Laktózmentesen lehet élni, de drága

Olvasási idő kb. 7 perc

Hárommillió laktózérzékeny ember él Magyarországon, ami elképesztő szám ahhoz képest, hogy a rendszerváltás előtt nem is hallottunk a laktózmentes tejről, ne adj isten tejfölről, a gabonatejek hallattán pedig biztos röhögőgörcsöt kaptak volna a recski Coopban. Na, de múlnak az évek, az élelmiszeripar igyekszik kielégíteni a fogyasztók elvárásait, és ezek között bizony a laktózmentes paletta is szerepel. Kíváncsiak voltunk, hol, mit lehet kapni, és főleg mennyiért, illetve fény derül arra is, miért nem árul senki laktózmentes kefírt.

Laktózmentes termékek egy bemutatón, 2011-ben
Laktózmentes termékek egy bemutatón, 2011-benDívány

Cikkünkben nem foglalkozunk a tejhelyettesítő gabona- és magtejekkel, sem a szójával: egyrészt, mert ezek sokkal drágábbak a laktózmentes termékeknél, másrészt pedig, mert sokan nem is szeretik az ízüket. Az élelmiszertörvény szerint laktózmentes az a termék, amelynek 100 grammja 0,1 gramm tejcukornál kevesebbet tartalmaz.

Hogy legyen egy kis biológia is: a tejcukor-érzékenyeknél hiányzik a laktáz enzim, mely a tejben lévő tejcukrot alakítja át szőlőcukorrá és galaktózzá. Ha ez a molekula hiányzik, akkor a tejcukor a gyomron áthaladva a vastagbélbe kerül, és csak itt bontják le a baktériumok. A bontás során azonban gáz képződik, aminek sem az adott személy, sem a környezete nem örül. A legtöbb laktózérzékeny azért megbirkózik a kevesebb tejcukrot tartalmazó sajtokkal, joghurttal és kefírrel, ugyanis a tejcukor utóbbiakban fermentálódik egy erjesztőbaktérium-élesztőgomba keverék segítségével.

Tapasztalatunk szerint a hiper- és szupermarketek vagy egy helyre pakolják a laktózmentes termékeket, vagy márkánként csoportosítják. Ha egy termék bio és laktózmentes is, akkor ott például előfordul, hogy a biosorba pakolják, máskor viszont a sima tejek közt van, ami nem csak azoknak rossz, akik ilyet keresnek, hanem azoknak is, akik a hagyományos és olcsóbb terméket választanák. Persze nem csak a tejekkel van baj, a felvágottaknál ugyanolyan káosz tud uralkodni, ezért is jó az Aldi rendszere, ahol az árcédula mellé került egy kék keret, így könnyen megtalálhatók ezek a termékek.

laktozmentes dolgok-1215
Dívány

A Spar 2010-ben vezette be a Free From termékcsaládját, amely a laktózmentes termékeken kívül gluténérzékenyeknek is kínál termékeket. Az áthúzott gabona, illetve tejesüveg jellel jelölt sárga termékek szinte teljes kínálatot nyújtanak, bár túrót és sajtot valamiért nem forgalmaznak.

Tesco októberben jelent meg saját márkás termékével, melyet szintén Free From névre kereszteltek. Tej, túródesszert, kakaó, tejföl, túró és habtejszín kapható mostantól a Tescoban, melyeket a Naszálytej gyárt.

Lidl Pilos néven hozza forgalomba laktózmentes termékeit, amiket onnan is meg lehet különbözteti, hogy az ár egy kék keretbe van foglalva. A tejen kívül tejfölt árulnak még.

Magic Milk szinte minden nagyobb üzletben kapható, a Naszálytej gyártja - amely több más, sajátmárkás termék bérgyártója is - és gyakorlatilag a teljes tejes termékskálát lefedi.

Az Aldinál a Milfina lacto free néven érdemes keresni a termékeket, melynek legújabb terméke a vaj (25 dkg 625 Ft) és a túró (349 Ft 25 dkg).

Nöm laktózmentes sorozata több helyen is kapható, gyakorlatilag a teljes termékpalettát lefedi. A termékek Ausztriából érkeznek, és garantáltan génmanipuláció mentesek. Az jól látszik, hogy ezek a tejek drágábbak mint a hagyományosak. Általában ezeknek a termékeknek a gyártási folyamatában - mivel a laktóz intoleranciában szenvedő fogyasztók esetében hiányzik a tejcukor lebontásához szükséges enzim – a tejben természetesen jelenlévő tejcukrot a gyártás során laktáz enzim segítségével bontják le (előre lebontott tejcukorról beszélünk tehát).

Az Alnaviva a DM-ben kapható, és egyaránt kínál gluén- és laktózmentes termékeket. Ráadásul bio alapanyagokból készülnek a termékek, ami jó pont, ezért viszont értelemszerűen jóval többet kell fizetni.

   márka kapható ár
   Free From 1,8% Spar  315.-
   Free From Tesco 289,-
   Magic Milk üzletek 359,-
   Nöm üzletek 402.-
   Pilos Lidl 319,-
   Sole-Mizo üzletek 349,-
   Milfina 1,5% Aldi 319,-
   Alnaviva DM 499.-

Sajátmárkás termékek termékskálája:

   Spar Tesco Mizo Magic Milk Mona Pilos Alnaviva
tej X X X X X  X x
vaj X          X   X   
tejszín    X    X X      
joghurt natúr X   X    X X   X   
joghurt ízesített X          X      
kefír                     
túró          X X      
tejföl X       X X      
túródesszert   X   X    X         
kakaós ital      X X            

Mitől laktózmentes?

  • a késztermék tejcukrot (laktózt) és/vagy az alábbi összetevőket nem tartalmazza:
    • tej és tejpor,
    • tejszín,
    • tejföl,
    • joghurt,
    • kefir,
    • bizonyos sajtok,
    • túró,
    • vajíró, savó, savópor,
    • citopánpor,
    • margarin (amennyiben tejjel, tejporral vagy savóval készül),
    • tejsavó alapú édesítőszer,
    • kazein, kazeinátok
  • a gyártás, a tárolás, illetve a csomagolás során laktóztartalmú élelmi anyag nem került a termékbe
  • mérési adatokkal alátámasztva a termék tejcukor (laktóz) tartalma a 0,1 g / 100 g vagy a 0,1 g / 100 cm3 értéket nem haladja meg. (forrás:Tesco)
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz

Több ezren nyugszanak ott. Nem túl szívderítő a temető története.

20 perce

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

Érdekességek