A világ legnehezebb kerékpárversenyét rekordidővel nyerte a magyar férfi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Napi 18 liter folyadék, 149 óra a nyeregben, közel 3700 km hosszan. A világ egyik legnehezebb kerékpáros ultraversenyét idén a komáromi Ironman, Szőnyi Ferenc nyerte meg.

Nem megnyerni volt nehéz, hanem teljesíteni – osztotta meg követőivel versenynaplójában Szőnyi Ferenc. Az extrém sportoló legutóbbi megmérettetésén áttekerte Indiát. A közel 3700 kilométeres távot 149 óra alatt teljesítette. 

A magyar ultrasportok egyik legismertebb versenyzője, a komáromi Szőnyi Ferenc február 25-én pattant a nyeregbe India északi részén, hogy a világ legnépesebb országát végigtekerje – hosszában. 

Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ szurkol az Indián keresztültekerő kerékpárosoknak
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Kerékpáron a világ körül

A világ legnehezebb kerékpáros megmérettetésének tartják a K2K-t, azaz a Kasmírtól Kanyakumariig vezető, mintegy 3600 kilométeres mountain bike-os amatőr viadalt, melyet idén hazánk egyik jeles képviselője rekordidővel nyert meg. A rendezvény nem csak a hossza, de a versenyzők száma miatt is különösen érdekes, évente alig húszan vágnak neki a megmérettetésnek. Idén egy igazi magyar nagyágyú, Szőnyi Ferenc is rajthoz állt. A K2K 2024-es magyar bajnoka nem kispályás az ultrasportokat illetően.

174-szeres Ironman, aki korábban 30 nap alatt 30 Ironman-versenyt is teljesített, és ultratriatlon-világbajnok volt.

Felkészüléséről és Indiát keresztülszelő útjáról naplót vezetett, így ezrek követték, miként alakul sorsa a távoli félszigeten. 

Az országot átszelő útvonal festői szépségű, ám amennyire gyönyörű látvány, annyira nehéz is: a helyiek szavajárása szerint az égbolttól az óceánig tekernek ilyenkor a lovasok, a falvak és városok lakói pedig alig várják, hogy megpillanthassák a mezőny tagjait, akik általában legfeljebb az első kilométereken és a célnál találkoznak egymással. Nem nehéz felismerni őket, a környéken szokatlan felszereltségű és formájú bicikliken különleges látványt nyújtanak. 

Az út a Himalája felhők fölé nyúló csúcsainak egyikén veszi kezdetét, és az egykori Cape Comorinnál ér véget, ahol a Bengáli-öböl, az Indiai-óceán és az Arab-tenger találkozik. Türelem, állóképesség, kitartás és komoly szellemi felkészültség szükséges ahhoz, hogy valaki elinduljon rajta. Van, ahol havas lankák között, másutt tűző napsütésben kell tekerni, és persze fontos a megfelelő útiterv is, hiszen igazán szélsőségesek a körülmények, az út pedig tele van előre nem látható problémaforrásokkal is. 

2024-ben már rajthoz állni sem volt egyszerű

Bár a versenyt eredetileg 3650 km hosszúságúra tervezték, idén nemcsak az időjárás, de az aktuálpolitika is beleszólt a menetbe. A versenyt megelőző héten hatalmas esőzések érintették az országot, ami nagy földcsuszamlásokkal és útlezárásokkal járt a kiindulópont környékén, de Szőnyi tudósításaiból az is kiderült, hogy ami járható maradt, az is sáros és fagyos volt.

A hónapok óta zajló gazdatüntetések nem csak Európát érintik, India-szerte is nagy mennyiségű embert megmozgató tüntetések zajlottak februárban. Ott a hadsereg is utat kényszerült lezárni, így a 15 indulóból mindössze ketten jutottak el a rajthoz. Egy ideig még az is kétséges volt, hogy a versenyt meg tudják-e rendezni. Felmerült annak lehetősége is, hogy a többi versenyző később, Újdelhi környékén csatlakozik a mezőnyhöz, azonban erre végül nem került sor. A traktorosok miatt lezárt utakat elkerülő útvonalat végül óráról órára változtatták, a két versenyzőt erről menet közben tájékoztatva.

"Az indiai közlekedés köztudottan kaotikusnak mondható, motorok, tuktukok, traktorok, teherautók mellett-között kellett haladni, hol alagutakon, hol tákolt hidakon, hol autópályán vagy földúton. A halláskárosodás borítékolható, állandóan dudálnak" - emlékezett vissza Szőnyi Ferenc a további nehezítő tényezőkre. "A verseny alatt minden éjjel más szállás volt, hol áram nem volt, hol meleg víz."

Idézőjel ikon

Szőnyi Ferenc 149 óra és 46 perc alatt ért célba, abszolút rekorddal a versenyek történetében.

Szőnyi - bár elégedett a teljesítményével -, korántsem versenyzői pályafutásának lezárásaként tekint rá, mint sokan. M ár megkezdte felkészülését a következő, szintén elképesztő hosszúságú viadalra. Június 18-án rajhoz áll egy másik kontinensen, az Egyesült Államokat a Csendes-óceántól az Atlanti-óceán partjáig átszelő Race Across Americán, melyet korábban már 2010-ben és 2012-ben is abszolvált. 

Ha érdekelnek az extrém sportok, és kíváncsi vagy, gyalog milyen hosszan haladhatnál keresztül a bolygón, ezt a cikkünket ajánljuk neked

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.