Az East State Penitenciary, vagyis a Philadelphiában található Keleti Állami Fegyintézet rabjai aligha sejtették, hogy egyszer majd ők mutatnak példát a világnak. Azért azt már az elején tisztázzuk, hogy mintát nem az életvitelükkel adtak, hanem azzal, ahogyan fogva tartották őket a híres amerikai börtönben.
Ez a büntetés-végrehajtási intézet volt ugyanis az, amely tulajdonképpen forradalmasította a magánzárka intézményét.
Egy amerikai börtön tele magányos rabokkal
Noha azt sejthetjük, hogy a 19. századi börtönök nem feltétlenül az emberségességükről voltak híresek, az 1829-ben épült, majd október 25-én megnyílt Keleti Állami Fegyintézet valami egészen újat hozott. Persze ott sem volt kolbászból a kerítés, sőt, túlzás lenne azt állítani, hogy simogatták volna a rabokat, de tény, hogy az intézmény élesen szakított a korabeli börtönök testi fenyítésen és rossz bánásmódon alapuló gyakorlatával. Itt a börtönélet egészen mást jelentett, a kora egyik legdrágább amerikai épületében a büntetés fogalmát is újraértelmezték.
Csuklyában közlekedtek
Úgy vélték, hogy a rabok akkor nyerhetnek igazi bűnbocsánatot, ha magányosan vezekelnek. Ennek eszköze pedig nem más volt, mint a magánzárka, amelyben
a foglyok elszigetelve az intézmény többi lakójától, egyedül élték a napjaikat.
Szó szerint magányosan. Ha például egy fogvatartott elhagyta a celláját, az őrök csuklyával takarták be a fejét, hogy ne lásson senkit, és őt se pillanthassák meg mások. A rabok jó útra térítésében azonban nemcsak a magány volt kulcsfontosságú, hanem a munka is, melynek során a bűnelkövetők főleg kézműveskedtek, szőttek, fontak és cipészkedtek.
Támogatók és ellenzők
Az elkülönítéses módszernek természetesen ugyanúgy voltak támogatói, mint ellenzői. Akik szerint a rendszer jól működött, úgy vélték, hogy
elszigeteltségükben az elítéltek alaposan végig tudják gondolni bűnös életüket, ami segít nekik a feloldozásban és a továbblépésben.
Ilyen volt a francia politikus, Alexis de Tocqueville, a szabadság eszméinek szószólója is, aki társával, az ugyancsak francia Gustave de Beaumont bíróval tanulmányozta az amerikai börtönöket, köztük 1831-ben a philadelphiai büntetés-végrehajtási intézetet is.
Nem épp ezen a véleményen volt Charles Dickens, aki a francia szakértők után 11 évvel, 1842-ben járt az Eastern State Penitentiaryben.
Az American Notes for General Circulation című útleírásában kiemelte, „a rendszer merev, szigorú és reménytelen a magánzárka, hatásait tekintve kegyetlen és helytelen”. Úgy gondolta, hogy az állandó elszigeteltség még a korábbi börtönöket jellemző kínzásoknál is sokkal rosszabb.
A börtön foglyai
A philadelphiai börtön első rabja egy órát és néhány használati tárgyat eltolvajló betörő volt, akiről ilyen feljegyzés készült:
Charles Williams, első számú fogoly. Betörő. Világos fekete bőr. Öt láb hét hüvelyk magas. Láb: tizenegy hüvelyk. Heg az orrán. Seb a combon. Széles száj. Fekete szemek. Gazdálkodó. Tud olvasni.
A börtön „vendégszeretetét” élvezte 1929–30-ban, nyolc hónapon át a hírhedt amerikai gengszter, Al Capone is, akinek a cellája igazi pompa volt. Mint arról a feljegyzések árulkodnak, a bűnöző „egész zárkáját ellepte egy asztali lámpa fénye, amely egy polírozott asztalon állt, a büntetőkamra egykor zord falain ízléses festményeket függesztettek fel, és a keringő hangjait sugározta a szép és finom kivitelű, erős szekrényes rádióvevő…”
Itt hűsölt a hírhedt amerikai bankrabló Willie Sutton is, aki 1945-ben 11 másik elítélttel egy alagúton át próbált megszökni.
A börtönnek azonban nem csak férfi lakói voltak, az első nő két évvel az intézmény megnyitása után, 1831-ben érkezett.
Szökések, lázadások és zavargások
A börtön magánzárkás jellegét idővel elveszítette, 1913-tól ugyanis már olyan sok lett az elítélt, hogy képtelenség volt őket egyesével elkülöníteni. Az egész története alatt 85 ezer rabnak „otthont adó” büntetés-végrehajtási intézet utolsó évtizedei nem voltak eseménytelenek:
szép számmal történtek szökési kísérletek, és sikeresek szökések is, de lázadásokból sem volt hiány.
A börtön történetének legnagyobb zavargása 1961-ben történt, amikor az egyik fogvatartott, John Klausenberg rávett egy őrt, hogy nyissa ki egy rabtársa, Manual Madronal celláját – innentől pedig elszabadult a pokol. Noha a többórás incidens után végül a rendőrség, az őrök és az állami katonák vissza tudták foglalni a börtönt, az izzasztó esemény még egy okot adott arra, hogy elgondolkodjanak az intézmény bezárásán, ami végül 1971-ben be is következett.
Kísértetjárta hellyé változott
A gótikus hatású épületet ezután magára hagyták, és több mint húsz évig senki sem nézett felé. Az izgalmakat kereső turistákon kívül, ugyanis az egykori börtön olyan „kísértetjárta hellyé” változott, ahová vágyódni kezdtek a borzalmakra vágyók. Ezt felismerve kezdődött meg 1994-ben a fegyintézet turisztikai célú kihasználása, amelynek során az épületkomplexum több részét is látogathatóvá tették. Ma már évente több ezer látogatót fogad a múzeumi, valamint szellemtúráin, amelyek közül az egyik legnépszerűbb a halloween alkalmából rendezett esemény.
Ha szeretnéd meglesni a világ leghátborzongatóbb repülőtereit is, akkor a figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.
