Orosz hadifoglyok építették Budapest legimpozánsabb szállodáját

Olvasási idő kb. 4 perc

Hamarosan újra megnyílhat a Hotel Gellért, amelyet 2021-ben zártak be, hogy felújítsák. Érdemes feleleveníteni a történetét, mert nincs még egy ilyen szálloda Budapesten.

Decembertől nem fogad vendégeket a Hotel Gellért. Amikor éppen három éve napvilágot látott ez a hír, igencsak szíven ütött. Valahogy nehéz volt elképzelni, hogy ez az ikonikus épület, amely annyi generáció számára jelentett luxust, nosztalgiát és pezsgő társadalmi életet, bezárja kapuit. Nekem, aki a közelében lakott, mindig is többet jelentett egy szállodánál: Budapest olyan szereplőjét, amely túlélte a két világháborút, az ostromot, a forradalmakat, a politikai rendszerek változását, és mindig újjá tudott születni. Reménykedtem, hogy ezúttal is így lesz. 

Szálloda vagy kaszárnya épüljön Budapesten?

Igazándiból nagy szerencsénk van, hogy egy impozáns szálloda áll most a Gellért téren, mert amikor még Budapest nem nyújtózkodott ekkorára, az volt a terv, hogy a határában – éppen ezen a helyen – egy kaszárnyát húznak fel honvédeinknek. Az építkezés 1912-ben meg is kezdődött, de az első világháború miatt a projekt lelassult, és végül a terveket megváltoztatták: ekkor dőlt el, hogy inkább a vendéglátásnak adnak teret. Volt még egy hozadéka a háborúnak: a munkálatokba még orosz hadifoglyokat is bevetettek. 

Több mint százéves fennállása alatt ez lett a legismertebb budapesti szálloda
Fotó: Wolf Géza

Végül 1918. szeptember 24-én, Szent Gellért napján nyitotta meg kapuit a szentről elnevezett szálloda. Ám nem volt idő sokáig örvendezni, mivel a hotel már újszülött korában belekerült a történelem viharába: alig egy hónapos volt, amikor az őszirózsás forradalom idején mégiscsak katonai célokra kellett átadni, de a tanácsköztársaság bukása sem sokat segített rajta. Előbb a megszálló román csapatok kvártélyozták be magukat, hogy aztán távozásukkor magukkal vigyenek mindent, ami mozdítható; majd Horthy Miklós főhadiszállásává vált.

A második világháború után a szálloda parkolójától karnyújtásnyira állt a szovjet hősi emlékmű
Fotó: Fortepan/Artfókusz

Főhadiszállás és szükségkórház is volt a szállodában

A két világégés között voltak ugyan boldog békeévei – ekkor dupla emeletráépítéssel bővült –, de a második nagy háborúban előbb szükségkórházat alakítottak ki benne, majd német megszállás alatt a náci tiszti kar egy részét is itt szállásolták el, így kiemelt katonai célponttá vált. Nem csoda, hogy több bombatalálat érte, és a kitárulkozó épületből még a megmaradt értékek – festmények, étkészletek, bútorok – is szőrén-szálán eltűntek. 

Mindig a legtrendibb bútorokkal rendezték be a szállodai szobákat
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Mivel a Duna felőli front szobái jórészt kiégtek, hosszú évekbe telt az épület rendbehozatala. A hozzá tartozó fürdő viszont még az ostrom alatt is nyitva volt, sőt – egy 1981-es csőtörést leszámítva – megnyitása óta folyamatosan működött.

Ez a szállodához tartozó fürdő eredete

A fürdő maga is megér egy misét, mondhatjuk, ha már itt van a közelben a Gellért-hegyi sziklakápolna. A Gellért gyógyfürdő helyén már a 12. században állt egy hőforrásra települt ispotály, amit a betegápolással foglalkozó johannita lovagok működtettek. A fürdőkultúrájukról híres törökök azután a 150 éves uralom idején ezt felfejlesztették, így Buda visszavétele után a királyi udvar is szemet vetett rá. Végül a város 1718-ban megvásárolta, és maga kezdte üzemeltetni.

A szálloda termálvizes fürdője vonzza a legtöbb vendéget
Fotó: Raphael GAILLARDE / Getty Images Hungary

Akkoriban „szüzek fürdője” néven is emlegették, mivel a legenda szerint a török időkben itt tartották elzárva valamelyik nagy hatalmú aga vagy basa háremhölgyeit. Rossz nyelvek szerint azonban éppen hogy a szüzességüktől már régen elbúcsúzott rosszlányok jártak ide a környékbeli bordélyokból. A legprofánabb magyarázat azonban alighanem az lehet, hogy az itt feltörő hévíz a női bajokra is gyógyír volt. 

A kontinensen először itt létesítettek hullámfürdőt
Fotó: Lipnitzki / Getty Images Hungary

Leselkedés nőkre és férfiakra

De ha már a nőkről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a két nemet gondosan elkülönítő belső kerítésen állítólag több lyuk is volt, amelyen a meztelen fürdőzők után leselkedhettek a férfiak. Hogy tényleg így volt-e, azt jótékony homály fedi. Annyi bizonyos, hogy az 1930-as évek lesifotósának, Pusztai Sándor úszómesternek köszönhetően tényleg nézegethetünk képeket a fürdőben megfordult félpucér hírességekről, Tolnay Klári színésznőtől kezdve ifjabb Horthy Miklósig.

A szállodához tartozó étterem Gundel Károly keze munkáját dicsérte
Fotó: Fortepan / Főmterv

Az illusztris vendégek sora a szállodában is folytatódott. A dalai láma, a nepáli király, Nixon amerikai elnök és Reza Pahlavi iráni sah mellett a művészvilág nagyjait is köszönthették e falak között: Dmitrij Sosztakovics és Andrew Lloyd Webber zeneszerző, Arthur Rubinstein zongora- és Yehudi Menuhin hegedűművész, a színészek végeláthatatlan sorában pedig Kirk Douglas, Anthony Quinn és Jane Fonda is itt szállt meg.

A szálloda teraszán olcsóbban lehetett elfogyasztani az étteremben készült finomságokat
Fotó: Fortepan / Főfotó

De a filmesek nemcsak pihenni jártak ide, hanem dolgozni is: itt forgott a 70-es évek népszerű magyar tévésorozata, a Kántor egyik epizódja Bujtor Istvánnal, A hamis Izabella Ruttkai Évával és Kovács Katival vagy a Kojak Budapesten Inke Lászlóval. Az első külföldi  megaprodukciót 1963-ban nem kisebb név, mint a legendás Tarzan-filmek rendezője, Richard Thorpe fémjelezte. Onnantól kezdve pedig szinte egymásnak adták a kilincset a hollywoodi stábok Madonnától Eddy Murphyig. 

Van Budapestnek egy másik ikonikus szállodája is, amit az eltűnés réme fenyeget. Ide kattintva erről is olvashatsz.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.