Ettől a férfitól tudta meg a világ, hogy mi zajlik Auschwitzban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Auschwitzból szinte lehetetlen volt megszökni, de Az Auschwitz-jegyzőkönyv főhősének, Ceslav Mordowicznak mégis sikerült – ezzel pedig magyar zsidók ezreinek életét mentette meg.

1944 áprilisának végén két szökött auschwitzi rab, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler 60 oldalas beszámolót készítettek a koncentrációs táborban zajló népirtásról és kegyetlenkedésekről. Az Auschwitz-jegyzőkönyv néven ismert dokumentum azonban nem indított el széles körű társadalmi tiltakozást: Európa egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a 20. század közepén megtörténhet az a borzalom, amiről a foglyok beszámoltak. Ahhoz, hogy a leírtak valóban eljussanak a politikai döntéshozókhoz, szükséges volt még egy beszámoló: Ceslav Mordowiczé. 

Az Auschwitz-jegyzőkönyv című dokumentumregény Ceslav történetét állítja a középpontba, bár Vrba és Wetzler is megjelennek a kötet lapjain. A szerző, Fred R. Bleakley, aki évtizedes kutatómunkát fektetett Ceslav történetébe, már a bevezetőben leszögezi: „Nem hagyhattam, hogy Ceslavot elfelejtsék, vagy puszta lábjegyzetként hivatkozzanak rá a történelem e nagy horderejű fejezetében.”

Az Auschwitz-jegyzőkönyv Ceslav Mordovicz történetét beszéli el
Fotó: XXI. Század Kiadó

Szökés a halálból

Ceslav, aki kis híján a második világháború méltatlanul elfeledett hősévé vált, ugyanis véghez vitte, amit csak nagyon keveseknek sikerült: megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból, majd papírra vetette az ott tapasztaltakat. Írása – Bleakley szerint – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az európai sajtó nyilvánosságra hozza a vérfagyasztó borzalmakat, Magyarország kormányzója, Horthy Miklós pedig végre tegyen valamit a deportálások leállítása ügyében.

Az Auschwitz-jegyzőkönyv

Ceslav Mordowicznak, mint oly sok sorstársának, a második világháború előtt megvolt a saját polgári élete. Egy észak-lengyel kisvárosban élt szüleivel, ám 20 évesen azzal kellett szembesülnie, hogy életét gyökeresen megváltoztatják a háború borzalmai. Bleakey megrázó dokumentumregényében az olvasó nyomon követheti Ceslav sorsának alakulását, betekintést nyerve abba, hogy ami a történelemkönyvek lapjain egy hadművelet („Németország lerohanta Lengyelországot”), az a valóságban hogyan dúlta fel egy család és egy fiatalember életét. Végigkövetjük Ceslav és családja útvonalát menekülés közben, egészen az elkerülhetetlen végállomásig: Auschwitzig. Emberek millióinak – így Ceslav családjának is – ez egyben életük végállomását is jelentette.

Ceslav, aki írnokként a koncentrációs táborban jelentős információk birtokába jutott, másfél évig sínylődött embertelen körülmények között, mielőtt lehetősége adódott megszökni. A szökés a koncentrációs táborból gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás volt, Ceslavnak és társának, Arnost Rosinnak azonban sikerült. Bleakey részletesen elbeszéli a szökés körülményeit, megvalósítását és utóhatásait, majd a rettenetes csavart, amely során Ceslav még egyszer visszakerül Auschwitzba.

Keveseknek sikerült megszökni a haláltáborból
Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

Magyar vonatkozások

A könyv cseppet sem az írói képzelet műve: 1995 és 1997 között Bleakley több alkalommal készített interjút Ceslav Mordowiczcsal és családjával, de más holokauszttúlélőkkel is. Blealkey már a bevezetőben leszögezi: a kép nem volna teljes „Magyarország és a magyar zsidóság se veled, se nélküled kapcsolatának áttekintése nélkül”. Ezért a könyv lapjain alapos betekintést nyerhetünk Horthy és tanácsadói dilemmáiba és mindmáig vitatott politikai szerepükbe is, de megjelennek a könyv lapjain a legfontosabb embermentők is, George Mantello Svájcba delegált salvadori diplomatától kezdve Raoul Wallenbergig.

A fényképekkel gazdagon illusztrált, olvasmányosan megírt dokumentumregényből a történelem egy szégyenteljes, ám a mai napig sokakat érdeklő korszaka rajzolódik ki. Ceslav Mordowicz és Arnost Rosin nem csak a saját életüket mentették meg: az ő vallomásuk katalizátorszerepet játszott abban, hogy a magyar politikai vezetés végre cselekedjen, és tegyen valamit a budapesti zsidók deportálása ellen. Mint ismert, addigra már több mint 400 000 magyar zsidó állampolgár esett áldozatul a nácik kegyetlenségének.

Ha olvasnál még arról, hogyan lehetett megmenekülni a vészkorszakban, ezt a cikket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.