A mentális egészség titkos ellensége: a „vicarious trauma” jelenség

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érezted már úgy, mintha valaki más fájdalmát cipelnéd a válladon? Amikor egy tragikus híradást látsz a tévében, vagy egy megrázó filmet nézel, érzed, hogy valami nyomot hagy benned? Sokkal többen tapasztalják ezt, mint hinnénk. A szakértők ezt a jelenséget „vicarious traumának”, vagyis másodlagos traumás stressznek nevezik.

A másodlagos traumás stressztsokan összekeverik a kiégéssel (burn out), pedig a két jelenség nem ugyanaz. A burn out elsősorban a tartós munkahelyi stressz következménye, amely hosszú távú érzelmi, fizikai és mentális kimerültséghez vezet. Ezzel szemben a másodlagos traumás stressz nem csupán a munkával kapcsolatos túlterheltségből ered, hanem abból a mély érzelmi megterhelésből, amelyet mások traumájának megismerése okoz. A másodlagos traumás stressz az együttérző képességünk kimerüléséből fakad, még ha nem is vagyunk közvetlenül érintettek, a szenvedő fél fájdalmát átvesszük.

Ha pedig túl sokszor, túl sokáig, vagy túl intenzíven vagyunk kitéve mindennek, kimerülhetünk, kifáradhatunk benne.

De hogyan alakul ki, milyen hatása van azokra, akik rendszeresen szembesülnek mások fájdalmával, és egyáltalán mit tehetünk ellene? – ezekről kérdeztük dr. Szabó Zsuzsanna pszichoterapeuta szakorvost, emelt szintű nemzetközi sématerapeutát, pár-és családterapeutát.

A vicarious trauma mély érzelmi megterhelésből fakad
Fotó: TatyanaGl / Getty Images Hungary

Mi a vicarious trauma, és hogyan alakul ki?

A másodlagos traumás stressz olyan lelki megterhelés, amely akkor alakul ki, ha mások traumája vagy szenvedése hat ránk, még ha közvetlenül nem is vagyunk érintettek.

Idézőjel ikon

Bár nem mi szenvedjük el a traumát, az empátia révén mégis átvesszük mások érzelmeit, ami mentálisan megterhelő lehet számunkra.

Gyakran előfordul, hogy a segítő szakemberek, akik traumát átélt emberekkel dolgoznak, idővel maguk is megtapasztalják ezeket az érzelmi terheket. Egy jó példa lehet erre egy olyan terapeuta, aki szexuális abúzus áldozataival dolgozik: bár ő maga nem szenvedett el bántalmazást, a munkája során az áldozatok történetei olyan mély hatást gyakorolhatnak rá, hogy a mindennapi életében akár a viselkedése megváltozhat. Például előfordulhat, hogy a munkája után már nehezen tud felszabadultan kikapcsolódni, mert a kliensével átélt bizalmatlanság és félelem átgyűrűzik a saját életébe is.

Mely szakmákban, élethelyzetekben jelenik meg a leggyakrabban?

A vicarious trauma különösen gyakori azok körében, akik traumatizált emberekkel dolgoznak együtt. Ez vonatkozik például az egészségügyi dolgozókra – a mentősökre, ápolókra, orvosokra –, de a szociális munkásokra, családsegítőkre és ügyvédekre is. 

Az intenzív osztályokon, onkológián, hospice-ban dolgozók, valamint a segélyszervezetek munkatársai is gyakran ki vannak téve ennek a fajta mentális megterhelésnek.

Emellett krónikus betegeket gondozó családtagok is gyakran megtapasztalják a másodlagos traumás stressz tüneteit, vagy a nevelőszülői hálózat tagjai, esetleg bántalmazott gyermeket örökbefogadók, katonafeleségek, a traumát átéltek családtagjai, tehát számos helyzetben előfordulhatnak.

Idézőjel ikon

Gyakorlatilag bárki érintett lehet, aki találkozik mások fájdalmával.

Hosszú távon a mentális egészségben is kárt okozhat a másodlagos trauma
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

Milyen tünetek utalhatnak a vicarious traumára?

Azok, akik megtapasztalják a másodlagos traumás stresszt, gyakran nem is tudják pontosan, hogy mi történik velük. Még saját kollégáim között is látom, hogy egyesek sokszor nem értik, miért váltak ingerlékennyé, miért akadnak el olyan esetek vezetésében, amit máskor sikerre tudnak vinni. Irritálttá válhatnak, alacsonyabb lesz a koncentrációs képességük, belső bénultságot és reménytelenséget, vagy épp megmagyarázhatatlan dühöt éreznek.

Csökken a magabiztosságuk, és ilyenkor könnyen megkérdőjelezik a világba, a környezetbe és az emberekbe vetett biztonságérzetüket.

Kialakulhat egy bizalmatlanság-abúzus séma, amit nem tud saját élettörténeti eseményhez kötni. A másodlagos traumás stressztől szenvedők gyakran küzdenek fájdalmas fizikai tünetekkel is, mint például kimerültség, fejfájás, nagyfokú fáradtság vagy épp gyomorproblémák. Fokozódva, akár személyiségváltozás is bekövetkezhet: egy nyílt, életigenlő, boldog személy egyszerre egy zárkózott, gyanakvó személlyé válhat.

Idézőjel ikon

Azok, akik hosszabb időn keresztül vannak kitéve mások traumájának, szenvedhetnek alvászavarokban, szorongásban, és akár szerhasználati zavarok is kialakulhatnak náluk.

Hogyan lehet megelőzni vagy csökkenteni ezt a traumát?

Számomra fontos, hogy a téma nagyobb figyelmet kapjon, és jobban előtérbe kerüljön, mert sokan nem ismerik fel időben a tüneteket, ezért nem tudnak időben szakemberhez fordulni. Azoknál a szakembereknél, akik gyakran találkoznak traumatizált személyekkel az önismeret kulcsfontosságú: a segítő szakmákban dolgozóknak különösen figyelniük kell a saját lelki egészségükre, hogy a szakember időben fel tudja mérni, hogy önmaga mennyire terhelhető. A vicarious trauma csökkentését vagy megelőzését mind elő lehet segíteni különböző pszichoterápiás módszerekkel:

Idézőjel ikon

pszichodráma csoport, sématerápiás csoport, szomatodráma, vagy bármilyen önismereti, saját élményű csoport, egyéni terápia mind-mind segíthetnek.

A csoportos támogatás, mint például egy nagyon jól kifejlesztett magyar, problémaorientált esetmegbeszélő csoport, a Bálint-csoport rendkívül hasznos lehet. Ez a csoportterápiás forma, amelyet először háziorvosok számára fejlesztett ki dr. Bálint Mihály, segíti a szakembereket abban, hogy megoszthassák és feldolgozhassák az eseteik kapcsán megjelenő saját érzelmi terheiket. Léteznek önsegítő csoportok és szupervíziós lehetőségek is, amelyek elősegítik a szükséges társas támogatást ebben a helyzetben. 

Bárki számára hasznosak lehetnek az önegyüttérzést fejlesztő gyakorlatok, például hálanapló vezetése, vagy az is sokat segíthet, ha minden este lefekvés előtt feljegyzünk három dolgot, amiért aznap hálásak voltunk, ami örömet okozott vagy lelkesedéssel töltött el. Nagyon hasznos lehet, ha önegyüttérző mantrákat alkotunk, vagy együttérző levelet írunk saját magunknak, hiszen ezek a gyakorlatok segítenek a belső megnyugvásban.

Fontos, hogy naponta szánjunk időt arra, hogy kedvesek legyünk önmagunkhoz, és olyan dolgokat tegyünk, amelyek támogatják lelki békénket és feltöltődésünket. Emellett fontos az öngondoskodás is: a mindfulness, a relaxációs gyakorlatok, a testmozgás mind segíthetnek csökkenteni a stresszt.

Ha valaki úgy érzi, hogy túlterhelt, érdemes szabadságot kivenni, segítséget kérni vagy akár szakemberhez fordulni. 

Hogyan hat a gyerekekre ez a trauma?

A gyerekek különösen érzékenyek mások fájdalmára, és a másodlagos traumás stressz sokkal mélyebb hatást gyakorolhat rájuk, mint a felnőttekre. A kisgyerekek különösen nehezen tudják feldolgozni a környezetükben tapasztalt fájdalmas eseményeket, főleg, ha ezek ambivalens, egymásnak ellentmondó érzelmeket váltanak ki bennük.

A gyerekek különösen érzékenyek mások fájdalmára
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Az empátia képessége fokozatosan fejlődik ki a gyerekekben; a kisgyermekkorban kezdik elérni azt a szintet, hogy megértik, másoknak is vannak érzéseik és szükségleteik, amelyek eltérőek lehetnek a sajátjukétól. Ez az értés adja meg az alapot az empátia fejlődéséhez, amely kisiskolás korban kezd igazán formálódni, de kialakulása egészen a gyermek- és kamaszkor végéig tart., Fontos, hogy ne tegyük ki a gyermekeket olyan érzelmi felelősségnek, mint például egy szülő, vagy felnőtt önálló támogatása a nehéz időszakokban, mert ez túl nagy teher lehet a számukra.

A gyerekeknek még kialakulóban vannak a belső védekező mechanizmusaik, nehezebben tudják elkülöníteni saját érzéseiket mások fájdalmától, főleg, ha az egy érzelmileg hozzájuk közel állóé, ezért sokkal nagyobb eséllyel viseli meg őket a másodlagos traumás stressz.

Ha azt tapasztaljuk, hogy egy gyermek olyan helyzetbe kerül, amely tartósan megterheli érzelmi kapacitásait – legyen az egy családtag betegsége, egy tragikus esemény vagy akár egy őt túlságosan megrázó médiatartalom –, érdemes szakember segítségét kérni.

A gyermekek számára fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy kialakíthassák azokat az egészséges megküzdési mechanizmusokat, amelyekkel később kezelni tudják az ilyen helyzeteket. Statisztikák szerint a lányok általában érzékenyebbek lehetnek a másodlagos traumás stresszre, mint a fiúk. Ugyanakkor minden gyermek másként reagálhat, így fontos odafigyelni az egyéni érzékenységre és az érzelmi szükségletekre.

Milyen hosszú távú hatásai lehetnek?

Ha valaki folyamatosan ki van téve mások traumájának, és nem talál megfelelő, adaptív megküzdési stratégiát, akkor hosszú távon komoly mentális és fizikai következmények léphetnek fel, mint például szorongás, depresszió, kiégés, sőt akár krónikus fáradtság is jelentkezhet. Az életminősége romlik, a munkahelyi teljesítménye csökken. Ha az érintett ezeken túl folyamatosan cinikus, ingerlékeny, szarkasztikus, alvászavarokkal küzd, vagy elveszti a bizalmát a világban, és folyamatosan arra törekszik, hogy ő legyen kontrollban, mindez a vicarious trauma, vagyis a másodlagos traumás stressz következménye is lehet.

Hogy jöhetsz rá a másik ember beszédéből, hogy depressziós? Olvasd el a cikkünket ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.