Veszélyben lehetsz, ha ilyen járművel közlekedsz: menet közben is kigyulladhat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Emelkedik az e-rollerekkel kapcsolatos tűzesetek száma a tűzoltósági adatok szerint. Míg 2022-ben 11, addig 2023-ban 15, tavaly pedig 21 ilyen történt.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-bejegyzésben tette közzé felhívását, amely szerint ahogyan nő a felhasználók aránya, úgy emelkedik az e-rollerekkel kapcsolatos tűzoltói beavatkozások száma is.

Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a fenti adatokat is túlszárnyalják az ideiek: idén augusztus elejéig annyi elektromos roller gyulladt ki országszerte, mint 2024-ben egész évben. A statisztikák alapján az esetek fele álló helyzetben történt, 40 százalékuk töltés, míg 9 százalék menet közben kapott lángra.

Az e-roller kényelmes és környezetbarát jármű, de fontos tisztában lennünk a veszélyeivel is
Fotó: Miljan ŽivkoviÄ / Getty Images Hungary

A legfontosabb biztonsági szabályok

A szakemberek szerint a biztonságos használat érdekében érdemes néhány alapvető szabályt betartani.

  • Csak megbízható forrásból vásárolj rollert, és mindig szánj időt a használati útmutató elolvasására.
  • A szokásos tisztításon és az útmutatóban javasolt karbantartáson kívül házilag ne módosíts semmit a töltőn és a rolleren.
  • Ne töltsd a járművet hosszabbítóval, és egyszerre csak egy rollert csatlakoztass.
  • Töltőn semmiképp se hagyd éjszakára a rollert.
  • Sérülés esetén tartsd a kétkerekűt több napig biztonságos helyen, mert a lángok később is felcsaphatnak.
  • Hosszabb ideig ne tárold teljesen feltöltött akkumulátorral a rollert.

Ezt tedd, ha kigyullad az e-rollered

Tűz esetén első lépésben húzd ki a töltőt, az oltáshoz pedig használj nagyobb mennyiségű vizet. Hasznos tudni, hogy az akkumulátor rendkívül magas hőmérsékleten ég, miközben mérgető gázokat bocsát ki. Ha biztonságban megteheted, önts rá sok vizet, majd a tűz elfojtása után helyezd a rollert egy vízzel teli lavórba vagy hordóba, megelőzve az újbóli gyulladást. Ezután hívd a 112-t!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.