Szemétlerakóból lett a világ egyik legszebb tengerpartja: tilos hazavinni egyetlen darabját is

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egykor szeméttelepnek nevezték, ma a világ egyik legszebb tengerpartja a kaliforniai Glass Beach, vagyis Üveg-part. Amilyen kétségbeejtő volt a terület régen, olyan szemet gyönyörködtető a látvány most.

Különös választ adott a természet az emberi pusztításra a kaliforniai Fort Bragg város melletti tengerparton. A ma ezer színben pompázó, csillogó terület hat évtizeden át nem más volt, mint egy hulladéklerakó:

a helyiek ide dobáltak mindent, amire már nem volt szükségük. 

A MacKerricher Nemzeti Park közelében található árapályzónába hordták ugyanis az akkumulátoroktól kezdve a kannákon és a palackokon át a különféle háztartási készülékeket, de itt taszította a mélybe a már használhatatlan, öreg autóit is a lakosság. Bár mai szemmel, ezen igencsak csodálkozunk, akkoriban, vagyis 1906 és 1967 között itt, Kaliforniában is csak azt tették, mint bárhol máshol, hiszen

Idézőjel ikon

ez a tengerparti városok évszázadok óta bevett gyakorlata volt.

A Fort Bragg közeli tengerpartot egykor szemétlerakóhelyként használták
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Három lerakó után megálljt parancsoltak a környezetszennyezésnek

A Glass Beach egyébként már a harmadik lerakóhely volt a partszakaszon: az első, az eredeti 1943-ban megtelt, ezért azt áthelyezték a ma második telephelyként ismert területre, amely 1949-ig szolgált aktív lerakóhelyként.

Idézőjel ikon

Amikor ez a strand is tele lett, a szemétlerakót északra helyezték át, ez a mai Glass Beach néven ismert, amely 1967-ig aktív szemétlerakó maradt.

A Csendes-óceán ezen partszakasza a 20. század elején a Union Lumber Company tulajdonában állt, amely időnként felgyújtotta a szemetet, hogy zsugorítsa annak térfogatát. Ezt természetesen azért tették, hogy legyen hely az újabb és újabb hulladékoknak. A megállíthatatlan környezetszennyezést azonban megelégelték, így 1967-ben a California State Water Resources Control Board és a város vezetői lezárták a területet.

A területet évtizedekre lezárták, a természet pedig eközben csodát tett
Fotó: Robert Couse-Baker / Wikimedia Commons

Szeméttelepből csillogó terület

Az évek során különféle tisztítási programokkal próbálták megfékezni a természetkárosítást. Első lépésben eltávolították a nagyobb hulladékokat a területről, ám a kisebbek ott maradtak. A természet azonban pusztulás helyett egy kedves ajándékkal kedveskedett: amíg a terület zárva volt, az óceán minden biológiailag lebomló anyagot felemésztett. A hullámok megtisztították a partot, és a széllel együtt évtizedeken át formálták és csiszolták az apróbb szennyeződéseket.

Így lett a hatvanas évek autóinak lámpáiból rubinvörös kavics, a zöld színű patikai üvegekből pedig zafírhoz hasonlatos, csillogó kristály.

Ma már elképzelni sem lehet, hogy e tengerparton egykor tornyosult a szemét
Fotó: Moximox / Wikimedia Commons

Tilos hazavinni a tengerpart köveit

Nem vitás, hogy a színes kövekkel teli tengerpart Kalifornia szívet melengető látványossága lett, máig sok turistát vonz, főleg nyáron. A látogatásra a legjobb idő apálykor van, olyankor, amikor visszahúzódik az óceán, még több csillogó kavics bukkan elő.

Apálykor a legjobb ellátogatni a parthoz
Fotó: Gustavo Gerdel / Wikimedia Commons

Noha a California State Parks szabályai szerint a látogatók nem vihetik haza a tengeri köveket, hogy megőrizhessék a partot mások és a jövő számára is, mégis zsebbe kerülnek.

Ha azt is szeretnéd megtudni, melyik az a tengerpart, ahol életveszélyben vagy, olvasd el az erről szóló cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk