Szemfényvesztés a több százezer forintos manikűr? Ezért kerül ennyibe egy lakkozás

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a körmöket illetően az üzleti szférában és az államigazgatásban eléggé behatároltak a lehetőségek, főleg a férfiak esetében, addig a luxustrendek diktálói egészen elszállt manikűrökkel és árakkal borzolják a kedélyeket.

Sok múlik azon, hogy az ember a körmösének kiemelkedő ügyességén netán világsztárokkal is osztozik-e, egy másik országba kéreti-e a neves szakembert, tartósabb munkát szeretne, vagy csak elhencegne azzal, hova és kihez jár. A manikűr húzós árát indokolhatják az olyan extrák, mint a körömre ragasztott drágakövek, Swarovski-kristályok vagy 24 karátos aranypelyhek, de bizonyos helyeken a sima lakkozás is több százezerbe kerülhet. A sztárok és sztárkörmösök előtt nézzük meg, mit engedhetünk meg magunknak az üzleti életben, az államigazgatásban vagy az ügyfélszolgálaton.

A férfiaknak a körömerősítő sem megengedett, a nőknek kicsit nagyobb a játéktér

A manikűr, pláne a kifejezetten extra mintájú vagy karomszerű hosszúságú, akár már művészi produktumnak kinéző (mű)köröm ma már az önkifejezés egyik formájává vált, árulkodhat az ember hangulatáról és egyedi, különleges ízléséről is. Ezt azonban nem mindenhol nézik jó szemmel. A business look, azaz az üzleti viselet szabályrendszere ugyanis meglehetősen szigorú, ami a körmöket illeti. Férfiak esetében a visszavágott körmöket fogadja egyedül el, a kis csillogást adó körömerősítő sem jó döntés.

A business look a nők számára sem enged meg akármit a körmök terén: a nude, a rózsaszín és a vörös árnyalataiból válogathatnak. (Fekete körömlakk kizárólag lázadóknak!)
Fotó: Pierre Suu / Getty Images Hungary

A nők számára természetesen nagyobb a játéktér, de messze van a lehetőségek végtelen tárházától. Vagy teljesen visszavágott legyen, de maximum az enyhe hosszúság fér bele, sok helyen ma már a francia manikűr sem megy le a felettesek torkán. Ha körömlakk, akkor a színtelenből, a nude, a rózsaszín és a vörös árnyalataiból lehet válogatni, és úgy látszik, a business look nem annyira haladó szellemű még, hogy a matt körmöket is bevegye a repertoárba, leginkább a fényes lakkok mennek az üzleti szférában vagy akár az államigazgatásban.

Idézőjel ikon

Strasszkövek, glitterpor, téli időszakban a hópelyhek, ősszel a halloween-tökök kizárva egy bizonyos pozíció felett,

a vállalkozó szelleműeknek sok munkakör esetében meg kell várniuk a vakációt, hogy végre citromkarikás mintát festethessenek fel a körmösükkel.

Business look: visszafogott körmök, kivéve a lázadók esetében

A business look ugyanis azt szavatolja, hogy az ember egy olyan külsőt öltsön, amely egy konzervatívabb munkakörnyezetben is mindenki számára elfogadható, a partnerek és ügyfelek nem találnak benne kivetnivalót, és kellő komolyságot tulajdoníthatnak az illetőnek, például olyan fontos területeken, mint a pénzügy vagy a jog. Közkeletű példa ezt illusztrálandó, hogy miért is követelik meg például a bankok a konszolidált külsőt:

Idézőjel ikon

az emberek többsége nem szeretné punkokra vagy rockerekre rábízni a vagyonát,

és az ügyfélfogadáson az adott banki alkalmazott válik gyakorlatilag az egész pénzintézet arcává, nagykövetévé, elsősorban neki kell bizalmat ébresztenie a kliensben. Hogy miért látunk mégis olyat, hogy akár koronás fők is megjelennek fekete körmökkel az állam képviseletében? Azért ez ritka, és lázadók ugyebár mindig akadnak.

A csendes luxus legújabb státusszimbóluma a minimalista manikűr

A minimalista trendet leginkább Harriet Westmoreland fémjelzi, akinek világhírnevét gyakorlatilag Jason Statham párja, a topmodell Rosie Huntington-Whiteley alapozta meg. A körmös vállalkozása a világsztárral való megismerkedés után robbanásszerűen beindult, holott

Harriet Westmoreland (jobbra) körömtrendje egyszerűnek tűnik, de van benne mégis valami egyedi és utánozhatatlan
Fotó: Dave Benett / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

a védjegyévé vált stílus igen egyszerűnek hangzik: négyzetes formájú körmök áttetsző rózsaszín árnyalatban.

Aki azonban látta már a munkáját élőben, azt mondja róla, hogy van benne valami megfoghatatlan, az ombre technika miatt a körmök háromdimenziósabbnak tűnnek, és enyhén irizálnak. De neki tulajdonítják a fordított francia (Reverse French) körömtrend elindítását is, amely ma már a legtöbb szalonban elérhető.

Westmoreland szerint egyébként a természetes hatású, rövid, fényes körmök a legelegánsabbak, ez a stílus ugyanis mindenkinek jól áll. Instagram-követőinek száma ma már meghaladja a 380 ezret, és vendégei közt tudhatja Naomi Campbellt és Lily Allent is. Olyannyira népszerű, hogy egy időpont nála nehezebben foglalható, mint asztal egy jobb étteremben, vannak, akik egy évre előre leegyeztetik így már a jöttüket egy fontos esemény előtt, hiába tűnik meglehetősen soknak az átlagosan 600 fontos számla.

De a sztárkörmös gyakran dolgozik a neves londoni luxushotelben, a Claridgesben is, ahol a vendégek keze egy elegáns lakosztályban szépülhet, mivel itt többről van szó, mint csupán lakkozásról: Byredo vagy Acqua di Parma bőrradírral szedik le az elhalt hámréteget, majd a végén Augustinus Bader kézkrémmel és La Mer szérummal vagy Chanel olajjal masszírozzák át az ujjakat az utóápolás részeként. Persze, az ülések jellemzően több mint kétórásak, belefér ez, meg azért ezt a kényeztetést ennyi pénzért szinte el is várja az ember. Sok helyen erre a folyamatra további órákat szánnak egyébként a módos vendégek.

A körömbiznisz hihetetlen sebességgel növekszik

A körömbiznisz hatalmas üzlet, a globális körömipar tavalyi bevétele meghaladta a 24,5 milliárd dollárt, és várhatóan 2032-re a 36 milliárd dollárt is átlépi. A „körömdizájn” szóra érkezett Google-keresések a tavalyi évben 165%-kal nőttek, a hölgyek bonyolult minták, egyedi színek és különleges művészi megoldások után bújják a világhálót. A luxustrendek diktálói a körömdíszítés frontján is gyakran a hírességek közül kerülnek ki, Kelly Osbourne például a 265 karátnyi gyémántot tartalmazó 250 ezer dolláros manikűrjével sokkolta a közvéleményt anno az Emmy-gálán. És még ezt is meg tudta fejelni! Egy jótékonysági eseményen egy fekete gyémántokkal kirakott manikűrrel jelent meg, melynek

Idézőjel ikon

becsült értéke egymillió dollár lehetett.

Machine Gun Kelly körme 30 000 dollárba került, a gyémántokkal kirakott 2022-es manikűr nem tartozik a legdrágábbak közé
Fotó: Christopher Polk/NBC / Getty Images Hungary

A pár millió forint értékű manikűr sem számít már extrának

A közelmúltban elhunyt Ozzy Osbourne lányához képest Megan Fox exe, Machine Gun Kelly amerikai énekes és dalszerző 30 ezer dolláros, gyémántokkal kirakott manikűrje, amelyben a 2022-es Billboard Music Awardson jelent meg, filléres tételnek tűnik - igaz, férfiakon azért nem gyakran látni ilyet. Itt biztosan lehet tudni, hogy az esemény, illetve a lenövés után mi lett a sorsa a köveknek: természetesen nem a kukába kerültek, hanem ékszer lett belőlük.

A drágaköves körömtrend egyébként elcsábította már Katy Perryt is, aki állítólag a menő londoni Cherish.Me szalonban csináltatta a sajátját. Ez nem egy nagyon extra szolgáltatás náluk, a választható opciók része, hogy az ember 10 karátnyi gyémántot ragasztat kb. 18 millió forint értékben az ujjvégeire. Az egyszerű, áttetsző lakkozásra esküsznek itt, állítólag így csillognak a legszebben a drágakövek. Anno egyébként a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült egy ilyen manikűr, Izraelben akkor nagy méretű, exkluzív csiszolású gyémántokat, rubinokat és zafírokat párosítottak ametiszttel egymillió sékel értekben, amely jelentősen alulmúlja már azt, amikor az Osbourne csemete nekidurálja magát a témában.

Ha arról is olvasnál, milyen manikűrje volt Kleopátrának vagy Nofertitinek az ókorban, ezt a cikkünket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pécsi Balázs
Pécsi Balázs
Újságíró
Pécsi Balázs a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció- és médiatudományból, valamint magyar irodalmból és nyelvészetből diplomázott a szabad bölcsészet szakon belül. Több mint 15 éve dolgozik a médiában, mely során női, férfi és lakberendezési magazinoknál töltött be stylist és enteriőrstylist, szerkesztő, rovatvezető, művészeti vezető, főszerkesztő-helyettes és főszerkesztő pozíciókat. Elsődleges szakterülete a luxus női és férfiivat, a lakberendezés és a csúcsgasztronómia. 2018-ban indította el The Gentleman's Review nevű luxusblogját, 2024-ben jelent meg első, stílustanácsadó és etikettkönyve, a Stílusgourmand is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.