26 millió forint a jegy a világ leghíresebb vonatára

Olvasási idő kb. 3 perc

Vitathatatlanul az Orient expressz a világ leghíresebb vonata, amely csaknem száz évig, 1883 és 1977 között kötötte össze Kelet- és Nyugat-Európát. Azok a szerencsés utasok, akik élvezhették a vonat kényelmét, 2740 kilométert utazhattak vele teljes luxusban Párizstól Isztambulig, több megállóval az európai kontinensen.

A vonat számtalanszor megihlette már az alkotókat, művészeket. Volt már könyv, film és tévésorozat főszereplője, gondoljunk csak Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című művére. Az európai elit játszótere, mely szolgáltatásaival megelőzte korát, és a hírek szerint az idei párizsi olimpia tiszteletére megújulva közlekedik majd, a mai napig izgatja a kulisszatitkokra kíváncsi érdeklődőket.

Amerikában már volt rá példa

Az Orient expressz ötletgazdája egy belga üzletember, Georges Nagelmackers volt, aki először a hálókocsikkal felszerelt vonattal az Amerikai Egyesült Államokban találkozott. A konstrukció annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, Európába hozza. Első lépésként 1876-ban megalapította a Nemzetközi Hálókocsi Vállalatot, amely a luxusutazás csúcsaként vonult be szerelvényeivel az akkori köztudatba.
Az Orient expressz 1883-ban indult útjára Párizsból a bolgár Várnába. A Fekete-tenger partjáról gőzhajók szállították az utasokat az Oszmán Birodalom fővárosába, Konstantinápolyba, vagyis a mai Isztambulba. 

<strong>Párizsban 1895-ben plakátokon népszerűsítették a hálófülkés vonatokat</strong>
Fotó: Buyenlarge / Getty Images Hungary

Georges Nagelmackers többi vonatához hasonlóan az Orient expressz is a legmagasabb színvonalú luxust biztosította utasainak. A belső tereket finom szőnyegek, bársonyfüggönyök, mahagónilambéria és mívesen megmunkált bútorok díszítették. 

Az étterem világszínvonalú konyhát kínált az utazóknak, a hálóhelyiségek pedig páratlan kényelmet nyújtottak. 

A vasfüggöny jelentette a legnagyobb akadályt

A vasútvonal és a vonat is nagy sikert aratott az indulásától kezdve, de az első világháború kitörése miatt 1914-ben le kellett állítani a járatokat. A világégést követően, 1919-ben az Orient expressz gyorsan folytatta útját, de már egy kissé módosított útvonalon. A Franciaország északi részén lévő városból, Calais-ból indulva Párizson, Lausanne-on, Milánón, Velencén, Zágrábon és Szófián áthaladva érkezett meg Isztambulba. A változásnak főként politikai oka volt: el akarták kerülni Németországot, melyben az antant nem bízott az első világháború után. 

A luxusvonatról szóló filmben Hercule Poirot is az Orient expressznek már ezen az új útvonalán utazott
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című regényében életre hívott nyomozó, Hercule Poirot is az Orient expressznek már ezen az új útvonalán utazott, és a könyvben szereplő gyilkosság Vinkovci és Brod között történt, a mai Horvátország területén.

A második világháború ismét megállította egy időre a híres vonatot, így 1939 és 1947 között egyáltalán nem járt, azonban újabb üzembe állítása után még harminc évig szállított utasokat. A vasfüggöny azonban Európa-szerte leküzdhetetlen akadályt gördített az Orient expressz elé.

A csaknem száz évig közlekedő vonat régen is és most is egyedülálló szolgálatatásokat nyújt
Fotó: clu / Getty Images Hungary

A nyugati blokkból érkező utazók gyakran nehezen jutottak be a keleti blokkba, és fordítva.

Az 1970-es évekre a vasútvonal sokat veszített korábbi dicsőségéből és fényéből. Az Orient expressz végül 1977-ben szűnt meg az utasszám csökkenése miatt.

Régi hagyomány új köntösben

Az egykori Orient expressz által nyújtott élményről azonban ma sem kell lemondani. James Sherwood amerikai vállalkozó jóvoltából 1982-ben elindult a Velence Simplon Orient expressz szolgáltatás. A hagyományokhoz ragaszkodva aukciókon vásárolt klasszikus vasúti kocsikat, és ezeket indította útnak. A vonat kezdetben Londonból és Párizsból szállított utasokat Velencébe, végül az eredeti távot tette meg Isztambulig. A szolgáltatás a mai napig működik.

Az Oriont expressz szolgáltatásai ma is igénybe vehetők
Fotó: VW Pics / Getty Images Hungary

A luxust meg kell fizetni

Korunk Orient expressze a legszebb történelmi hangulatú, kétágyas kabinokkal rendelkezik, melyekben mindent megtalálunk, ami egy luxusutazáshoz elengedhetetlen. Aki jegyet vált a járatra, márványkádban fürödhet, és korlátlanul fogyaszthatja a finomabbnál finomabb pezsgőket, a lakosztályok pedig 24 órás concierge-szolgálattal vannak ellátva, és a járat étkezőkocsijai is lenyűgözőek.

A járaton utazókat most is luxuskörülmények várják
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A luxust azonban, ahogyan régen, úgy most is meg kell fizetni. A legolcsóbb jegy, amit egy egyszemélyes, egy éjszakás utazásért lehet megváltani, körülbelül 1,4 millió forintba kerül. De akár 26 millió forintért is utazhatunk a luxusvonaton.

A párizsi olimpiára felújítják a vonatokat

A vonat a párizsi olimpia tiszteletére régi, eredeti küllemmel várja az utasokat
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az előzetes hírek szerint nem csupán a sport kiválóságainak jut majd fontos szerep a 2024-es párizsi olimpián, hanem az Orient expressz is részt vesz rajta. A történelmi vonatokat ugyanis a játékok idejére felújítják, és a tervek szerint a 19. és a 20. század eleji nosztalgikus küllemmel, illetve az akkori kényelemmel indítanak útnak 17 vagont éttermekkel, társalgókkal és hálókocsikkal.

Immár bizonyított tény, hogy van valami, ami még az anyagi javaknál is jobban boldogít, mert új élményekkel és új kapcsolatokkal gazdagít bennünket. Ha szeretnéd tudni, hogy mi ez, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.