Ezt az új Ladát senki nem szeretné közelről látni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Feltámadt a szocialista népek autója, de olyan formát öltött a legfrissebb példány, amitől fájhat a világ feje.

Átadták Oroszország legújabb fejlesztésű Ladáját, amin semmi megszokott nincs. A Lada 677 ugyanis nem autó, hanem egy tengeralattjáró. 

Ritka sikere volt a szocialista tervgazdaságnak a nép számára kialakított automobil. A Lada elérhető árú, széles néprétegek által hozzáférhető jármű lett, a keleti blokk Volkswagen Bogara

A Ladák egy új életérzést közvetítettek a szocialista népek számára
Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN

A szovjet ipar csúcsa volt a Lada

A szovjet államvezetés számára a 60-as évekre egyre inkább felmerült az igény egy, a helyi útviszonyokra szabott, gyorsan elkészülő és otthon is szerelhető – azaz egyszerű – autó megalkotására. A Moszkvics ugyan minden korábbi kritériumnak megfelelt, azonban az új elvárások teljesítésére a még a második világháború idején hadizsákmányként lefoglalt német Opel-gyár technológiája – amit jócskán meghaladott az idő – már nem volt alkalmas.

Kapóra jött viszont az olasz kommunista pártvezető, Palmiro Togliatti moszkvai látogatása, mely során meglebegtette a Fiat részvételét egy esetleges projektben. 

Hamar kiderült azonban, hogy egy az egyben lehetetlenség adaptálni az olasz szerpentinekre és aszfaltozott utakra tervezett autókat az északi útviszonyok közé, végül többéves megállapodást és rendkívül körülményes gazdasági terveket követően a szedán és a kombi Fiat egyszerű és luxusverziójának szovjet változatát kezdték gyártani egy, a Volga partján frissiben felhúzott hatalmas gyárban. A Lada-gyárnak otthont adó települést Togliattinak nevezték el az ötletgazda iránti tiszteletből. 

A nép autója a keleti blokk emberei számára hozzáférhető és könnyen használható volt, az új Lada valami egészen más
Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN

Nem minden Lada Zsiguli, de minden Zsiguli Lada

„A 2101-es, a gyár első modellje ránézésre a Fiat 124 ikertestvére, de a kétéves fejlesztés során számos pontján változtattak, ezért nyugodtan új modellnek tekinthetjük” – áll a Totalcar összefoglalójában, melyet a gyár 50. évfordulója alkalmából adott közre a magazin. 

Az első modell, melyet Zsigulinak neveztek, csak külcsínt tekintve volt a Fiat modellel azonos, számos újítást – állítólag közel 800-at – tartalmazott ahhoz képest.

Maga a márkanév, a Lada az orosz kedves szóból ered.

Az első négy, számmal jelölt típust követően megjelent a Samara, majd a Niva, illetve a szovjet rendszer bukását követően a Granta, a Kalina, illetve a Niva extra, például pick-up verziója is. A napokban pedig ismét bővült a Lada-típusok száma, de ezzel a példánnyal nem találkozhatunk majd az utakon. 

Az új Lada a hadiflotta számára készült
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Lada a vizeken

Az orosz haditengerészet nemrégiben vette át a Kronstadtot, a Projekt 677 Lada-osztály első tengeralattjáróját, amely a korábbi fejlesztési problémák ellenére is jelentős mérföldkövet jelent – adta hírül a TWZ. A Project 677 Lada osztályú tengeralattjáró a Kronstadt nevet viseli, és az orosz hadsereg flottájának legfrissebb darabja. 

Idézőjel ikon

Video: The B-586 Kronstadt submarine commissioned into the Russian Navy https://t.co/9LDg48TX2U pic.twitter.com/o5bLX0vx9H
— Capt(N) (@Capt_Navy) January 31, 2024

A szentpétervári Admiralitás Hajógyárában épített, 61 méteres, 2700 tonnás merülési tömegű Kronstadtot szárazföldi támadó robotrepülőkkel, torpedókkal és aknák hadával szerelték fel. Állítólag a hajó maximális merülési mélysége több mint 300 méter, illetve hosszan tartó merülőképességgel is bír.

Nem ez az első a modern fejlesztésű orosz tengeralattjárók sorában, ezt megelőzően 24 darabbal bővült az orosz admiralitás arzenálja. Sajtóhírek szerint az Atlanti-óceánra helyezett orosz hangsúly a Kronstadttal csak még erőteljesebbé válik, ugyanis nemcsak a víz felett és alatt, de a part menti területekre is veszélyt jelenthet. 

Ha a monarchia korának egyik legmodernebb csatahajójáról is szívesen olvasnál, ajánljuk ezt a cikkünket is:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.