Ezerötszáz évvel ezelőtt hantolták be azt a sírt, ami most az egész világ tudományos életét lázban tartja. A tudósok nem találják a magyarázatot a tartalmára.
A rejtélyekkel teli, ősi sírból ugyanis állati maradványok kerültek elő, a szépen megkomponált temetkezési hely páratlan a maga nemében. Még az 5-6. században kerülhettek a föld alá a benne rejlő állatok.
Ebben az időszakban a hunok dicső korszakának már leáldozott, az első avarok is éppen csak elkezdtek megtelepedni a Kárpát-medencében. A Dunántúl területén többféle népcsoport foglalt ekkoriban szálláshelyet. Egyes kutatók a Zamárdiban még 2002-ben felfedezett sír keletkezése mögött egy eleddig ismeretlen népet vagy szokást sejtenek.
Állatokat rejtett a sír
A mintegy 1,4 méter mély verem alján egy hiúz teljes csontváza mellől négy kutya teteme került elő. Mind az öt állat azonos időszakban került a föld alá. A kutatók szerint is egyedülálló felfedezésről van szó, azt is elképzelhetőnek tartják, hogy egy vadászbaleset vagy hiúzkultusz emlékeire bukkantak. A hiúz jelenléte már önmagában komoly kérdéseket vet fel, ugyanis ezt a vadállatot annak ellenére, hogy a Kárpát-medencében már akkoriban is őshonos volt, igencsak ritkán találták meg ép formában, és akkor sem szándékosan eltemetve, ahogy itt, a Balaton-parti lelőhelyen.
A négy kutya talán egykor vadászként szolgálta gazdáját, és a hiúz elejtése közben lelték halálukat? Nem csak a magyar, a nemzetközi régészszakmát is lázban tartja a lelet.
Régészeti szempontból a hiúzcsontvázak rendkívül ritkák, mivel a hiúzhúst általában nem fogyasztották
– nyilatkozta Bartosiewicz László, a Stockholmi Egyetem magyar származású archezoológusa a Live Science-nek. Mint azt a szakember elmondta, karmok esetenként ugyan bekerültek emberi sírokba, azonban ép csontvázakat nem sokszor találni.
A furcsa temetkezési helyet Zamárdi mellett, a Kútvölgyi-dűlőnél találták meg, a régészeti helyszín utolsó szakasza a kora középkorra, az 5-6. századra, nem sokkal a Nyugatrómai Birodalom bukása utánra tehető. A környéken a régészeti leletek tanúsága szerint ekkoriban egy kisebb település feküdt, a feltárást megelőzően több épületet, kutat és kemencét is felfedeztek a Kútvölgyi-dűlő környékén. Az ekkoriban itt élő emberek valószínűleg inkább állattenyésztésből és földművelésből, semmint vadászatból éltek, ezért sem lehetnek biztosak abban, hogy a kutyák és a hiúz egymásnak estek-e áldozatul.
Bartosiewicz László szerint azért is nehéz értelmezni a sírt, mert nem ismerünk párhuzamokat. A hím hiúz egy méhkas formájú verem alján kinyújtóztatva feküdt, mellette, jobbra két-két kan és szuka kutya, az egyes állatokat 20-40 centiméteres földréteg választotta el egymástól. Az ebek a mai vizslákhoz vagy németjuhászokhoz hasonló testfelépítéssel bírtak, nem kifejezetten nagy termetűek, de mind a négyen kifejlett, felnőtt példányok voltak.
Rituális sír vagy vadászbaleset?
Egyes kutatók úgy vélik, egy hiúzt tisztelő szokás maradványaira bukkanhattak a magyar régészeti feltáráson, azonban mások kételkednek ebben, hiszen semmi egyéb nem utal a szokatlan állat jelenlétén kívül egy egykori rituáléra. Victoria Moses, a Harvard Egyetem zooarcheológusa nyilatkozott az ügyben – s ez is jól jelzi, hogy éppen Magyarországon a történettudományos világ szeme –, az első feltételezés mellett érvelve elmondta, hogy a sírban jelen lévő vadállat léte már felvetheti egy eddig ismeretlen rituálé gondolatát, azt is hozzátette azonban, hogy a tudóstársak jól tették, hogy nem vontak le messzemenő következtetéseket.
Bartosiewicz László és régész kollégái szerint a terület dinamikusan alakuló multikulturális környezetére tekintettel valóban nem lehet értelmezni a sírhely funkcióját további bizonyítékok nélkül jelenleg. Arról, hogy az adott időszakban miként viszonyultak a Kárpát-medence lakói a nagymacskákhoz, nincs tudományos adat.
A régészeti intézet honlapján megjelent tanulmányukban összefoglalták az eddigi eredményeket, illetve fényképeket és infografikákat is közöltek a rejtélyes sír tartalmával kapcsolatban. Mint írták, „a népvándorlás korában az egykori Pannónia lakossága rendkívül összetetté vált, amit az anyagi kultúra és egyes embermaradványok genetikai sokszínűsége egyaránt tükröz. Nincs okunk feltételezni, hogy az állatokhoz fűződő viszony, a hozzájuk kapcsolódó esetleges hiedelmek egyöntetűbbek lettek volna, azok akár faluról falura eltérhettek.”
Ha érdekelnek a különleges sírok, ezt a cikkünket is ajánljuk neked.
