Borbély Alexandra: „Úgy szeretnék a lányaink jövőjéhez hozzáállni, hogy hiszek bennük, és bízom az emberiségben”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Borbély Alexandra megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat tesz meg önmagáért.

Már egyetlen gyermek is fenekestől felforgatja egy család életét, egy ikerpárhoz pedig még nagyobb alkalmazkodóképesség és legalább még két kéz mindenképpen szükséges. A szülőség minden kihívása ellenére Borbély Alexandra megtalálta az anyaságban azt a harmóniát, ami segít a színésznőnek abban, hogy a néhány hónapos kislányai mellett otthon is kiegyensúlyozott lehessen. 

„Bízom az emberiségben”

„Egészen speciális most a helyzetem, hiszen két kisbabával vagyok itthon. A mindennapos teendők, amelyeket körülöttük el kell végeznem, szinte teljesen elvonják a figyelmemet arról, hogy mi folyik a külvilágban. Ettől függetlenül is igyekszem a korábbihoz képest egy kicsit tudatosabban ügyelni arra, hogy valamelyest ki tudjam zárni a tágabb környezetet. Mert ha belegondolok abba, hogy mi zajlik a világban, vagy követem a híreket, akkor elkerülhetetlenül úrrá lesz rajtam a szorongás. Aggódom amiatt, hogy mi lesz velünk, mi lesz a gyerekeinkkel. Ha kibillen a lelki egyensúlyom, azt a gyerekek is megérzik, és ezt nem szeretném.”

„A férjem (Nagy Ervin – a szerk.) erre mindig azt mondja, hogy nem félni kell, hanem bízni az emberben, mert valahogyan mindig képes arra, hogy a nehézségeket túlélje. Éppen ezért Ervin tanácsát megfogadva leginkább úgy szeretnék a lányaink jövőjéhez hozzáállni, hogy hiszek bennük, és bízom az emberiségben. Habár katasztrofálisnak érzem a jelenlegi helyzetet. Elég csak egy boltba bemenni, és sokszor az ember nem is tudja eldönteni, hogy egy filmbe, egy komédiába csöppent-e bele, vagy tényleg a valóságot éli. Még egy kicsit igyekszem ezt eltartani magamtól.”

„A könyvek igen erős kapaszkodót adnak”

„Az olvasás mindig feltölt, mostanában leginkább szoptatás közben van erre alkalmam. Hacsak tehetem, megragadom a pillanatot, hogy elmerüljek a különböző történetekben, mert ezek számomra igen erős kapaszkodók. Jelenleg is van három olyan könyv, amelyet felváltva olvasok. Az egyik Máté Gábor Normális vagy című könyve, de szeretem az izgalmas, nőkről szóló történeteket is. Nemrég ilyen volt A lúg című könyv, most pedig az Abortusztörténeteket olvasom, a harmadik pedig A könyvlista.”

„Jelen kell lenni a barátok életében”

„Sokszor átjönnek hozzám a barátnőim, és hálás vagyok azért is, hogy a lányok születése után a közös barátaink sem maradtak el, akikkel így ugyanúgy tudunk találkozni és beszélgetni, mint korábban. Nagyon fontos, hogy azért, mert esetleg nekik még nincs gyerekük, nem zárnak ki az életükből, és van kedvük átjönni két gyerek közé, akik valamikor csöndben vannak és alszanak, de valamikor sírnak. De az is nagyon fontos, hogy én is jelezzem feléjük, hogy igényem van a társaságukra. Ez a fajta odafigyelés csak akkor lehetséges, ha az ember jól választja meg a barátait, akik akkor is ott lesznek, olyan szituációkban is számíthat rájuk, amikor különböző lesz az élethelyzetük.” 

„Visszamentem a konyhába”

„Az elmúlt héten visszamentem egy picit a konyhába, és különböző kalácsokat sütöttem, mert itt volt nálunk a férjem 12 éves lánya, akinek van egy kedvenc kalácsa, amit mindig szívesen megsütök neki. Ilyenkor az egyik lányomat felkötöm kendőben magamra, addig a másikat valaki más tartja kézben. Így is együtt tudunk lenni.”

„A hasznosan eltöltött idő feltölt”

„A kiegyensúlyozottságomhoz mindenképpen hozzátartozik, hogy mindennap kimenjek a szabad levegőre. Vagy úgy, hogy elmegyünk sétálni a lányokkal, vagy csak egyedül, egy órácskára. Ez utóbbi esetben igyekszem felhívni azokat a barátaimat, akikkel régen beszéltem, vagy az édesanyámat, de gyakran megesik, hogy csak elmerülök a gondolataimban, és még zenét sem hallgatok. Egy ilyen séta alkalmával döbbentem rá, milyen érdekes, hogy megváltozik az ember gondolkodása, amikor tudja, hogy mindössze egy órája van bármire is. Ilyenkor igyekszik az idejét gyorsan és hasznosan eltölteni. De ettől az időkorláttól egyáltalán nem érzem rosszul magam, és nem vágyakozom a régi életem és a szabadidőm után. Utólag jöttem rá, hogy a terhességem alatt sem pihentem. Sokkal inkább fontos számomra a feltöltődés, és hogy hasznosan töltsem az időmet. Sokszor nekem az olvasás is felér egy alvással. 

A séta mellett mostanában elkezdtem komolyabban sportolni, de csak annyit, amennyit az edzőm megenged. Nyilván fokozatosan, de amikor csak lehetőségem van rá, elmegyek az edzőterembe is mozogni, és ha marad időm, még szaunázom is. 

Mindemellett nyilván az is fontos, hogy a férjemmel is legyen közös időtöltésünk. Ezt jelenleg egy kicsit bonyolultabb megoldani,hiszen nálunk most mindig kell még két kéz a lányaink miatt.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!