünkön - mondjuk rágyújtsunk vagy leigyuk magunkat a sárga földig. Ily módon lépésről lépésre, anélkül, hogy az elvonási tünetek túlságosan meggyötörnének bennünket, akár azoktól a függőségektől is megszabadulhatunk, melyek ellen akár évek óta vívtunk szélmalomharcot.

Az alábbi könyvekből egyedül is megtanulhatsz "dolgozni" az álmaiddal:

Bodrog Miklós : Álmaink barlangvilága
Rövid, olvasmányos, igényes munka az álomfolyamatokról, álmok szimbólikájáról, értelmezésükről.

Günther Feyler: Az útmutató álom
Rövid bevezető a gyakorlati álommunkába. Külön erénye, hogy az álomban, ébredés után jelentkező testérzeteket is tárgyalja, megtanit, hogyan használhatjuk fel zsigeri impulzusaink üzeneteit az álmok értelmezéséhez.

Klausbrend Vollmar: Álomfejtés
Rövid, olvasmányos, igényes munka az álomfolyamatokról, álmok szimbólikájáról, értelmezésükről.

Jill Morris: Álomfejtés
Hasonló Feylerhez, de átfogóbb

Robert Moss: Tudatos álmodás
Részletes anyag arról, hogyan kezeljük álmainkat a gyakorlatban. Kicsit itt - ott elszállt, de még mindig a legjobbak közt van ebben a műfajban.

Az álmok útján
MarieLouise von franz beszélgetései Frasere Boával az álomértelmezésről

Marie Louise von Franz: Álmok
Jung, Szókratész, Descartes, Hannibál és más híres emberek álmainak elemzése, és ezek kapcsán hasznos kiindulópontok saját álmaink értelmezéséhez.

C.G.Jung és tanitványai: Az ember és szimbólumai
Alapkönyv tudattalanunk, álmaink szimbólumnyelvének megismeréséhez, afféle „nyelvtan".

Szimbólumtár, Jelképtár
Míg az álmoskönyvek 99% kommersz ostobaságokat ir az álmok szimbólikájáról, itt azokról az egyetemes jelképekről olvashatunk részletes, igényes ismertetőt, amelyek álmainkban is előfordulnak.

Jankovics Marcell szimbólumokkal foglalkozó összes könyve

Jung: Emlékek, álmok, gondolatok
Olvasmányos-tanulságos önéletrajz, egyszersmind bevezető Jung életművébe. Az élet delének feladatai kapcsán is beszéltünk róla.

Párbeszéd az álmainkkal

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.