A költő Reviczky Gyula egy cikkében sikamlós és mulatságos sajtóhibákat gyűjtött össze, melyek között megemlít egy elírást Arany Jánossal kapcsolatban is. Bár a tévedésnek semmi nyoma az elérhető lapszámokban, az eset rávilágít arra, hogy Arany Jánost mennyire szemérmesnek tartották kortársai és az utókor.
Az 1877-es Arany János-vers nyomtatásban egyetlen betűnyi elírást tartalmazott, de a lehető legrosszabb (legjobb?) helyen, így a költemény enyhén szólva pikáns színezetet nyert. Mint Arany orcája, amikor elolvasta a sajtóhibás változatban saját alkotását.
Sajtóhibákról írt cikk szülte az Arany-anekdotát
A kiirthatatlan címmel jelent meg Reviczky Gyula írása 1884-ben az Ellenzék című lapban, melynek témája az újságok oldalairól száműzhetetlen sajtóhiba. Megmosolyogtató példákat is hoz a jelenségre a humornak létfilozófiai jelentőséget tulajdonító költő. Megemlíti Rónai István egy versét, melyben a lírai én egy egy nő lába elé borulva így esdekel: „Tűrj meg itt!” Ám nyomtatásban már az jelent meg, hogy „Túrj meg itt...” Egy antológiában a Szózat ilyen változatban tűnik fel: „Hazádnak rendetlenűl / Légy híve, óh magyar!”
Igen érdekes helyzetet szült, amikor egy bálról való tudósításban a Hölgyfutár szerkesztője, Tóth Kálmán valamilyen oknál fogva nem törölte az újságíró, Pompéry János zárójeles megjegyzését („Tehetsz vele, amit akarsz.”) azt illetően, hogy a cikk szövegével tetszőlegesen bánhat, kihúzhat belőle, változtathat rajta, de akár ki is dobhatja:
Boldog emlékezetű Tóth Kálmán nem lehetett ily nevető kedvben, mikor a Hölgyfutárban egy reggel olvasott egy arisztokrata bálról szóló tudósítást, mely a végén felsorolva a mulatságban részt vett előkelő hölgyek neveit, az utolsó után zárjelben ez állt: Tehetsz vele, amit akarsz.
A felsorolásban helyet kap Arany János is, akinek A tölgyek alatt című verse – amely a Margitsziget nyugalma által ihletetett és ott is megírt Őszikék-ciklus egyik darabja – a Budapesti Szemle 1878. évi első kötetében jelent meg A versről a Pesti Napló 1878. januári száma is hírt ad, de Reviczky szerint apró hiba csúszott a vers szövegének kinyomtatásába.
A Pesti Napló, midőn Arany Jánosnak Tölgyek alatt szeretnék pihenni... kezdetű versét hozta a Budapesti Szemle, közölvén a folyóirat tartalmát, a költemény címének első szavát oly sajtóhibával közölte, mely ha olvasta, bizonyára arcába kergette a vért a szemérmes költőnek. Aki kíváncsi rá, keresse ki az újdonságot a Pesti Napló januári számai közt.
Ha hihetünk Reviczky 1884-ben leírt szavainak, akkor 1878-ban ilyen formában jelent meg az Arany-vers:
A hölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
„Áttörve" az égbolt,
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.
Az eredetit sokan szavalták el, meghallgathatjuk például Básti Lajos előadásában:
A legpajzánabb Arany-vers lett A tölgyek alatt...
Az a megjegyzés, hogy Arany arcába kergette a vért a sajtóhiba, a költő dühét, sértettségét is kifejezhetné, hiszen A tölgyek alatt az Őszikék egyik ars poeticájaként is olvasható, és igen komoly téttel bír az idősödő és beteg költő számára. Ahogy S. Varga Pál tanulmányában is olvashatjuk, a vers a gyermekkort felidéző tölgy motívumán keresztül az otthonosságélményt avatja a személyes létet fenyegető idegen környezet és közelgő halál leküzdésének, megszelídítésének eszközévé (Irodalomtörténet, 2017/4.).
Ugyanakkor azzal, hogy Reviczky szemérmes költőként aposztrofálja Arany Jánost, más irányba tereli az elpirulás értelmezhetőségét. Hász-Fehér Katalin egy másik Arany-anekdota ürügyén fejti ki, hogy szinte eposzi jelzőjévé vált a költőnek szemérmessége, méghozzá már életében:
„Ez a szinte eposzi jelzővé vált minősítés ugyanis – hol Arany szerelmi költészetének hiányára, hol a nyilvánosságtól való idegenkedésére, magánykedvelésére, hol a híres szűkszavúságára, hol szakmai, emberi szerénységére, hol származására, hol poétikai, nyelvi sajátosságaira, hol művészi kételyeire, hol politikai bátorságára, hol testi, lelki betegségeire (és még sok más tényezőre) vonatkozóan – már Arany életében megjelent a korabeli sajtóban és közbeszédben, az irodalomtörténeti munkák pedig a legkülönfélébb jelentésekben, árnyalatokban, hangnemekben, viszonyulásmódokban örökítették át az utókorra.”
Lehet, hogy sosem írták le rosszul az Arany-verset?
Reviczky Gyula útmutatása az Arany-verset átlényegítő sajtóhibáról azonban téves, Hász-Fehér Katalin Arany-cikkében megjegyzi, hogy a Pesti Napló adott évfolyamában elérhető számai nem tartalmazzák a Reviczky által említett elírást, de magát az 1884-es születésű anekdotát a 20. század folyamán többször is újramesélték. Például Simon Zoárd, aki kereken 100 évvel később eleveníti fel Reviczky írását a Magyar Nemzet hasábjain, kiegészítve újabb sajtóhibákkal hajdani kollégája gyűjtését. Cikkének végén ugyanazt a tanulságot vonja le, „nincsen sajtótermék sajtóhiba nélkül”, ugyanakkor szerény óhaját is megfogalmazza a sajtóban megjelenő írásokkal kapcsolatban:
De azért a szerzőket és az olvasókat egyaránt sújtó sajtóhibákat végre megritkíthatnák.
