Felnőtt gyerekek a Balaton-parton - Együtt kezdtük-filmkritika

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy középiskolás baráti társaság tíz évvel az érettségi után újra találkozik egy esküvő apropóján a Balatonnál: a régi sebek felszakadnak, előkerülnek a megoldatlan problémák, felélednek a beteljesült vagy éppen beteljesületlen szerelmek. Kerékgyártó Yvonne generációs vígjátéka, az Együtt kezdtük augusztus 4-től látható a mozikban.

A köztudatba a Sziget-fesztiválon forgatott Free Entry című kamaszfilmmel berobbant Kerékgyártó az elmúlt években főként forgatókönyvíróként erősítette több magyar közönségfilm (FOMO – Megosztod és uralkodsz, Hab) kreatív csapatát, és második nagyjátékfilmjében is ezek irányvonalát viszi tovább: romantikus vígjátékának hősei jellegzetes késő huszonéves figurák, akik éppen azzal szembesülnek, mi sikerült, és mi nem jött össze abból, amit lelkes kamaszként elképzeltek a jövőt illetően.

Hiteles szituációk és karakterek, működő humor

Az Együtt kezdtük legfőbb pozitívuma a hitelesség: végre nem érezzük úgy, mintha negyven-ötven éves forgatókönyvírók adtak volna erőltetetten „fiatalos” dialógusokat a szereplők szájába, a szövegek, a karakterek megjelenése, viselkedése, a szituációk, melyekbe belekeverednek, és a dilemmák, amikkel küzdenek, minden késő húszas, kora harmincas néző számára ismerősek lehetnek. A színészek ugyan egy-egy jellegzetes típust (az osztály nagymenő mókamestere, a visszahúzódó stréber srác satöbbi) megtestesítő karakterek bőrébe bújnak, nem érezzük mesterkéltnek a figurákat, a humor nem erőltetett, a viccek működnek, és sok esetben kifejezetten aktuálisak.

Szereplők, helyszín, zene

Szintén kiváló döntés, hogy a jól ismert „magyar filmes” arcok helyett a rendező ismeretlen fiatal tehetségekre (Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Kövesi Zsombor és mások) osztotta a főszerepeket, akik jól helytállnak az őket kiegészítő idősebb veteránok (Péterfy Bori, Jordán Tamás, Zsurzs Kati, Szabó Simon és a „nehéz ember” tesitanár-após szerepében a film legjobb pillanataiért felelős Mucsi Zoltán) mellett. A Badacsony környéki helyszín – melyet az operatőri munka azért olykor túlságosan is megszépít, Balaton-imázsfilmes jellegűvé tesz – szintén a film előnyére válik, aláhúzza a nagyvárosi környezetből kipottyant szereplők útkeresését. A zeneválasztás ugyanígy telitalálat, a felhangzó retró dalok és a friss, új popszerzemények egyaránt jól passzolnak a vászonról áradó hangulathoz.

Kerékgyártó Yvonne: <i>Együtt kezdtük</i>

Kiaknázatlan potenciál, szerethető végeredménnyel

A remek alaphelyzetben rejlő potenciált azonban még ezekkel a hozzávalókkal sem képes teljesen kiaknázni a film, ami elsősorban a túlzsúfoltság számlájára írható: a forgatókönyv túl sok szálat mozgat egyszerre, melyek éppen emiatt kissé elsikkadnak, egyiket sem sikerül alaposabban, kellő mélységben kitárgyalni. A cselekmény a játékidő egyharmadánál leül, az ígéretes és sodró tempójú kezdés után egy hosszú, elnyújtott lagzis és „másnapos” rész következik, ahol csak „történnek” a dolgok, de nem mozog előre a sztori, végül az utolsó felvonásban egy váratlan konfliktustetőpont hozza ismét működésbe a lendkereket.

A forgatókönyv a kliséktől sem idegenkedik (lásd fentebb a karakterek jellemzését), időnként amolyan „ezt már sokszor láttuk” érzése lehet a nézőnek, ez azonban nem minden esetben negatívum, inkább a műfaj velejárója és a generációs jelleget erősíti. Az Együtt kezdtük ugyan nem tökéletes, de egy érezhető lelkesedéssel elkészített, szerethető nyári romkomot kap, aki beül rá a légkondicionált moziterembe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.