Eltűnhet a tihanyi visszhang, ez az oka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Aki járt már Tihany környékén, egészen biztosan ellátogatott a tihanyi visszhanghoz, hogy maga is kiáltson egyet. A jelenség a Balaton egyik legérdekesebb természeti csodája, ám eltűnőfélben van.

A tihanyi visszhang egy ritka jelenség, amely a 18. században jött létre az ottani apátság újbóli felépítésekor.

Idézőjel ikon

Visszhang akkor keletkezik, ha a hanghullám egy megfelelő távolságra lévő, kellően nagy és többnyire függőleges felületről verődik vissza.

Ehhez általában több száz méteres távolságra van szükség a visszaverő felület és a hangforrás között. A dőlésszög, a magasság és a távolság is befolyásolja a visszhangot.

A kopár terep vonulatai, és az apátság tömege okozhatta a hang visszaverődését.

Végleg eltűnhet a tihanyi visszhang?
Fotó: andras_csontos / Getty Images Hungary

A legenda szerint egy gyönyörű, néma királylány legeltette aranyszőrű kecskéit Tihany dombjain. Egy alkalommal a Balatonból kiemelkedett a hullámkirály, és tejet kért a lánytól, hogy azzal meggyógyítsa beteg fiát. A lány adott belőle, a fiú pedig felépült. Ekkor a királylány is megszólalt, akinek gyönyörű hangjába beleszeretett a királyfi. A királylány azonban visszautasította őt, mire a hősszerelmes belehalt a bánatba. Az összetört szívű apa erre megátkozta a lányt, és az apátság falaiba zárta. A történet szerint

Idézőjel ikon

a lány azóta is onnan felel a visszhangkőnél elhangzott kiáltásokra.

Halkul a visszhang

A visszhangot egykor a túlpartról is hallani lehetett, idővel azonban halkulni kezdett. Ennek okát nem ismerik, de annyi bizonyos, hogy ezzel kapcsolatban már több mint 100 éve is zajlottak kutatások. 1910-ben a Műegyetem tanára, Schuller Alajos úgy vélte, az apátság és a domb között épült házak és a park egyre magasabb fái zavarják a hang terjedését.

Javaslatára megemelték a dombot, ám ez sem segített.

1935-ben létrehoztak egy magasabb kilátópontot, méghozzá úgy, hogy a víztározóra kilátóteraszt és lépcsőket építettek. De ez is csak átmenetileg javította a visszhang hallhatóságát. 1940-ben egy ember egy gramofon segítségével erősítette fel a kiáltásokat, 18 évvel később, 1958-ban pedig egy, a Balatoni Intéző Bizottság által felkért hangmérnök is azt mondta, hogy a hang a fák és egy alpesi tetős ház miatt csendesedett el. Az 1960-70-as évek kutatásai szerint a két már korábban megnevezett okon kívül az apátság homorú vakolatának síkra cserélése. és a környék zajszintjének növekedése is hozzájárult a hang gyengüléséhez. Glázer Tamás író a kopár terület eltűnésében látta az okot,

a Magyar Tudományos Akadémia akusztikai tudományos csoportja szerint pedig a sok autó megjelenésével felerősödött urbánus zajok is hozzájárulnak a halkuláshoz.

Wettstein Domonkos, a BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese és egyetemi adjunktusa összegezve azt mondta, hogy a hely turisztikai felfutásával elkezdődött annak beépítése is. Ezért a gyengülés hátterében nemcsak a táji környezet megváltozása áll, de a környezet sem volt ennyire beépülve és a fásítás sem volt ilyen intenzív.

A tihanyi bencés apátság titkársága szerint ,,a visszhang nem tűnt el, csak már nem olyan tisztán hallani, mint régen”.

Ebből a cikkünkből megtudhatod, hogy tette majdnem tönkre a szocializmus a Balatont.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.